Kategória: Gyógyulás (1 / 2 oldal)

Kikristályosult gyógyító jellemzői

Ebben a bejegyzésben két fontosnak vélt gondolatra igyekszünk felhívni a figyelmet a gyógyulással, gyógyítással kapcsolatban. Amennyiben két vagy több gyógyító közül kell választanunk, a bejegyzés adhat egy nézőpontot mely segíthet, hogy eldöntsük melyiket válasszuk magunknak.

A következő kérdésben elhangzik egy kifejezés, a „kikristályosult gyógyító”. A 47.7-es kérdésre adott válaszban Ré a következő meghatározást adja a „kikristályosodásra” vonatkozóan.

47.7

Kérdező: Meg tudnád határozni, mit értesz „kikristályosult entitáson”?

Ré: Ré vagyok. Azért használtuk ezt a sajátos kifejezést, mert ennek elég pontos jelentése van nyelvetekben. Mikor fizikai anyagotokból kialakul egy kristályszerkezet, akkor az egyes molekulákban jelen lévő elemek rendezett módon kötődnek a többi molekula elemeihez. Így a rácsszerkezet szabályos, és – amikor teljesen és tökéletesen kristályos – bizonyos jellemzőkkel bír. Se nem hasad se nem törik, erőfeszítésmentesen is nagyon erős, és tündöklő, a fényt gyönyörű fénytörésre készteti, örömteli látványt nyújtva ezzel sokak számára.

Egy olyan lényként érthetjük a kikristályosult személyt, vagy gyógyítót, aki energetikai rendszerét kikristályosította, vagyis a kristályszerkezetnek megfelelő jellemzőkkel ruházta fel. Az ember energetikai rendszeréről több anyag is elérhető oldalunkon, érdemes lehet megnézni őket. Mindegyik energetikai központhoz tartozik egy-egy életterület. A kikristályosult személy az, aki életterületeit (anyagiak, párkapcsolat, önbecsülés, másokhoz való viszonyulás, és így tovább) kiegyensúlyozta, megoldotta, harmóniában működteti. „Se nem hasad, se nem törik, erőfeszítésmentesen is nagyon erős„.

66.5

Kérdező: Szeretném felderíteni a gyógyítás működési mechanizmusát a kristályosult gyógyítót véve alapul. Egy állítást teszek most, és hálás lennék, ha korrigálnád a gondolatmenetem.

Úgy tűnik számomra, hogy amint a gyógyító megfelelően kiegyensúlyozottá és az energiaközpontok tekintetében is szabaddá vált, lehetővé válik számára valami módon gyűjtőjévé vagy fókuszálójává válni a fénynek ugyanúgy, mint, vagy egyenrangú módon azzal, ahogy egy piramis működik, fölvéve vagy összegyűjtve a fényt a bal kezén át és kibocsátva azt a jobb kezén át; mely aztán valamiképp keresztülhatol a test első és hetedik csakra burkolatán, vibrációs burkán, mondhatnók tán – megadván a lehetőséget a gyógyítandó entitás energiaközpontjainak újraszervezésére. Egész biztos vagyok abban, hogy nem voltam itt teljesen kifogástalan, s talán jelentősen mellé is lőttem. Újra tudnád rendezni a gondolatomat, hogy az értelmet kapjon?

Ré: Ré vagyok. Helyes a feltételezésed, hogy a kristályosult gyógyító megfelel a Király Kamrája pozíció piramisi működésének. Van egy pár helyesbítés, amit javasolhatunk.

Először is a felhasználásra kerülő energia a polarizált értelemben használt kinyújtott kéz által kerül be a gyógyító mezőkomplexumába. Ám ez az energia a különböző energiapontokon át a gerinc alappontjához és bizonyos mértékig a lábhoz cirkulál, vagyis átmegy a gyógyító fő energiaközpontjain: keresztülcsavarog a lábon, a vörös energiaközpontnál befordul egy spirál irányába a sárga energiacentrumhoz, áthalad a zöld színű energiaközponton egy mikrokozmoszában a Király Kamrája prána energiakonfigurációjának, majd továbbmegy a kék energiaközponton át a harmadik spirálhoz, s onnét a kapun keresztül visszaküldődik az intelligens végtelenbe.

A zöld centrumból történik az, hogy a gyógyító prána a polarizált gyógyítói jobbkézbe s onnan a gyógyítandóba lép.

Megemlíthetjük, hogy vannak néhányan, akik a citromszín konfigurációt használják energiatranszferre, és ez meg is tehető, ám a hatások megkérdőjelezhetők, és – tekintettel a gyógyító, a gyógyító energia és a kereső kapcsolatára – megkérdőjelezhető a kereső hajlandósága miatt arra, hogy a gyógyító távollétében továbbra is ilyen energiatranszfereket igényeljen majd bármely valódi gyógyítás megtörténte nélkül, az át nem hatolás végett ama páncélburkolaton, amelyről beszéltél.

A válasz első részében Ré a Király Kamrájára hivatkozik, mely a Gízai nagy piramis egyik feltárt belső csarnoka. Amit a modern régészek a funkciójának tartanak, jelentősen eltér attól a gyógyító funkciótól, amit Ré közöl velünk az Egység Törvénye könyvekben például az 55.13-ban.

Két fontosnak vélt gondolatot emelnénk ki a válasz második részéből. Egyrészt, az energia a gyógyítón keresztül halad, ami azt jelenti, hogy neki magának megfelelően harmonikusnak, tisztának, rendezettnek kell lennie ahhoz, hogy ezen energia ne akadjon el valamelyik energiaközpontjában. Ezért van szó itt a kikristályosult gyógyító tevékenységéről. Vagyis egy gyógyítónak először és elsősorban önmagán érdemes dolgoznia, hogy életterületeit rendezze és képes legyen az energiát áramoltatni minél inkább akadálymentesen az élete minden területén.

A másik fontosnak vélt gondolat, hogy a zöld színű energiaközpontból halad a gyógyító energia a gyógyítandó felé. A zöld energiaközpont a szívcsakra, mely a szeretet központjaként is ismert csakra. Ezen a szinten ismerhetjük meg és fogadhatjuk el önmagunkat és így képesek lehetünk megismerni, elfogadni és szeretni másokat. Tehát a gyógyítónak szeretet-állapotban kell lennie mind önmaga, mind pedig a gyógyítandó irányába ahhoz, hogy a gyógyítás a lehető leghatékonyabb legyen.

A válasz utolsó részében Ré megjegyzi, hogy nemcsak a zöld (szív) csakra szintjén lehetséges az energia átadás, hanem a citromszín energiaközponton (solar plexus csakra vagy napfonat csakra) keresztül is. A napfonat csakra a formális, „hivatalos” kapcsolataink szintje, az önbecsülés, önértékelés, birtoklás, hatalomhoz való viszonyultság szintje. Megértésem szerint Ré azt jegyzi meg számunkra, hogy az ilyen viszonyulásból fakadó gyógyítás sikeressége kérdéses, mert ez egyfajta függőségi viszonyt alakíthat ki a gyógyító és a gyógyulni vágyó között abból fakadóan, hogy nincsenek megoldva az alacsonyabb energiaközpontok szintjei.

Milyen a kikristályosult gyógyító hozzáállása a gyógyítandóhoz?

66.15

Kérdező: Ez a [gyógyulás iránti mély] vágy vagy akarat, amely az idő/tér részlegen keresztül operál, csak a gyógyított entitás hatásköre, vagy a gyógyítóé is, a kristályosult gyógyítóé is?

Ré: Ré vagyok. Szabadjon kihasználnunk ezt az alkalmat annak kimondására, hogy ez a Teremtő tevékenysége. Közelebbről válaszolva meg kérdésedet, a kristályosult gyógyítónak nincs akarata. Egy lehetőséget kínál fel a kimenetelhez való kötődés nélkül, mivel tudatában van annak, hogy minden egy és hogy a Teremtő ismeri meg Önmagát.

A kikristályosult gyógyító tehát nem „akarja” meggyógyítani a másikat. De nem is „nem-akarja” meggyógyítani. Kötődés nélkül végzi a szolgálatát, tudva azt, hogy a Teremtő Ön-megismerési folyamata történik valójában, miközben Ő maga energiaközpontjait folyamatosan egyensúlyban tartva szeretet áraszt. Ez talán a valódi egyensúlyi hozzáállás a gyógyítás kérdésköréhez.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Gyakorlatok a torzító befolyások elleni védelem erősítésére

A mai, több szempontból nézve szennyezett világunkban gyakran találkozhatunk olyan „mű-anyagokkal”, „mű-gondolatokkal”, melyek idegenek testünk, lelkünk számára. Ilyen lehet a drog, gyógyszerek, vegyszerek az élelmiszerekből, felzaklató hírek, uszító-, felháborító- vagy elkeserítő kommunikáció, stb. Így azután tudatosan, öntudatlanul, félelemből vagy bátorságból/nagyképűségből könnyen előfordulhat, hogy valamilyen olyan kémiai anyag, vegyszer vagy gondolat kerül a testünkbe, elménkbe, mely aztán negatív hatással van ránk testi-, energetikai-, és/vagy szellemi szinten.

Ebben a bejegyzésben az ilyen torzító hatások, befolyásoló tényezők elleni védelem erősítésére igyekszünk gyakorlati módszereket adni az Egység Törvénye könyvek alapján.

32.1

Kérdező: Van egy kisebb kérdésem, amit bedobnék így az elején, Jimtől. Felolvasom. A közvetítő fizikai komplexuma a felépülés szakaszában van most a vegyi anyag bevételéből. Ő mit sem tudott az ezzel létrehozott nyílásról. Hogyan lehetünk mi hárman, akik itt jelen vagyunk, jobban tisztában azzal, hogy miként jönnek létre tetteink és gondolataink nyomán ilyen és hasonló lyukak? Lehetséges, hogy efféle nyílásokat szándékunkon kívül akkor is létrehozunk, amikor ezen ülések során kérdéseinkkel bizonyos területekre tévedünk? Majd pedig: Mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat a torzító befolyásoktól? Van erre szertartás vagy meditáció?

Több kérdés is elhangzott, így tagoljuk a választ, az egyes kérdésekre vonatkozóan.

Ré: Ré vagyok. Habár szimpatizálunk a hőn áhított vággyal, hogy szolgálatotokra legyünk abban, amit a kérdés jól példáz, válaszunkat behatárolja a Zavar Útjának torzulása. Elmondunk néhány általános dolgot, melyek segíthetnek az ügyben.

A „Zavar Útja”, vagyis szabad akaratunk tiszteletben tartása érdekében csak általánosságban válaszolhat Ré a feltett konkrét kérdésekre. A zavar útja (szabad akarat) kérdéskörét már többször tárgyaltuk, például egy korábbi bejezésben vagy éppen a Teremtéselmélet alapfogalmai között.

Először is, mikor ez az instrumentum testi komplexumát a már tárgyalt eset hatására az alacsony vitális energia irányába torzította, azt egy felismerhető vegyi anyag okozta. Ez nem egy úgymond természetes anyag volt, de az elme/test/lélek komplexum sem volt kellően tisztában a fizikális gyengeség irányába torzulásával. A – mondjuk úgy – mindennapi élet természetes tevékenységei, melyeket az entitás a heves hatékonyságú vegyi anyagok elfogyasztása okozta torzulások nélkül él meg, a mindenkori megfelelő jellegűnek tekinthetők. Nincsenek véletlenek, ennek az instrumentumnak a tetteit is beleértve.

Akármilyen vegyi anyag is kerül be a testünkbe, azért mert vagy megteszünk valamit, vagy nem teszünk meg valamit, oka van. Ahogyan Ré fogalmaz, nincsenek véletlenek, ami megtörtént – vagy meg-nem történt – annak megvan a maga oka, magyarázata, célja és következménye. A válasz ezen részében Ré azt mondja az instrumentumnak, hogy a „mindennapi élet természetes tevékenységei” megfelelőnek jellegűnek tekinthetők, azonban ha valamilyen tettünkkel „lyukat nyitunk” negatív erők/hatások beáramlásának, az is okkal történik. A 41.10-es válaszban Ré egészen konkrétan így fogalmaz: „Semmi véletlenszerű nincs sem ebben, sem az evolúció bármely más részletében„. Bármi történt, azt felhasználhatjuk valamilyen módon személyes fejlődésünkre.

Lehetséges-e és ha igen, hogyan lehet a negatív, torzító hatásoktól megvédeni magunkat?

Másodszor a pozitív ösvény járói számára negatív avagy erőtlenítő befolyások elleni védelem módozatait ez az instrumentum már igen nagy mértékig fölvonultatta. Gondoljátok csak végig, milyen esélyeket adtak ezen adott események a negatív befolyásoknak az instrumentumba belépni. Az instrumentum egyedüllétekor és más-éneket érintő tettei közben a Teremtőre gondolt, folyamatosan dicsőítve és hálát adva a Teremtőnek a megélt tapasztalataiért. Ez cserébe olyan energiák kisugárzását tette lehetővé ezen adott entitásnak a másik énje felé, hogy katalizátorává váljék a másik én ama képessége megnyitásának és megerősítésének, hogy az egy pozitívabban sarkosult állapotában működjék. Tehát olyan védelmet láthatunk itt, ami igen egyszerű. Adj hálát minden pillanatért. Lásd énedet és más-énedet a Teremtőként. Nyisd ki a szíved. Mindig ismerd a fényt és magasztald. Ez minden szükséges védelem.

A lelki-mentális hozzáállásunk igencsak döntő tényező abban, hogy az árnyékos oldal minél kevésbé tudja kifejteni hatását életünkben. Néhány igen egyszerű elvre hívja fel Ré a figyelmünket:

  1. Adj hálát minden pillanatért.
    Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi áldás és kegyelem van jelen életünkben. Valószínűleg nem éhezünk, nem fázunk, van hol aludni, nincs háború, van ruhánk, van közvilágítás, ki lehet hívni a tűzoltóságot, mentőt, rendőrséget, van tömegközlekedés, akkor megyünk ki az utcára, amikor akarunk, tiszta víz folyik a csapból, nincs földrengés, tiszta levegőt lélegezhetünk, világít a lámpa ha felkapcsoljuk, ehetünk süteményt, házhoz rendelhetünk akár a világ másik feléről a számunka fontos dolgokat, meg tudjuk emészteni az ételt, amit elfogyasztunk, a víz csillapítja szomjunkat, elérhetőek az előttünk élt lelki tanítómesterek tanításai, a nap ma reggel is felkelt és így tovább, a végtelenségig lehetne folytatni, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Érdemes ezekre fókuszálni, nemcsak arra, hogy mi nem tetszik nekünk. Teljesen más lesz a lelkiállapotunk, ha a hála érzés folyamatosan lényünkben jelen van.
  2. Lásd énedet és más énedet a Teremtőként.
    Mindannyiunkban maga a Teremtő lakozik. Pontosabban fogalmazva mi magunk is az Egy Végtelen Teremtő egy individualizálódott része vagyunk. De ez nemcsak ránk igaz, hanem mindenki másra is, hisz a Teremtő végtelen. Ha pedig végtelen, nem létezhet más rajta kívül. Bővebben a Teremtéselmélet című videóban bontjuk ki ezt a témakört. A Végtelen Teremtő így nemcsak bennünk, hanem másokban is, sőt még az utolsó fűszálban is jelen van. Ha elsajátítjuk ezt a nézőpontot, a másokhoz és az egész világhoz való viszonyunk jó eséllyel szeretetteljessé és önzetlenné válik.
  3. Nyisd ki a szíved.
    A szív kinyitását értelmezhetjük úgy is, minthogy tudatosan a negyedik csakra (szívcsakra) szintjéig emeljük a Teremtő felfelé emelkedő (fenntartó) energiáját. Részletesebben az Energiaközpontok videókban tárgyaltuk ezt a témakört. Itt annyit említenénk meg, hogy érdemes törekedni megoldani és meghaladni az alsó három energetikai központ csakrapszichológiai területét (pénz – szexualitás – becsvágy) és ezután automatikusan a szívcsakra tudatszintjére emelkedhetünk. Ennek eredményeként nem valamiért „cserébe” viszonyulunk a másikhoz, hanem önzetlenül, feltétel nélkül, csak azért mert Ő is van, benne is a Teremtő megnyilvánulását köszönthetjük. Az első két elv tudatosítása nagymértékben segítheti a szívcsakra szintjéig történő felemelkedést.
  4. Mindig ismerd a fényt és magasztald.
    Az Egy Végtelen Teremtőt mindenben megtalálhatjuk. Minden entitás az elsőtől a hetedik denzitásig végighalad a fejlődési szinteken, míg visszatér, visszaolvad a Teremtőbe. Az, hogy egy létező most épp melyik denzitás szintjén létezik és tapasztal (kavics, fűszál, ember vagy épp félisten), csak látszólagos, a tér-idő keretben való gondolkodásunk eredménye. A fény, a lélek, a Teremtő mindenhol, mindenkor jelen van. Nemcsak jelen van, hanem fenntartja lényünket testi-, energetikai-, és lelki szinten egyaránt. Természetesnek vesszük például, hogy elfogyasztunk egy almát vagy egy ebédet és elmúlik az éhségünk. Ez azonban, ahogyan bármi más, a Teremtő energiája megnyilvánulásának köszönhető. Minden pillanatban hálásak lehetünk és magasztalhatjuk, mert itt lehetünk és tapasztalhatunk.

Ez minden szükséges védelem.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Egyensúlyi hozzáállás a gyógyulás témaköréhez

Az elvek a gyógyító tevékenységek végzéséhez címmel egy korábbi cikkben igyekeztünk bemutatni egy olyan hozzáállást a gyógyításhoz, gyógyuláshoz, mely összhangban van az Egység Törvénye könyvekben található filozófiával. Ebben a bejegyzésben ezt a témát vezetjük tovább, most a gyógyulás oldaláról megközelítve.

Kijelenthetjük, hogy mindig a „finomabb” struktúra határozza meg, nyilvánul meg a „durvább” struktúra felé. A tudati szintjeink, a kauzális sík határozza meg energetikánkat, és az energetikai rendszerünk egyensúlya, harmoniája határozza meg a testi szöveteink, szerveink mibenlétét. Amennyiben a tudati szinten rendben, harmóniában, egyensúlyban vagyunk, az energetikai minőségeink is harmonikusak, kiegyensúlyozottak lesznek, ami viszont az egészséges testi működést teremti meg, tartja fenn.

Ré a 66.34-es válaszban így fogalmaz:

Ré: […]

Katalizátor kerül felajánlásra az entitásnak. Ha azt nem használja fel az elme komplexum, akkor az kiszivárog a test komplexumra és valamilyen formájú fizikai torzulásként manifesztálódik. Mennél hatékonyabb a katalizátor felhasználása, annál kisebb fizikai torzulás található. […]

Vagyis a katalizátor előbb az elmében jelenik meg, majd ha ott nem tudjuk felhasználni, feldolgozni, kibillent a tudati egyensúlyunkból. Ennek jele lehet, hogy aggódunk, frusztrálódunk vagy „kattogunk” valamin. Ez a katalizátor így aztán kiszivároghat a testünk szintjére és valamilyen formájú fizikai betegségként, torzulásként manifesztálódhat.

Hogyan zajlik ez a folyam le? A kérdező a következő kérdésben összefoglalja, hogy általánosan hogyan alakul ki egy betegség vagy testi rendellenesség.

73.19

Kérdező: Egy általános kijelentést tennék, amit kijavíthatsz. A gyógyító-páciens összképet én úgy látom, hogy a gyógyításra szorulónak elzáródás lehet egy vagy több energiaközpontjában, de mi csak egy konkrét problémát fogunk figyelembe venni… ezen energiaközponti elzáródás következtében a fölfelé spirálozó fény, mely a hét test egyikének létrehozója, meg volt gátolva ennek a testnek a karbantartásában, s ez egy eltorzuláshoz vezetett eme test tökéletességétől, amit mi betegségnek vagy testi rendellenességnek nevezünk, mely aligha tökéletes. A gyógyító, miután megfelelően konfigurálta energiaközpontjait, a helyesen beállított energiaviszonyain keresztül képes fényt, lefelé ömlő fényt csatornázni a gyógyítandóhoz. Ha a gyógyítandónak megvan a mentális konfigurációja arra, hogy ezt a fényt elfogadja, akkor a fény belép a fizikai komplexumba és újrakonfigurálja a torzulást, melyet az eredeti elzáródás hozott létre. Biztos vagyok benne, hogy ejtettem néhány hibát ebben. Kijavítanád őket, ha megkérlek?

Ré: Ré vagyok. A hibáid aprók voltak. Jelenleg nem kísérelnénk meg túl nagy finomítást tenni a kijelentésen, mivel előzetes anyag jár hozzá, amely kétséget kizáróan elő fog majd kerülni. Elmondhatunk annyit, hogy többféle formájú gyógyítás létezik. Sokban csupán a szakértő energiáját használják. A tűz gyakorlatában némi fizikai komplexumi energia is csatornázásra kerül.

Megjegyezhetjük továbbá, hogy amikor a gyógyításra vágyó, hiába hogy őszinte, de gyógyulatlan marad – miként e torzulást nevezitek –, akkor inkarnáció előtti választásokat is fontolóra vehettek, és egy ilyen entitásnak azzal a javaslattal tehettek hatékonyabb segítséget, hogy meditáljon el az igenlő felhasználásán bármely korlátozásnak, amit csak tapasztal. Azt is megemlítenénk, hogy az indigó színű munkák ilyen esetekben gyakran segítenek.

E megjegyzéseken kívül másban nem kommentálnánk a megjegyzésedet ezen a munkaülésen.

Összefoglalva, valamilyen energetikai blokk kialakulása akadályozza a felfelé áramló energiát, mely a Teremtő mindent átható és fenntartó energiája. Ez az energia az első energia központon, a gyökércsakrán lép be energetikai testünkbe és végighalad a hét energetikai központunkon (csakrán), aktiválva, táplálva, fenntartva az adott energetikai szinteket. Az Energia, energiaközpont, chakra bejegyzésben részletesebben kifejtjük ezt a témakört. A blokkolt energia nem jut el mindegyik csakrához, vagy energetikai testhez, mely így hiányosan van fenntartva, „karban tartva”. Az energiatestekről a Energiaáramlás és a finomabb testi struktúrák bejegyzésben olvashatunk bővebben.

A gyógyító a saját „helyesen beállított energiaviszonyain” keresztül képes a fényt csatornázni a gyógyítandóhoz, aki ha képes rá („megvan a mentális konfigurációja”), befogadja ezt a fényt, mely helyreállítja az energetikai hiányosságot, egyensúlytalanságot és ezáltal a fizikai betegséget, torzulást. Kijelenthetjük tehát, hogy az ilyen gyógyító saját maga is tudati, energetikai és testi egyensúlyban kell, hogy legyen azért, hogy képes legyen minél tisztábban átvezetni lényén a Teremtő (gyógyító) energiáit, fényét.

Azt is kijelenthetjük, hogy nem a gyógyító gyógyít, hanem a Teremtő, amennyiben a gyógyítandó (a beteg) képes befogadni a gyógyító energiát. Például, a Bibliából ismerjük Jézus csodáit, melyben mindig kijelenti, hogy „a hit” és „az Atya” gyógyít, nem Ő maga. „Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony.” (Mt. 9.22) „Aztán így szólt hozzá: »Kelj föl és menj; a hited téged megtartott.«” (Lk. 17.19). Jézus Krisztus olyan tiszta volt, hogy lényén keresztül csodálatos gyógyulások történhettek, Ő azonban nem sajátítja ki magának a gyógyítás képességét. Ha a betegnek nem lett volna hite, nem lett volna képes befogadni a gyógyító energiákat, így gyógyulása is elmaradt volna.

A korábban hivatkozott cikkben megtaláljuk a 66.10 kérdés-válasz párban Ré válaszát, melyben kijelenti, hogy „a gyógyító nem gyógyít„. A gyógyító egy „kikristályosult csatorna” az intelligens energia számára, mely lehetőséget kínál a gyógyulásra.

A válaszból kiderül, hogy sokféle formájú gyógyítás létezik, a fenti gondolatokkal nem kívánjuk lebecsülni a hagyományos gyógyítók, orvosok munkájának szükségességét és hasznosságát. Mindössze arra igyekeztünk rávilágítani, hogy a „finomabb” szinten működő gyógyító önmaga is harmonikus, kikristályosult egyensúlyi állapotban kell legyen, valamint hogy a gyógyulás a betegen múlik elsősorban, hiszen ha Ő maga nem teszi lehetővé saját magának a gyógyulást, a gyógyító tevékenységének eredménye is csökkentett hatásfokú vagy blokkolt lesz.

Végül, amennyiben a beteg, a gyógyulandó személy őszintén meg szeretne gyógyulni, tehát képes lenne befogadni a gyógyító energiát, mégsem gyógyul meg, akkor az arra utalhat, hogy egy inkarnáció előtti választás vagy döntés tartja fenn a jelenlegi, egyensúlytalan helyzetet. Ez pedig azt jelenti, hogy Ő mégsem képes befogadni a gyógyulást, egy születés előtti döntés vagy „programozottság” okán. A feledés fátyla miatt ezekre nem láthatunk rá, azonban Ré úgy fogalmaz, hogy ilyen esetekben az „indigó színű” munkák gyakran segítenek. A betegségekben, korlátozásokban a beteg megtalálhatja ennek az inkarnáció előtti döntésnek az értelmét és hasznosságát. Az Egység Törvénye könyvekben Ré sokszor említi és ad is néhány konkrét példát ilyen pre-inkarnitív programozottságra (pl. 21.9-11, 33.6-7, 50.4-5, stb.). További példa, Carla az Egység Törvénye ötödik könyvben elmondja saját esetét, hogy a testi nehézségei (pl. tartós ízületi gyulladás) és betegségei (pl. veseleállás) mind ahhoz segítette, hogy ne a külső világ felé éljen, hanem befelé forduljon, szemlélődjön, kontempláljon és imádkozzon. Ez hozzásegítette a meditációhoz és ahhoz a mentális fegyelemhez és elmélyüléshez, hogy később a Ré kapcsolat instrumentuma tudott lenni, illetve életcélját a viszonzás nélküli mások szolgálatát minél jobban be tudja teljesíteni.

Az indigó szín a homlokcsakrához (harmadik szem csakra) tartozó rezgési szint, ide tartozik – többek között – az egyéni vagy csoportos meditáció, őszinte imádkozás, kontempláció és maga a korábban felvázolt „finom” szintű gyógyítás tevékenysége is.

Tehetünk-e valamit az energetikai blokkjainkkal, testi korlátozottságunkkal, betegségeinkkel?

75.35

Kérdező: A harmadik denzitásban bárki megvalósíthat valamilyen fokú gyógyítást, amennyiben rendelkezik a megfelelő akarattal, vággyal és polaritással, vagy pedig ehhez az energiaközpontoknak egy minimális egyensúlya is szükséges a gyógyító részéről?

Ré: Ré vagyok. Bármely entitás, bármikor, egy pillanat alatt megtisztíthatja és kiegyensúlyozhatja az energiaközpontjait. Sokszor ezért normál esetben meglehetősen elzáródottak, legyöngültek és eltorzultak szeretet és erős akarat révén ideiglenes gyógyítókká válhatnak. A természettől fogva gyógyítóvá váláshoz az illetőnek csakugyan ki kell képeznie magát a személyiségbeli önfegyelmezésekben.

Bármelyikünk egy pillanat alatt kiegyensúlyozott állapotba kerülhet. Ezt legtöbbször az akadályozza meg – véleményem szerint -, hogy túlságosan azonosulunk egy szituációval, problémával, nehézséggel vagy éppen örömmel, vággyal, sikerrel és elfeledjük, kik vagyunk valójában. Nem a testünk vagyunk, nem az elménk, nem a gondolataink vagy a személyiségünk, hanem az Egy Végtelen Teremtő „egyéni tükröződése”, mely a Végtelenben tapasztalja Önmagát rajtunk és mindenki máson keresztül. Amennyiben képesek vagyunk „kívülről” szemlélni egyfajta „tanú-állapotban” azt, ami velünk történik, kevésbé tudnánk beleragadni a különféle diszharmoniákba és egyensúlytalanságokba. Ezt azonban megtanulni, begyakorolni nem könnyű, nem kis feladat, akár egy (vagy sok) életen át tartó lecke is lehet. Miután sikerült elérnünk ezt a „tanú-állapot” tudatosságát, legyen bánat vagy öröm, kudarc vagy siker, a szituációk nem fognak tartósan kibillenteni bennünket az egyensúlyi, harmonikus állapotunkból.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A böjtölés hatásai metafizikai szinten

A tavaszt tartják az egyik legalkalmasabb időszaknak a böjtölésre. Télen általában kevesebbet mozgunk, kevésbé élő és tápláló ételeket eszünk, és a hangulatunk is komorabb. Ideális lehet tehát tavasszal egy böjttel vagy valamilyen tisztítókúrával megtisztítani a testi- és finomabb struktúráinkat.

A böjtölés az a tevékenység, amikor önszántunkból részben vagy teljesen tartózkodunk az evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenységtől. A hétköznapi értelemben legtöbbször a táplálkozás részleges megvonására gondolunk, amikor azt halljuk, valaki böjtöl. Változó időtartamú és intenzitású lehet, például csak egy napig nem fogyasztunk húst, vagy akár több hétig csak folyadékot, esetleg hónapokon át csak egy bizonyos táplálékot veszünk magunkhoz. A legtöbbször egészségügyi vagy vallási megfontolásból gyakoroljuk. Van kivétel, például hallhattunk már olyanról, hogy valaki politikai okból „éhség sztrájkol”, de azt nem sorolnám a böjt közé, ugyanis a böjttel önmagunkban igyekszünk a harmónia felé elmozdulást kiváltani, a sztrájk pedig általában arra irányul, hogy más (pl. munkaadó, állam) működjön máshogyan.

Az összes ősi tradíció, orvostudomány, vallás, spirituális út alkalmazza a böjtölést valamilyen formában. Ismert, hogy Buddha, Zarathustra, Konfuciusz, Mohamed és Jézus is böjtölt. A böjt célja a testi, tudati és lelki megtisztulás és/vagy megerősödés. Az egészségügyi vonatkozás megtárgyalása nem témája ennek a bejegyzésnek, azonban általánosságban elmondható, hogy tisztító, harmonizáló hatású az egész testre, az emésztő- és kiválasztórendszert tehermentesíti, működésüket javítja, valamint a már lerakódott mérgező, kártékony salakanyagok kiürülését beindíthatja a megfelelően megválasztott böjt.

A testi érzeteken, tüneteken, hatásokon túl a finomabb rétegeinkben, struktúráinkban is változást indít be, tisztítja az elmét és erősíti az akaraterőt. A keresztény hagyomány a Karácsony és a Húsvét előtti időszakot jelöli meg a böjtölésre, hogy „megtisztuljunk” és rákészüljünk a Karácsony és Húsvét Szentségére. Ezek az időszakok igen alkalmasak és praktikusak a böjtre, nemcsak a keresztények, hanem mindenki számára.

Az Egység Törvénye könyvekben is szóba kerül a böjt és annak hatásmechanizmusa a kifinomult síkokon.

41.21

Kérdező: Legutóbbi ülésünkön említetted, hogy a böjtölés egy módszer a nemkívánatos gondolatformáktól való megszabadulásra. Mesélnél még erről a folyamatról és elmagyaráznád kicsit, hogyan működik?

Ré: Ré vagyok. Ezt, ugyanúgy, mint minden gyógyító technikát, a tudatos lény képes felhasználni, vagyis olyan lény, aki tudatos abban, hogy test komplexumának feles vagy nemkívánatos anyagtól való megszabadítása analóg a tudatnak vagy szellemnek a feles vagy nem kívánatos anyagtól való megszabadításával. Így az önfegyelmezés, avagy a nem kívánatos rész megtagadása mint az énnek méltó része, az elme fáján a törzsön keresztül lejut a tudattalan szintekre, ahol a kapcsolat kiépül, s így a test, a tudat és a lélek, immár egyhangúan fejezik ki azt, hogy megtagadják mint az egyén része a nem kívánt spirituális vagy mentális anyag többletét.

Ekkor mindez kihullik, az entitás pedig, miközben megérti ha úgy tetszik és nagyobb énjének részeként becsüli a kivetett anyag jellegét, az akarat tetti kinyilvánításán keresztül tisztítja és finomítja az elme/test/lélek komplexumot, érvényre juttatva ezáltal a kívánt tudat komplexumi illetve lelki komplexumi hozzáállást.

Fontos a böjtölésben (hasonlóan minden más gyógyító technikához) a tudatosság. Ha valaki ránk erőlteti vagy kényszeríti a böjtöt, de mi magunk nem értünk egyet vele és szenvedünk, mert végeznünk KELL, az nem böjt és jelentősen romolhat a hatásfoka. Ré a válaszban kijelenti, hogy a tudatos lény által végzett böjtölés nemcsak testi szinten hat, hanem tudati és lelki szinten is. Segít megszabadulni nemcsak a testi, hanem tudati és lelki „salakanyagoktól” is, így megtisztulhat az elme/test/lélek komplexum (mi magunk) minden szintje.

Ré megemlíti még az önfegyelmezés hasznosságát is, mely gyakorlására a böjt szintén kiválóan alkalmas tevékenység. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora fegyelmet gyakorolunk a táplálkozásunk felett a mindennapokban! Manapság a fegyelem és önfegyelem szó szinte negatívnak hangzik, azonban a tudatosan vállalt (ön)fegyelem szükséges a test jó állapotában való megőrzéséhez (például rendszeres testmozgás, odafigyelés az egészséges táplálkozásra), az elme fókuszáló képességének megszerzéséhez és megőrzéséhez (a fegyelmezetlen elme ide-oda csapong és céljainkat így nagyon nehezen érhetjük el) és a lelki fejlődésünkhöz szükséges úton maradáshoz.

Megjegyezzük, hogy a komolyabb böjtök felkészülést és tudatosságot igényelnek! Amennyiben nem vagyunk gyakorlott böjtölők, először enyhe formában, rövidebb ideig érdemes kipróbálni a böjt valamely formáját, hogy ne okozzunk a test komplexumnak sokkot. Bármilyen közepesen vagy annál erősebb, esetleg több hetes böjt előtt érdemes egy orvos véleményét kérni, hogy a testünk számára mi lenne az elfogadható és helyénvaló böjt. A böjt rendkívül hatásos eszköz a testi- és finomabb struktúráink megtisztítására, akaratunk megacélozására, elménk fegyelmezésére, azonban – ahogy Ré is kijelenti – a böjtöt „mint minden gyógyító technikát a tudatos lény képes felhasználni”. Legyünk hát tudatosak a böjtünk megtervezésekor és végzésekor a legjobb hatás elérése érdekében.

Néhány, a témába illő könyv, melyet az olvasó figyelmébe ajánlok:

  • Dr. Tamasi: Böjt-Terápia link
  • Ferencsik István: Kúrák Könyve link

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Katalizátorok kezelése és a betegségek kapcsolata

A legtöbbünk már volt beteg. Manapság már szinte közhely, hogy a betegségeknek az oka nem a testben keresendő, hanem a finomabb síkokon. Általában egy lelki megrázkódtatás, sokk, aggódás, stressz, félelem, stb. alatt vagy után jelenik meg a fizikai test megbetegedése. Ezt mind az akadémikus orvoslás, mind pedig az alternatív gyógyászat elismeri, sőt azt is kijelentik, hogy ameddig a szellemi megnyugvás be nem következik, a problémán való kattogás le nem áll, a lelki egyensúly helyre nem áll, a betegség fennmarad(hat).

Az Egység Törvénye könyvek alapján ebben a bejegyzésben egy fontos gondolatot szeretnénk kiemelni.

66.34

Kérdező: Számomra ez a bolygó olyannak tűnik, mint amit én úgy mondanék, hogy a torzulások pöcegödre. Ebbe beleértem általában az összes betegséget és fizikai testi meghibásodást. Úgy sejlik előttem, hogy ez a bolygó igen-igencsak elől volna a listán, ha csupán az átfogó mennyiségét néznénk ezeknek a problémáknak. Helyes-e az érzésem e feltételezésben?

Ré: Ré vagyok. Korábbi anyagra fogunk visszapillantani. Katalizátor kerül felajánlásra az entitásnak. Ha azt nem használja fel az elme komplexum, akkor az kiszivárog a test komplexumra és valamilyen formájú fizikai torzulásként manifesztálódik. Mennél hatékonyabb a katalizátor felhasználása, annál kisebb fizikai torzulás található.

Azok esetében, akiket ti Vándoroknak neveztek, nemcsak egy veleszületett nehézség van a harmadik denzitású vibrációs minták lekezelésében, hanem egy emlékkép is, noha fátyolos, hogy ezek a torzulások se nem szükségesek, se nem gyakoriak az otthoni vibrációban.

Mint mindig, most is túláltalánosítunk, mivel sok esetben pre-inkarnációs döntésekről van szó, amelyek fizikai vagy mentális korlátozásokat vagy eltorzulásokat eredményeznek, de úgy érezzük, hogy a te megközelítésed az ilyen vagy olyan formájú nyomorúság felé vett nagykiterjedésű torzulások. Csakugyan, egynémely harmadik denzitású planetáris szférán hatékonyabban hasznosítják a katalizátort. A ti planetáris szférátok esetében sok a nem megfelelő felhasználása a katalizátornak s ennek következtében sok a fizikai torzulás.

Véleményem szerint egy jelentős kijelentés hangzik el a válasz első felében. Ha nem használjuk fel az elme szintjén a katalizátort, azaz nem tudjuk feldolgozni az eseményt (a katalizátort), akkor az kiszivárog a test szintjére és ott valamilyen formájú fizikai tünet jelenik meg. Minél hatékonyabb a katalizátor felhasználása az elmében, annál kisebb a fizikai torzulás. Máshogy foglalmazva, amennyiben sikerül tudati szinten feldolgoznunk a stresszt, a kudarcot, az árulást, a sikert, a bőséget, az „akármit”, akkor nem kell számítanunk jelentős fizikai tünetekre, „meghibásodásra”.

A katalizátorokról részletesen a katalizátorok szerepe és jelentősége cikkben olvashatunk.

Mit jelenthet az, hogy felhasználjuk az elme szintjén a katalizátort? A katalizátor célja, hogy tapasztás történjen és ennek a tapasztalásnak a hatására valamelyik irányba polarizálódjunk. Amennyiben sikerül polarizálódni, nem kell, hogy a test szintjén jelenjen meg a katalizátor. Egy hétköznapi példa talán segít megvilágítani ezt a gondolatot: mondjuk vásároltam egy autót és kiderül, hogy becsaptak. Amennyiben ezt tudati szinten fel tudom dolgozni és elfogadom (ez a másokat szolgálók egyik kulcsszava: elfogadás) azt, hogy figyelmetlen voltam, vagy hogy az eladó önmaga szolgálata irányába kívánt polarizálódni azzal, hogy becsapott, akkor ezt a katalizátort sikeresen felhasználtam a tudati szintjeimen. Ha azonban heteken, hónapokon át kattogok rajta, könnyen bele is betegedhetek.

Érdemes tehát a lelki és mentális eszközeinket tudatosan használni, hogy elkerüljük azt, hogy fizikai szintre leszivárogjanak a katalizátorok, ahol már nem lehet megkerülni vagy figyelmen kívül hagyni őket. A fenti autós példát folytatva, ha nem tudok belenyugodni az esetbe és mondjuk kialakul egy gyomorfekélyem, vagy bármi más betegség, akkor ez a gyomorfekély további tapasztalásokat eredményez, melyek hatására tovább próbálhatok (vagy nem próbálhatok) elmozdulni valamely pólus irányába. Előfordulhat az is, hogy valaki annyira nem tudja vagy akarja feldolgozni a katalizátort, hogy a teste bele is pusztulhat. Hallottunk már olyan történeteket, hogy valaki például egy nagy igazságtalanságba, csalódásba vagy árulásba belebetegedett vagy belehalt.

Milyen lelki vagy mentális eszközeink állnak rendelkezésre a katalizátorok feldolgozásának megkönnyítéséhez? Ahány ember, annyi eszköz. Például van, akinek a kikapcsolódás valamelyik formája, van aki a barátainak önti ki szívét, van aki különféle lelki vagy szellemi oldási technikákat alkalmaz. Kiemelnénk azonban a meditációt, mint általánosan használható eszközt, melyet érdemes naponta gyakorolni, többek között azért, hogy hamarabb észrevegyük azt, hogy az „elme komplexumunk” már „pörög” valamilyen katalizátoron és felismerjük még azelőtt, hogy a testi tünetek megjelennek. A meditáció áldásos hatásainak egyike az érzelmi stabilitás és immunitás erősödése és kialakulása a külső eseményekkel szemben. A másik fontosnak vélt eszköz pedig az, hogy legyünk tudatosak a katalizátorra, hogy a tapasztalás választott polaritásunknak megfelelően tudjon működni.

Az autós példát folytatva, ha a másokat szolgálók útját járom, akkor a jelszavam az „elfogadás és szeretet”. Elfogadom a helyzetet és nem kattogok tovább rajta. Nem bántom magam, hogy milyen ostoba, figyelmetlen, felületes voltam és nem bántom a másikat sem, hanem próbálok valamilyen megoldást találni, ami megnyugtat, így a Szeretet állapotában tudok kerülni/maradni.

A Vándorok esetében egy plusz nehézség, hogy tudat alatt tudják, érzik, hogy ezek a katalizátorok szükségtelenek, mégis azzal szembesülnek folyamatosan, hogy itt, ebben a denzitásban folyamatosan jelen vannak. Tehát, ha Vándornak tartjuk magunkat, akkor még inkább érdemes lehet igyekezni, hogy tudati eszközeinket kicsiszoljuk és megfelelően felhasználva a katalizátort, tudatosan polarizálódjunk az események, katalizátorok hatására. Érdemes rendszeresen gyakorolni a meditációt, imádkozást, éneklést, táncot, harcművészetet, jógát, futást, úszást vagy bármilyen olyan módszert, amely lelki-, érzelmi-, tudati stabilitásunkat elősegíti.

A fentiek, Ré kijelentése alapján, általánosítás. Sokszor előfordul például, hogy egy születés előtti döntés hatására tapasztalunk meg nehézségeket, betegségeket valami olyan céllal, amit itt a harmadik denzitás tér/idő keretében nem látunk vagy nem értünk. A meditáció ebben az esetben is segíthet, hisz a feledés fátyla fellebbentésének is egyik eszköze lehet.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

« Régebbi bejegyzések

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek