Címke: polarizáció (1 / 2 oldal)

Illúzió az illúzióban

Az elmúlt évtizedekben egyre inkább életünk részé váltak a digitális világ eszközei. A múlt század közepétől gyorsult a folyamat, először a rádió, majd a televízió és a vezetékes telefon. Az elmúlt 30 évben szép lassan a számítógépek és az internet is életünk részévé váltak, majd az okostelefonok. Manapság már elképzelhetetlen a kapcsolattartás, az üzleti élet, az információ megszerzése ezen digitális eszközök nélkül. A digitális eszközök használói számára pedig felépítettek egy digitális világot, melyben megtalálhatunk szinte mindent, amire vágyunk, akárcsak a fizikai világunkban. Milyen hatással van ez szellemi fejlődésünkre?

Az Egység Törvénye könyvekben is szóba kerül ez a téma. Az alábbi kérdést 1981-ben tette fel a kérdező. Akkor még nem voltak személyi számítógépek, okostelefonok, sőt még internet sem.

34.12

Kérdező: Meg tudnád adni ugyanazt az ismertetést, mint amit […] az én és a kütyük, játékok stb.- találmányok kapcsolatára is?

Ré: Ré vagyok. Ebben az adott esetben újra csak – legnagyobb részt – a narancs és citrom energiaközpontokra koncentrálunk.

Egy negatív értelemben a népetek közti sok ketyere – azok, amiket a kommunikációs eszközeiteknek mondotok, és más figyelemelterelő kikapcsolódások, például a kevéssé versenyszellemű játékok – tekinthetők úgy, hogy az elme/test/lélek komplexum tétlenségét előidéző torzulással rendelkeznek, hogy így a citrom és narancs sugár aktivitása nagyon legyöngül, gondosan lecsökkentvén ezzel a végül-aztán zöld színű aktiválódás lehetőségét is.

Más szerkentyűitek tekinthetők olyan eszközöknek, melyekkel az entitás felfedezheti fizikai-, elme- vagy néhány kevés esetben lelki komplexumának képességeit, s ezzel aktiválni képes a narancsszín sugarat abban, amit a csapatsportjaitoknak mondotok, vagy más masinákban, úgymint a közlekedési eszközeitek. Ezek tekinthetők a hatalom érzésének tanulmányozási eszközeként is, mely konkrétabban a mások feletti hatalom, vagy pedig egy csoport hatalma más-ének egy másik csoportja felett.

A válasz első felében Ré úgy tekint a már a 80-as években rendelkezésre álló ketyerékre, hogy azok lecsökkentik az alsó energiaközpontok aktivitását és ebből következően a zöld szín aktiválódás lehetőségét is. Ez egy igen jelentős gondolat. Addig amíg a televízió, internet, közösségi oldalak, sorozatok előtt ülünk, nem kapcsolódunk másokhoz személyesen. Csökken a katalizátorok száma, így a polarizáció lehetősége is. Amennyiben beragadunk az első energiaközpont szintjén, vagyis csak magunkkal foglalkozunk, nem fog tudni felemelkedni a belső energia a szívcsakra (zöld energetikai központ) szintjére. A zöld és magasabb energiaközpontok megébredése, aktiválódása nélkül lehet ugyan élni, és tömegek élnek is így, azonban a választás meghozatalához szükséges ezen szint aktiválása, amennyiben mások szolgálata mentén kívánunk továbblépni a negyedik denzitásba. Erről a témáról bővebben is olvashatunk ezen az oldalon.

A válasz második fele utal arra, hogy ezen eszközök, kütyük, ketyerék valamelyest használhatóak az önmegismerési úton. Ezenkívül képes lehet aktiválni az alsó energiaközpontokat is, amennyiben megfelelően használjuk őket. A narancs- és citromszín energiaközpont másokkal való bensőséges vagy hivatalos viszonyulásunk szintje. Ezen kütyük használata során másokkal tudunk kommunikálni, másokkal játszani, vagy például valamilyen közlekedési eszközben (pl. autó, vonat) közlekedni, mely eredményeképpen másokkal találkozunk, kapcsolódunk. A válasz nem minősíti, hogy ez önmagunk vagy mások szolgálata irányába polarizál, vagyis használhatjuk mindkét irányú polarizálódásra. Pl. ülünk egy közlekedési dugóban az autóval, és lehetünk idegesek, kiabálhatunk másokkal, szidhatjuk őket, vagy lehetünk türelmesek, hallgathatunk felemelő zenét, előadást a dugóban, vagy beszélgethetünk útitársainkkal.

Tehát önmagában nézve ezek az eszközök, kütyük szellemi fejlődésünk nézőpontjából lehetnek hasznosak és haszontalanok is, attól függően, hogy hogyan és mire használjuk őket. A következő kérdésben a kérdező arra kíváncsi, hogy társadalmi szinten milyen hatása van az egyénekre nézve ezeknek az eszközöknek. Ne feledjük, a kérdés 1981-ben hangzott el, az akkor elérhető eszközökre, elsősorban a televízióra vonatkozóan.

34.13

Kérdező: E katalízis szempontjából nézve a televíziónak mi az általános, átfogó hatása a társadalmunkra?

Ré: Ré vagyok. Anélkül, hogy semmibe vennénk sokak zöld színű igyekezetét, hogy e médiumon keresztül olyan információkat, igazságokat és szépséget kommunikáljanak, amelyek hasznosak lehetnek, muszáj rámutatnunk, hogy e készülék összhatása a figyelemelterelődés és az alvás.

A televízió mellett ma már az internet, közösségi oldalak, online videócsatornák, okostelefonok is megjelentek, amelyek előtt jelentős mennyiségű időt tölt az emberiség. Noha kétségtelen, hogy ezen eszközöket fel lehet használni a oktatásra, szolgálatra, tanításra, szeretet és kommunikáció megosztására, elaltató és figyelemelterelő hatásuk a 80-as évek óta vélhetően sokszorosára erősödött.

Végtelen számú TV csatorna, online videó, közösségi oldal, játékprogram, filmsorozat áll rendelkezésünkre a mai világban, melyek túlzásba vitt használata oda vezethet, hogy nem lesz időnk, kedvünk, érdeklődésünk arra, hogy valódi keresőkké váljunk. Fogalmazhatunk úgy is, hogy beleragadhatunk a digitális világba. Ha elfogadjuk azt, hogy ahol most élünk, az sem a végső valóság, akkor fogalmazhatunk úgy is, hogy az illuzórikus világ illúziójába kerülünk. Nem biztos, hogy ezután marad érdeklődésünk, időnk, kedvünk például a régi tanítók könyveit, a szentírásokat, szépirodalmi műveket olvasni. Lehet, hogy elmulasztjuk tanulmányozni azokat a területeket, amelyekhez tehetségünk lenne. Sőt extrém esetben akár el is idegenedhetünk a fizikai világunktól és egész életünket a virtuális, digitális világban tölthetjük el. A szabad akarat nézőpontjából ez rendben is van, azonban az, hogy most vagyunk itt a harmadik denzitásban nem véletlen. Okkal vagyunk itt. A korszakváltás című bejegyzésben tárgyaltuk már a következő választ:

33.12

Ré: […]

A szüret idejére azok helyeződtek testbe, akiknek legjobb esélyük van az élettapasztalatok felhasználására a begyűjthetővé váláshoz.

Jelenleg van a betakarítás időszaka, a korszakváltás, a „vizsgaidőszak”, amikor meg kell történnie a választásnak és továbbléphetünk a magasabb denzitásokba. Azoknak, akik a valóság felé törekednek, érdemes lehet ezt az időszakot nem „alvásra” vagy kevésbé fontos tevékenységekre szánni, hanem igyekezni, hogy életünk során amennyire csak lehetséges polarizálódjunk, így vagyis távolodjunk az illúziótól és amennyiben érdemesekké válunk, egy denzitással közelebb kerüljünk a valósághoz, az Egy Végtelen Teremtőhöz.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Katalizátorok és a feledés fátyla

Ebben a bejegyzésben megvizsgáljuk az Egység Törvénye könyvek nézőpontjából az összefüggést a feledés fátyla és a katalizátorok szerepe, szükségessége között.

A katalizátorok jelen világunkban, a harmadik denzitásban a legerősebbek, köszönhetően többek között a feledés fátylának. Mindannyian érzékeljük, tapasztaljuk, hogy bővelkedünk olyan eseményben, amelyek érzelmileg megérintenek, esetleg felzaklatnak bennünket.

A feledés fátyla a születés és halál közötti jelenség, melynek lényege, hogy alapesetben nem látunk rá a születésünk előtti és a halálunk utáni létezésünkre, a tér és az idő tényleges természetére, a többi ember gondolataira, elméjére. A feledés fátylának célja a Szabad Akarat biztosítása a Választás meghozatalához.

Milyen volt a helyzet a szellemi fejlődés szempontjából, amíg nem létezett ez a jelenség?

82.22

Kérdező: Akkor, minthogy az egyedüli lehetőség ebben az adott időben [amikor még a feledés fátyla nem volt jelen], ahogy én látom, a mások szolgálata felé polarizálódás volt, abból amit elmondtál, azt kell feltételezzem, hogy jóllehet mindenki tisztában volt ezzel a másokat szolgáló szükséggel, mégis képtelenek voltak elérni azt. Mi volt az elmekonfigurációja az akkori elme/test/lélek komplexumoknak? Tudatában voltak a polarizáció szükségességével, vagy nem tudtak róla? És ha igen, akkor miért esett oly nehezükre az érettségihez szükséges mértékben másokat szolgálni, amikor ez volt az egyedüli lehetséges polaritás?

Ré: Ré vagyok. Vedd fontolóra, ha tetszik, hogy a mennyei boldogságban élők – miként hívjátok e torzulást – hajlamosak kis sürgetést érezni a helyzetükön változtatni vagy jobbítani. Ez következik abból az elme/test/lélekből, amely nem komplex. Van lehetőség a más-ének szeretetére és szolgálatára, de az énben benne van a Teremtő ellenállhatatlan tudatossága. A Teremtővel való kapcsolat akár a köldökzsinór. A biztonságérzet teljes. Ennélfogva semmilyen szeretet nem rettentően fontos, semmilyen fájdalom nem szörnyen rémisztő, semmi erőfeszítést nem tesznek hát a szeretetért való szolgálatra, vagy hogy előnyre váltsák a félelmük.

Nehéz lehet elképzelnünk egy olyan állapotot, amelyben tökéletesen tudatosak vagyunk a Teremtőről, a valóságról és azt, hogy mennyire máshogyan gondolkodnánk. Ha tudatosak lennénk arról, hogy a jelenlegi testünk, életünk csak egy parányi része a Végtelennek, ami szintén mi magunk vagyunk, valószínűleg nagyon máshogy állnánk a dolgokhoz, más lenne a fontos számunkra. A válaszban Ré azt mondja, hogy egy ilyen „mennyei boldogságban” létezésben kevéssé lennénk motiváltak a fejlődésre, a haladásra. Ez igaznak is tűnik, hiszen ha belegondolunk akár a saját életünkbe, a legtöbb esetben a nehézségek lendítenek előre az utunkon. Ha minden „szép és jó” akkor csak kevesen tesznek komoly erőfeszítést a személyiségük megfegyelmezésére, az elméjük megtisztítására és így tovább. Elég, csak ha megnézzük, hogy például mire jutnak azok, akik megnyerik a lottó ötöst, vagy hasonlóan nagy „szerencse” éri őket. Pár év múlva ugyanott vannak, mind anyagilag, ahol voltak, mivel nem fejlődésre és jótékony célokra fordították vagyonukat, hanem elpazarolták – szellemi szempontból – értéktelen dolgokra, vágyakra, kívánságokra. Vagy például a dúsgazdagok többsége, akik sok szabadidővel rendelkezhetnének, jobbá tehetnék a társadalmat, mit tesznek valójában? Természetesen kivételek mindig vannak. Minden korban voltak és vannak „Hunyadiak” és „Széchenyik”, akik társadalmi szinten járulnak hozzá a világ jobbításához, azonban megfigyelhetjük, hogy nem ez az általános.

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a diszharmóniák, nehézségek szükségesek ahhoz, hogy a legtöbbünk fejlődése beinduljon. Azon a tényezők, események, tapasztalások, amik azért jelennek meg, hogy a fejlődjünk szellemi utunkon, akkor is ha mi „magunktól” nem akarnánk, a katalizátorok.

20.24

Kérdező: El tudnád mondani, hogy miért a kilencszáz év az optimális élethossz?

Ré: Ré vagyok. A harmadik denzitás elme/test/lélek komplexuma talán százszor olyan intenzív katalitikus akcióprogram, amelyből leszűrhetők torzulások és tanulás/tanítások, mint bármelyik más denzitásé. Következésképpen a tanulás/tanítások itt a leginkább zavarba ejtőek az elme/test/lélek komplexumnak, amelyet eláraszt a tapasztalások óceánja. […]

A harmadik denzitás célja a további polarizációnk választásának meghozatala. A feledés fátylának köszönhetően és ezen denzitás céljának megvalósulása érdekében jelen világunk tapasztalása a legintenzívebb. Talán kijelenthetjük, hogy az a „normális”, hogy mindig van valamilyen nehézség, esemény, tapasztalás, ami új következtetések levonására, új igazságok felismerésére – szinte – kényszerít.

46.16

Kérdező: Mi az elgondolás a rák [vagy bármi más] katalizátorának felhasználása mögött?

Ré: Ré vagyok. A katalizátor, méghozzá minden katalizátor, arra lett kifejlesztve, hogy tapasztalást kínáljon fel. A tapasztalást denzitásotokban szeretni és elfogadni, vagy irányítani lehet. Ez a két út létezik. Mikor egyik utat sem választják, a katalizátor terve meghiúsul, és az entitás addig megy a saját feje után, míg a katalizátor le nem sújt rá, hogy hajlamot fejlesszen ki az elfogadásra és szeretetre ill. az elkülönülésre és irányításra. Tér/idő hiányában ez a katalizátor nem működhet.

Ebből a válaszból is megérthetjük, hogy bármely katalizátor célja a polarizáció kialakítása. Érdemes életünkben tudatosan felhasználni a katalitikus eseményeket arra, hogy polarizálódjunk. Az elfogadás, a szeretet a másokat szolgálók útja, míg az irányítás és elkülönülés az önmagukat szolgálóké. Ha nem vagyunk hajlandóak valamelyik módon hozzáállni az eseményhez, akkor a katalizátor meg fog ismétlődni, hogy elérje célját.

Az Egység nézőpontjából nézve érdemes az elfogadással és szeretettel viszonyulni, ez ugyanis nemcsak bennünket emel magasabb síkra, hanem a külvilágot is.

71.16

Kérdező: Azt állítom, hogy a fehér mágikus szertartás célja változást hozni létre egy csoport tudatosságában. Ez így van?

Ré: Ré vagyok. Nem feltétlenül. Lehetséges a mit úgy nevezel, hogy fehér mágiát azzal a szándékkal is végezni, hogy az csupán az ént vagy a végzés helyét változtassa meg. Ezt annak ismeretében végzik, hogy az énnek a szeretet és fény felé sarkosulásban nyújtott segítség az a planetáris vibrációnak nyújtott segítség is egyben.

Fehér mágikus szertartás alatt érthetünk bármilyen mások javáért akár egyénileg, akár csoportosan végzett önzetlen cselekedetet, tettet, szolgálatot. Ez segít bennünket a fény, a mások szolgálata felé polarizálódni, azonban azzal, hogy magunk is közeledünk a fény felé, az egész világ közeledik hozzá. Ezért is fontos, hogy dolgozzunk magunkon, mert ezzel dolgozunk és jobbá tesszük a világunkat is.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Gyakorlatok a torzító befolyások elleni védelem erősítésére

A mai, több szempontból nézve szennyezett világunkban gyakran találkozhatunk olyan „mű-anyagokkal”, „mű-gondolatokkal”, melyek idegenek testünk, lelkünk számára. Ilyen lehet a drog, gyógyszerek, vegyszerek az élelmiszerekből, felzaklató hírek, uszító-, felháborító- vagy elkeserítő kommunikáció, stb. Így azután tudatosan, öntudatlanul, félelemből vagy bátorságból/nagyképűségből könnyen előfordulhat, hogy valamilyen olyan kémiai anyag, vegyszer vagy gondolat kerül a testünkbe, elménkbe, mely aztán negatív hatással van ránk testi-, energetikai-, és/vagy szellemi szinten.

Ebben a bejegyzésben az ilyen torzító hatások, befolyásoló tényezők elleni védelem erősítésére igyekszünk gyakorlati módszereket adni az Egység Törvénye könyvek alapján.

32.1

Kérdező: Van egy kisebb kérdésem, amit bedobnék így az elején, Jimtől. Felolvasom. A közvetítő fizikai komplexuma a felépülés szakaszában van most a vegyi anyag bevételéből. Ő mit sem tudott az ezzel létrehozott nyílásról. Hogyan lehetünk mi hárman, akik itt jelen vagyunk, jobban tisztában azzal, hogy miként jönnek létre tetteink és gondolataink nyomán ilyen és hasonló lyukak? Lehetséges, hogy efféle nyílásokat szándékunkon kívül akkor is létrehozunk, amikor ezen ülések során kérdéseinkkel bizonyos területekre tévedünk? Majd pedig: Mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat a torzító befolyásoktól? Van erre szertartás vagy meditáció?

Több kérdés is elhangzott, így tagoljuk a választ, az egyes kérdésekre vonatkozóan.

Ré: Ré vagyok. Habár szimpatizálunk a hőn áhított vággyal, hogy szolgálatotokra legyünk abban, amit a kérdés jól példáz, válaszunkat behatárolja a Zavar Útjának torzulása. Elmondunk néhány általános dolgot, melyek segíthetnek az ügyben.

A „Zavar Útja”, vagyis szabad akaratunk tiszteletben tartása érdekében csak általánosságban válaszolhat Ré a feltett konkrét kérdésekre. A zavar útja (szabad akarat) kérdéskörét már többször tárgyaltuk, például egy korábbi bejezésben vagy éppen a Teremtéselmélet alapfogalmai között.

Először is, mikor ez az instrumentum testi komplexumát a már tárgyalt eset hatására az alacsony vitális energia irányába torzította, azt egy felismerhető vegyi anyag okozta. Ez nem egy úgymond természetes anyag volt, de az elme/test/lélek komplexum sem volt kellően tisztában a fizikális gyengeség irányába torzulásával. A – mondjuk úgy – mindennapi élet természetes tevékenységei, melyeket az entitás a heves hatékonyságú vegyi anyagok elfogyasztása okozta torzulások nélkül él meg, a mindenkori megfelelő jellegűnek tekinthetők. Nincsenek véletlenek, ennek az instrumentumnak a tetteit is beleértve.

Akármilyen vegyi anyag is kerül be a testünkbe, azért mert vagy megteszünk valamit, vagy nem teszünk meg valamit, oka van. Ahogyan Ré fogalmaz, nincsenek véletlenek, ami megtörtént – vagy meg-nem történt – annak megvan a maga oka, magyarázata, célja és következménye. A válasz ezen részében Ré azt mondja az instrumentumnak, hogy a „mindennapi élet természetes tevékenységei” megfelelőnek jellegűnek tekinthetők, azonban ha valamilyen tettünkkel „lyukat nyitunk” negatív erők/hatások beáramlásának, az is okkal történik. A 41.10-es válaszban Ré egészen konkrétan így fogalmaz: „Semmi véletlenszerű nincs sem ebben, sem az evolúció bármely más részletében„. Bármi történt, azt felhasználhatjuk valamilyen módon személyes fejlődésünkre.

Lehetséges-e és ha igen, hogyan lehet a negatív, torzító hatásoktól megvédeni magunkat?

Másodszor a pozitív ösvény járói számára negatív avagy erőtlenítő befolyások elleni védelem módozatait ez az instrumentum már igen nagy mértékig fölvonultatta. Gondoljátok csak végig, milyen esélyeket adtak ezen adott események a negatív befolyásoknak az instrumentumba belépni. Az instrumentum egyedüllétekor és más-éneket érintő tettei közben a Teremtőre gondolt, folyamatosan dicsőítve és hálát adva a Teremtőnek a megélt tapasztalataiért. Ez cserébe olyan energiák kisugárzását tette lehetővé ezen adott entitásnak a másik énje felé, hogy katalizátorává váljék a másik én ama képessége megnyitásának és megerősítésének, hogy az egy pozitívabban sarkosult állapotában működjék. Tehát olyan védelmet láthatunk itt, ami igen egyszerű. Adj hálát minden pillanatért. Lásd énedet és más-énedet a Teremtőként. Nyisd ki a szíved. Mindig ismerd a fényt és magasztald. Ez minden szükséges védelem.

A lelki-mentális hozzáállásunk igencsak döntő tényező abban, hogy az árnyékos oldal minél kevésbé tudja kifejteni hatását életünkben. Néhány igen egyszerű elvre hívja fel Ré a figyelmünket:

  1. Adj hálát minden pillanatért.
    Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi áldás és kegyelem van jelen életünkben. Valószínűleg nem éhezünk, nem fázunk, van hol aludni, nincs háború, van ruhánk, van közvilágítás, ki lehet hívni a tűzoltóságot, mentőt, rendőrséget, van tömegközlekedés, akkor megyünk ki az utcára, amikor akarunk, tiszta víz folyik a csapból, nincs földrengés, tiszta levegőt lélegezhetünk, világít a lámpa ha felkapcsoljuk, ehetünk süteményt, házhoz rendelhetünk akár a világ másik feléről a számunka fontos dolgokat, meg tudjuk emészteni az ételt, amit elfogyasztunk, a víz csillapítja szomjunkat, elérhetőek az előttünk élt lelki tanítómesterek tanításai, a nap ma reggel is felkelt és így tovább, a végtelenségig lehetne folytatni, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Érdemes ezekre fókuszálni, nemcsak arra, hogy mi nem tetszik nekünk. Teljesen más lesz a lelkiállapotunk, ha a hála érzés folyamatosan lényünkben jelen van.
  2. Lásd énedet és más énedet a Teremtőként.
    Mindannyiunkban maga a Teremtő lakozik. Pontosabban fogalmazva mi magunk is az Egy Végtelen Teremtő egy individualizálódott része vagyunk. De ez nemcsak ránk igaz, hanem mindenki másra is, hisz a Teremtő végtelen. Ha pedig végtelen, nem létezhet más rajta kívül. Bővebben a Teremtéselmélet című videóban bontjuk ki ezt a témakört. A Végtelen Teremtő így nemcsak bennünk, hanem másokban is, sőt még az utolsó fűszálban is jelen van. Ha elsajátítjuk ezt a nézőpontot, a másokhoz és az egész világhoz való viszonyunk jó eséllyel szeretetteljessé és önzetlenné válik.
  3. Nyisd ki a szíved.
    A szív kinyitását értelmezhetjük úgy is, minthogy tudatosan a negyedik csakra (szívcsakra) szintjéig emeljük a Teremtő felfelé emelkedő (fenntartó) energiáját. Részletesebben az Energiaközpontok videókban tárgyaltuk ezt a témakört. Itt annyit említenénk meg, hogy érdemes törekedni megoldani és meghaladni az alsó három energetikai központ csakrapszichológiai területét (pénz – szexualitás – becsvágy) és ezután automatikusan a szívcsakra tudatszintjére emelkedhetünk. Ennek eredményeként nem valamiért „cserébe” viszonyulunk a másikhoz, hanem önzetlenül, feltétel nélkül, csak azért mert Ő is van, benne is a Teremtő megnyilvánulását köszönthetjük. Az első két elv tudatosítása nagymértékben segítheti a szívcsakra szintjéig történő felemelkedést.
  4. Mindig ismerd a fényt és magasztald.
    Az Egy Végtelen Teremtőt mindenben megtalálhatjuk. Minden entitás az elsőtől a hetedik denzitásig végighalad a fejlődési szinteken, míg visszatér, visszaolvad a Teremtőbe. Az, hogy egy létező most épp melyik denzitás szintjén létezik és tapasztal (kavics, fűszál, ember vagy épp félisten), csak látszólagos, a tér-idő keretben való gondolkodásunk eredménye. A fény, a lélek, a Teremtő mindenhol, mindenkor jelen van. Nemcsak jelen van, hanem fenntartja lényünket testi-, energetikai-, és lelki szinten egyaránt. Természetesnek vesszük például, hogy elfogyasztunk egy almát vagy egy ebédet és elmúlik az éhségünk. Ez azonban, ahogyan bármi más, a Teremtő energiája megnyilvánulásának köszönhető. Minden pillanatban hálásak lehetünk és magasztalhatjuk, mert itt lehetünk és tapasztalhatunk.

Ez minden szükséges védelem.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Tetteink szándéka vagy eredménye számít jobban?

Bizonyára hallottuk már azt a mondást, hogy „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve”. Ezt általában annak kifejezésére használják, hogy az is okozhat kárt, bajt, akit a legjobb szándék vezet, ezért elsősorban nem a szándék, hanem az eredmény alapján ítélik meg a cselekedeteinket.

Az Egység Törvénye könyvek egyik válasza alapján ebben a bejegyzésben megvizsgáljuk a tetteink szempontjából a szándék és eredmény viszonyát.

96.4

Ré: Ré vagyok. …
Megjegyezhetjük, hogy ahogy minden egyes entitás igyekszik minden pillanatban még szorosabban eggyé válni a Teremtővel de alatta marad ennek, ugyanígy iparkodnak a fizikai makulátlanságra, de el nem érik azt. Mindkét esetben a szándék tisztasága és a kivitelezés alapossága értékelődik. A kísérlet és a cél közötti eltérést sehol nem jegyzik és jelentéktelennek tekinthető.

A válaszból megtudhatjuk, hogy érdemes igyekezni a tökéletesség (makulátlanság) elérésére, azonban az egy abszolútum. Mindig lehet valami jobb, több, nagyobb, „akármibb”, hiszen a Teremtés végtelen. Ezért érdemes elfogadnunk, hogy noha törekednünk kell a tökéletességre, „alatta maradunk”. Ez azonban nem mentesít az alól, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk.

Ré két tényezőt emel ki, amelyek alapján „kiértékelődik”, hogy az adott tettünk önmagunk-, vagy mások szolgálata irányába polarizál. Ez a két tényező „a szándék tisztasága és a kivitelezés alapossága„. Amennyiben a szándékunk „jó”, vagyis a mások szolgálata irányába mutat és a kivitelezést illetően megtettük, ami tőlünk telt, akkor a tett a „jó” irányba számít be életünkben, vagyis jó tettnek minősül, még akkor is, ha az eredmény nem a szándékunk szerint sikerült.

Vegyünk egy példát: a barátom költözik és megyek segíteni neki pakolni. A pakolás közben véletlenül elejtem a mosógépet és az tönkremegy. Nézhetjük ezt az esetet úgy, hogy jobb lett volna, ha nem is segítek, mert akkor nem okoztam volna kárt. Az eredmény szempontjából nézve – jó szándékkal ugyan – de rosszat tettem neki. A másik nézőpont, amelyet véleményem szerint Ré válaszából megérthetünk, a következő. A szándékom jó volt, hiszen segíteni akartam a költözésben, hogy könnyebben és gyorsabban megtörténjen a barátom számára. Milyen volt a „kivitelezés alapossága”? Odafigyelve emeltem meg a mosógépet? Elpakoltam az útból, ahol cipelni kellett? Esetleg lusta és/vagy figyelmetlen voltam szétnézni? Ha megtettem mindent, ami tőlem telt, akkor ez a tett akkor is jónak minősül, ha rosszul sült el.

Hasonló szituációban érdemes lehet a tetteinket a következő módon felmérni: a szándékom tiszta és másokat szolgáló? Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy úgy alakuljon, ahogy a legjobb? Ha mindkettőre igen a válaszunk, akkor nem érdemes magunkat hibáztatni vagy más módon bántani, csak azért, mert nem úgy alakult az eredmény, mint szerettük volna.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Védelem a nehéz időkben

Úgy láthatjuk, jelenleg nehéz időket élünk. Jelen, katalizátorokkal teli időszakunkban mind az önmagukat szolgálók, mind pedig a másokat szolgálók jelenléte, munkássága megtapasztalható, érzékelhető. A feledés fátyla hatására nem láthatunk rá a másik ember (másik énünk) valódi szándékára és ezért sokunk számára érthetetlennek és zavarosnak tűnik a jelen időszak. Milyen értékek és hozzáállás lehet a megfelelő, mely az Egység Törvénye könyvekben található filozófiával összhangban van, illetve létezik-e bármiféle védelem, mellyel magunkat felvértezve megtarthatjuk az egyensúlyi állapotunkat?

Miért van egyáltalán szükség a feledés fátylára?

82.22

Kérdező: Akkor, minthogy az egyedüli lehetőség ebben az adott időben [amikor még nem létezett a Feledés Fátyla], ahogy én látom, a mások szolgálata felé polarizálódás volt, abból amit elmondtál, azt kell feltételezzem, hogy jóllehet mindenki tisztában volt ezzel a másokat szolgáló szükséggel, mégis képtelenek voltak elérni azt. Mi volt az elmekonfigurációja az akkori elme/test/lélek komplexumoknak? Tudatában voltak a polarizáció szükségességével, vagy nem tudtak róla? És ha igen, akkor miért esett oly nehezükre az érettségihez szükséges mértékben másokat szolgálni, amikor ez volt az egyedüli lehetséges polaritás?

Ré: Ré vagyok. Vedd fontolóra, ha tetszik, hogy a mennyei boldogságban élők – miként hívjátok e torzulást – hajlamosak kis sürgetést érezni a helyzetükön változtatni vagy jobbítani. Ez következik abból az elme/test/lélekből, amely nem komplex. Van lehetőség a más-ének szeretetére és szolgálatára, de az énben benne van a Teremtő ellenállhatatlan tudatossága. A Teremtővel való kapcsolat akár a köldökzsinór. A biztonságérzet teljes. Ennélfogva semmilyen szeretet nem rettentően fontos, semmilyen fájdalom nem szörnyen rémisztő, semmi erőfeszítést nem tesznek hát a szeretetért való szolgálatra, vagy hogy előnyre váltsák a félelmük.

Az előző oktávban (teremtési ciklusban) még nem létezett a feledés fátyla, mely a harmadik denzitás lényei számára eltakarja az aktuális inkarnáció előtti és utáni életeket, a Teremtő közvetlen megtapasztalását és végtelen szeretetét, a másik énünkkel (másik emberrel) való azonosságunk tudatosságát.

A feledés fátyla hatására bármilyen katalizátor hatása jelentősen felerősödik, mivel érzelmeink sokkal erősebben jelennek meg. Félelem, odaadás, szeretet, düh, frusztráció, stb. Mindezek sokkal „halványabban” megélhető érzések lennének, amennyiben a Teremtő tudatossága énünkben teljesen jelen lenne. A fátyol nélkül úgy érezzük, nincs tökéletes biztonság, nincs garancia semmire, ezért megéléseinknek, félelmeinknek, örömeinknek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ennek eredményeként sokkal inkább képesekké válhatunk polarizálódni az általunk választott pólus irányába.

Milyen tetteket, tevékenységeket lehet érdemes megfontolni vagy megvalósítani ebben az időszakban?

14.14

Kérdező: Származna most előnye a bolygó népének abból, ha befejeznék ezt az [általános élettartam meghosszabbító] gépet?

Ré: Ré vagyok. A szüret most van. E ponton nincs értelme erőfeszítéseket tenni eme torzulások mentén a hosszú élettartam irányába, annál inkább az önvaló keresése felé irányuló torzulások bátorítására, mivelhogy ez a szív, mely világosan az ibolyaszín energiamezőben lakozik, lesz meghatározója minden egyes elme/test/lélek komplexum szüretének.

A válasz alapján kijelenthetjük, hogy az Önvaló keresése felé irányuló tetteknek van egyedül igazán értelme jelenleg. A Teremtő felé törekedhetünk, tanulhatunk és haladhatunk bárhogyan, ahogyan tudunk. Erre számtalan út létezik, néhány példa: jóga, zen, kereszténység, vagy bármi, ami a Teremtőhöz, magunkhoz, „befelé” vezet. Polarizációnknak érdemes a betakaríthatóság felé elmozdulnia, mivel jelen időszak a betakarítás időszaka. Mindannyian, akik most itt vagyunk, azért vagyunk itt, hogy növeljük azon lények számát, akik továbbléphetnek a következő denzitásba, illetve, hogy mi magunk is jelen életünk végén, megfelelően polarizálódva továbblépjünk.

32.1

Kérdező: […] Mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat a torzító befolyásoktól? Van erre szertartás vagy meditáció?

Ré: Ré vagyok. Habár szimpatizálunk a hőn áhított vággyal, hogy szolgálatotokra legyünk abban, amit a kérdés jól példáz, válaszunkat behatárolja a Zavar Útjának torzulása. Elmondunk néhány általános dolgot, melyek segíthetnek az ügyben.

[…] a pozitív ösvény járói számára negatív avagy erőtlenítő befolyások elleni védelem módozatait ez az instrumentum már igen nagy mértékig fölvonultatta. Gondoljátok csak végig, milyen esélyeket adtak ezen adott események a negatív befolyásoknak az instrumentumba belépni. Az instrumentum egyedüllétekor és más-éneket érintő tettei közben a Teremtőre gondolt, folyamatosan dicsőítve és hálát adva a Teremtőnek a megélt tapasztalataiért. Ez cserébe olyan energiák kisugárzását tette lehetővé ezen adott entitásnak a másik énje felé, hogy katalizátorává váljék a másik én ama képessége megnyitásának és megerősítésének, hogy az egy pozitívabban sarkosult állapotában működjék. Tehát olyan védelmet láthatunk itt, ami igen egyszerű. Adj hálát minden pillanatért. Lásd énedet és más-énedet a Teremtőként. Nyisd ki a szíved. Mindig ismerd a fényt és magasztald. Ez minden szükséges védelem.

Az instrumentum (Carla) képes volt akkor is hálával és szeretettel fordulni a Teremtő felé, amikor nehéz tapasztalásai voltak. Az Egység Törvénye könyvekben bővebben olvashatunk ezekről, a lényeg azonban az, hogy bármilyen tapasztalást is éljünk meg, ha tisztában vagyunk vele, hogy a Teremtő szeretete nem csökken, a megélt tapasztalatok hasznunkra vannak, képessé válhatunk mind magunk, mind mások számára olyan katalizátorrá válni, mely segítségével a másokat szolgálók irányába polarizálódhatunk mi magunk és mások is.

A hála egy rendkívül erős érzelem, mely kiüthet elménkből minden negativitást. Érdemes kipróbálni, hogy találjunk 10-20 vagy még több dolgot életünkben, amiért azonnal hálásak lehetünk. Bizonyára találunk ennyit, sőt, sokkal többet is találhatunk, hiszen akár életünk minden pillanatáért hálásak lehetünk. Lássuk Önmagunkat és másokat mint a Teremtő. Mindannyian ugyanannak az Egy Végtelen Teremtőnek egyedi megnyilvánulásai, tükröződései vagyunk. A Teremtő pedig Önmagát tapasztalja, ismeri meg életünk tapasztalásain keresztül. Nyissuk ki szívünket, ismerjük fel a fényt és adjunk hálát. Ez a mentális konfiguráció, ez a rezgésszint megadhat számunkra minden szükséges védelmet.

95.24

Kérdező: Ezt a kijelentést a következőképp értelmezem magamnak: Ha a Tudat Tapasztalata [a Tarot 4. lapja] a jobb oldali ösvényt elegendőképp kiválasztotta, hogy a jobboldali ösvény kiválasztásában a tökéletes tisztaságot megközelítette, akkor a baloldali katalizátor hatásaitól való teljes áthatolhatatlanságot is megközelítette ezzel. Ez így van?

Ré: Ré vagyok. Ez pompásan éleslátó. Azon keresőnek, aki tisztán kiválasztotta a másokat szolgáló ösvényt, bizonyosan nem lesz kézzelfogható változékony inkarnációs létélménye. Illúziótokban nincs külső menedék a gyors és kegyetlen katalizátor kitöréseitől, felindulásaitól és viharától.

Azonban a tisztáknak, minden, amivel csak szembetalálkoznak, az Egy Végtelen Teremtő szeretetéről és fényéről szól. A legdurvább csapást is felkínált kihívások és eljövendő lehetőségek légkörében szemlélik. Így aztán a nagy fényfáklya jó magasra van tartva egy ilyenvalaki felett, hogy valamennyi értelmezés a fény által védelmezettnek legyen tekinthető.

Az Egység Törvénye könyvekben Ré számtalanszor megemlíti, hogy a legnagyobb védelem a szeretet. „Folytassátok szeretetben, dicsőítéssel és hálaadással a Teremtőnek. Tanulmányozzátok a korábbi anyagot. A szeretet a nagy oltalmazó.63.5; „A legnagyobb oltalom, mint mindig, a szeretet.64.21; „Megemlíthetjük, hogy a torzulás a szeretetre – miként nevezitek e spirituális/érzelmi komplexumot –, amit ez iránt az entitás iránt mindegyikőtök érez, segítségül lesz akár kifejeződik ez, akár megnyilvánulatlan marad, hisz nincs is nagyobb védelem a szeretetnél.75.2.

Ugyanez a gondolat többek között a Bibliában is megtalálható. Például, János 1. levele 4-ik rész: „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.János 4:18.

A szeretet tehát a legnagyobb védelem a másokat szolgáló úton. Érdemes a szeretetet választanunk, akármilyen katalizátorral is szembesülünk életünk során. A szeretet, a hála és odaadás kiűzi elménkből azokat a rezgéseket, melyek negatív hatással lennének fizikai és szellemi egészségünkre, boldogságunkra.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

« Régebbi bejegyzések

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek