A harmadik denzitásban történő pozitív polarizáció jellemzője az, hogy másokat valamilyen módon támogatunk, szolgálunk. Ez a hozzáállás és döntés az esetek túlnyomó többségében nem tudatos. Hosszú időn (életeken) át lényünkből fakadóan elfogadóak, jóindulatúak, segítőkészek vagyunk mások irányába, hol erősebben, hol kevésbé. A fejlődésünk valamely pontján azonban tudatosodik bennünk, hogy szellemi fejlődésünk egyik fontos eszköze az, amit “altruizmusnak”, “humanitáriusságnak”, “karma jógának”, vagy az Egység Törvénye könyvek alapján “mások szolgálatának” nevezünk.
Fontos megjegyezni, hogy a harmadik denzitásban szinte lehetetlen teljes mértékben másokért élni, hiszen már a testünk fenntartása önmagában szükségessé teszi, hogy gondoljunk magunkra. Ezért nem elítélendőek, nem rosszak az önmagunk irányába vagy érdekében végrehajtott tettek. Ahhoz, hogy továbblépjünk egy magasabb szintre egyáltalán nem szükséges totális elkötelezettség mások irányába. Érdemes törekedni mások szolgálatára, de a józan észt nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Sehová sem vezet, ha önmagunkat elveszítjük vagy tönkretesszük a fejlődésre hivatkozva. Hogy mennyi az „elégséges” a Polaritások és Választás bejegyzésben tárgyaltuk részletesen. A cikk tartalmaz egy ábrát, ami szemléltei – reményeim szerint – érthetően.
17.30
Kérdező: Ha egy entitás másokat szeretne inkább szolgálni és nem önmagát szolgálni, amíg itt a harmadik denzitásban időzik, akkor vannak-e „legjobb utak” mások szolgálatára lenni, vagy az egyik út éppolyan jó, mint a másik?Ré: Ré vagyok. A legjobb út mások szolgálatára nyíltan el lett mondva korábbi anyagban. Röviden megismételjük.
Mások szolgálatának legjobb módja a szüntelen igyekezet a Teremtő szeretetének megosztására, amilyennek az a benső én előtt ismert. Ebbe beletartozik az önismeret, valamint az énnek a másik-én felé történő habozás nélküli kinyitásának képessége. Szintén beletartozik a – mondjuk úgy – kisugárzása annak, ami a tudat/test/lélek komplexum leglényege vagy szívközepe.
Kérdésed célzatára rátérve, a harmadik denzitású útkereső számára ahhoz, hogy szolgálatára legyen másoknak, a legjobb út mindig egyedi, csakis az adott tudat/test/lélek komplexumra jellemző. Ez azt jelenti, hogy a tudat/test/lélek komplexum saját magán belül kell megkeresse, saját megkülönböztető képességének észérveivel, hogy mely úton-módon szolgálhat leginkább más-éneket. Ez más és más lesz mindenki számára. Nincs legjobb. Nincs általánosítás. Semmi nem ismert.
A mások szolgálatának legjobb módja az, ha szeretettel fordulunk másokhoz. Ebből következően talán ez polarizál leginkább bennünket a pozitív ösvényen. Az, ha képesek vagyunk szeretettel fordulni másokhoz függetlenül a vallási-, politikai-, nemzeti-, stb. hovatartozásától függetlenül, megalapozza azt, hogy segítőkészek leszünk vele, érdekeit, vágyait, céljait, általánosan fogalmazva boldogulását figyelembe vesszük. Ha elérjük ezt a szintet, rendkívül könnyűvé válik a polarizáció.
Valljuk azonban be, szeretni nem mindig könnyű, pláne nem bárkit. Az, hogy elérjük azt az állapotot, amit szeretettelinek nevezhetünk, komoly kihívás. Meglátásom szerint Ré ezért sorolja ide az önismeretet és a mások felé megnyílás képességét. Önismeret azért szükséges, mert enélkül – szerintem – nem tudjuk, mit is jelent a szolgálat. Például, elhatározom, hogy holnaptól másodállást vállalok egy karitatív szervezetnél és minden hétvégén szemetet szedek a környező erdőkben vagy takarítok, bevásárolok rászoruló időseknek. Azonban, ha nem ismerem magam annyira, hogy nekem egy munkahét ledolgozása után szükségem van a hétvégi pihenésre, lazulásra, akkor eleinte lelkesedésből, később erőből tudom végezni csak ezt a szolgálatot. Mivel azonban nem ismerem magam eléggé – például, hogy mire vagyok jelenleg képes – előbb-utóbb kellemetlen érzés lesz a szolgálatot végezni és ott fogom hagyni, rosszabb esetben “bosszút” fogok állni, mert az elmém elhiteti velem, hogy én sokmindent “feláldoztam” és jogos, hogy valami “visszajár”. Mindez elkerülhető önismerettel. Az önismeret legjobb formája a másokkal való interakció. Ré így fogalmaz: „A tanulás leggyorsabb útja kapcsolatban állni más-énekkel. Ez egy sokkalta nagyobb katalizátor, mint csak az énnel foglalkozni. Az énnel foglalkozni más-ének nélkül olyan, mint, ahogy mondanátok, tükrök nélkül élni.” Ezt a témát a Visszatükröződés fontossága a szellemi fejlődésben bejegyzésben részletesebben kibontottuk.
A „lényegünk” kisugárzása szintén ide tartozik. Teológikusnak hangozhat, de ezt én úgy tudnám megfogalmazni, hogy létezésünk középpontja a lélek, aki valójában vagyunk, elménk, testünk csak különféle sűrűségű burka a léleknek. Ha képessé válunk lélekként felismerni Önmagunkat, lélekből cselekedni, lélekből viszonyulni a másikhoz, akkor leszünk képesek szeretetteliként is működni. A lélek nem akarja kifosztani, lebombázni, becsapni a másikat a másokat szolgálók útján.
Folytatva Ré válaszának értelmezését, azt mondja, mindenki szolgálatának útja egyedi. Nincs értelme hasonlítgatni, hogy ki mit, mennyit tett, szolgált, mert a lélek nem “méricskél”, nem hasonlítgat. Azt az ego teszi. Mindannyiunk útja egyedi, meg kell ismerni önmagunkat és így megtalálhatjuk azt a módot, ahogyan mi tudunk szolgálni. Egy jó indikátora annak, hogy olyan módon szolgálunk-e, ami a miénk, hogy boldogok vagyunk-e közben. Jól érezzük-e magunkat azáltal, amit teszünk másokért. Képesek vagyunk-e ezt hosszútávon fenntartani. A korábbi példát folytatva, lehet hogy a hétvégi szemétszedés nem az én szolgálati módom, de tegyük fel, hogy nagyon szeretek olvasni és másokkal is megosztom azokat a felemelő verseket, novellákat, műveket, amikkel mások is jó állapotba kerülnek. Az, hogy tudjuk, valóban mi okoz számunkra örömet, boldogságot, mitől kerülünk „flow” állapotba, szintén önismereti kérdés.
89.30
Kérdező: Ré hozzáállása ugyanazon szüretképtelen entitások iránt más lenne-e ebben a nexusban, mint a harmadik denzitás szürete idején volt?Ré: Ré vagyok. Lényegében nem. Az aludni kívánóknak nem kínálhatnánk egyebet, csak az alvóknak kitalált kényelmeket. Szolgálat csak oly mértékben lehetséges, amennyire kérik. Készek voltunk szolgálni bármiben, amiben csak tudtunk. Ez mindmáig kielégítő bánásmódnak tűnik a harmadik denzitásban élő más-énjeinkkel. A mi érzésünk az, hogy ha azzá az egyénné válsz, akit szolgálni próbálsz, az leegyszerűsíti annak megértését, hogy mely szolgálat szükséges vagy lehetséges.
Ez a kérdés-válasz pár egy nagyon fontos elvet emel ki a mások szolgálata kapcsán. “Szolgálat csak oly mértékben lehetséges, amennyire kérik”. Aki nem kéri, nem igényli, hogy segítsünk, szolgáljunk, arra nem érdemes ráerőltetni a szolgálatunkat. Aki nem akarja, nem érdekli, hogy tanítsák, azt ne tanítsuk. Aki nem akarja, hogy ételt kapjon, annak ne adjunk. Aki nem akarja, nem érdekli, hogy mi hogy látjuk a világot, azt ne zavarjuk meg vagy ne zavarjuk össze saját világlátásunkkal. Aki nem akarja, vagy megkérdezés után azt mondja, hogy ne segítsünk neki, ott ne erőltessük a segítséget. Lehetne sorolni, de talán érthető a lényeg. Ha nem kérik a szolgálatot, mégis megtesszük, az nem szolgálat. A Szabad Akarat tiszteletben tartása is sérül, ráadásul vélhetően köszönet sem lesz benne. Az emberi történelemben könnyen találunk olyan társadalmakat, csoportokat, vallásokat akik úgy akarták megsegíteni a másik országot, vagy világot, hogy az nem kért belőle. Jól mutatják ennek a “szolgálatnak” az eredményét ilyen történelmi események. Elég csak bekapcsolni a híreket és gyakorlatilag csak ilyeneket hallhatunk manapság is.
A válaszból még megismerhetünk egy eszközt is arra, hogy valaki irányába milyen szolgálat szükséges vagy lehetséges. Megpróbálhatjuk beleélni magunkat annak a személynek a helyébe, akit iránt tennénk valamit. Ré úgy fogalmaz, hogy “azzá az egyénné” váljunk. Tehát megpróbálunk minél mélyebben beleélni a helyzetébe, gondolkodásmódjába, érzésmintáiba, hogy az ő szemével lássuk a világot. Így felismerhetjük, mi az ami neki(!) lenne a legjobb.
Összefoglalva a bejegyzésben leírtakat, a mások szolgálata akkor tud igazán hatékony lenni, ha azt örömmel tudjuk végezni. Ehhez elengedhetetlen az önismeret. Azt és úgy tesszük meg másnak ami számára valóban kívánatos és valóban megfelelő. Ennek felismeréséhez érdemes megpróbálni felvenni a másik nézőpontját, hogy abból a nézőpontból döntsük el, hogy hogyan cselekszünk vagy nem cselekszünk.
Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.
![kapcsolat[kukac]egysegtorvenye[pont]hu](https://egysegtorvenye.hu/wp-content/uploads/2019/06/email.png)