Kategória: Gyógyulás (2 / 2 oldal)

Katalizátorok kezelése és a betegségek kapcsolata

A legtöbbünk már volt beteg. Manapság már szinte közhely, hogy a betegségeknek az oka nem a testben keresendő, hanem a finomabb síkokon. Általában egy lelki megrázkódtatás, sokk, aggódás, stressz, félelem, stb. alatt vagy után jelenik meg a fizikai test megbetegedése. Ezt mind az akadémikus orvoslás, mind pedig az alternatív gyógyászat elismeri, sőt azt is kijelentik, hogy ameddig a szellemi megnyugvás be nem következik, a problémán való kattogás le nem áll, a lelki egyensúly helyre nem áll, a betegség fennmarad(hat).

Az Egység Törvénye könyvek alapján ebben a bejegyzésben egy fontos gondolatot szeretnénk kiemelni.

66.34

Kérdező: Számomra ez a bolygó olyannak tűnik, mint amit én úgy mondanék, hogy a torzulások pöcegödre. Ebbe beleértem általában az összes betegséget és fizikai testi meghibásodást. Úgy sejlik előttem, hogy ez a bolygó igen-igencsak elől volna a listán, ha csupán az átfogó mennyiségét néznénk ezeknek a problémáknak. Helyes-e az érzésem e feltételezésben?

Ré: Ré vagyok. Korábbi anyagra fogunk visszapillantani. Katalizátor kerül felajánlásra az entitásnak. Ha azt nem használja fel az elme komplexum, akkor az kiszivárog a test komplexumra és valamilyen formájú fizikai torzulásként manifesztálódik. Mennél hatékonyabb a katalizátor felhasználása, annál kisebb fizikai torzulás található.

Azok esetében, akiket ti Vándoroknak neveztek, nemcsak egy veleszületett nehézség van a harmadik denzitású vibrációs minták lekezelésében, hanem egy emlékkép is, noha fátyolos, hogy ezek a torzulások se nem szükségesek, se nem gyakoriak az otthoni vibrációban.

Mint mindig, most is túláltalánosítunk, mivel sok esetben pre-inkarnációs döntésekről van szó, amelyek fizikai vagy mentális korlátozásokat vagy eltorzulásokat eredményeznek, de úgy érezzük, hogy a te megközelítésed az ilyen vagy olyan formájú nyomorúság felé vett nagykiterjedésű torzulások. Csakugyan, egynémely harmadik denzitású planetáris szférán hatékonyabban hasznosítják a katalizátort. A ti planetáris szférátok esetében sok a nem megfelelő felhasználása a katalizátornak s ennek következtében sok a fizikai torzulás.

Véleményem szerint egy jelentős kijelentés hangzik el a válasz első felében. Ha nem használjuk fel az elme szintjén a katalizátort, azaz nem tudjuk feldolgozni az eseményt (a katalizátort), akkor az kiszivárog a test szintjére és ott valamilyen formájú fizikai tünet jelenik meg. Minél hatékonyabb a katalizátor felhasználása az elmében, annál kisebb a fizikai torzulás. Máshogy foglalmazva, amennyiben sikerül tudati szinten feldolgoznunk a stresszt, a kudarcot, az árulást, a sikert, a bőséget, az „akármit”, akkor nem kell számítanunk jelentős fizikai tünetekre, „meghibásodásra”.

A katalizátorokról részletesen a katalizátorok szerepe és jelentősége cikkben olvashatunk.

Mit jelenthet az, hogy felhasználjuk az elme szintjén a katalizátort? A katalizátor célja, hogy tapasztás történjen és ennek a tapasztalásnak a hatására valamelyik irányba polarizálódjunk. Amennyiben sikerül polarizálódni, nem kell, hogy a test szintjén jelenjen meg a katalizátor. Egy hétköznapi példa talán segít megvilágítani ezt a gondolatot: mondjuk vásároltam egy autót és kiderül, hogy becsaptak. Amennyiben ezt tudati szinten fel tudom dolgozni és elfogadom (ez a másokat szolgálók egyik kulcsszava: elfogadás) azt, hogy figyelmetlen voltam, vagy hogy az eladó önmaga szolgálata irányába kívánt polarizálódni azzal, hogy becsapott, akkor ezt a katalizátort sikeresen felhasználtam a tudati szintjeimen. Ha azonban heteken, hónapokon át kattogok rajta, könnyen bele is betegedhetek.

Érdemes tehát a lelki és mentális eszközeinket tudatosan használni, hogy elkerüljük azt, hogy fizikai szintre leszivárogjanak a katalizátorok, ahol már nem lehet megkerülni vagy figyelmen kívül hagyni őket. A fenti autós példát folytatva, ha nem tudok belenyugodni az esetbe és mondjuk kialakul egy gyomorfekélyem, vagy bármi más betegség, akkor ez a gyomorfekély további tapasztalásokat eredményez, melyek hatására tovább próbálhatok (vagy nem próbálhatok) elmozdulni valamely pólus irányába. Előfordulhat az is, hogy valaki annyira nem tudja vagy akarja feldolgozni a katalizátort, hogy a teste bele is pusztulhat. Hallottunk már olyan történeteket, hogy valaki például egy nagy igazságtalanságba, csalódásba vagy árulásba belebetegedett vagy belehalt.

Milyen lelki vagy mentális eszközeink állnak rendelkezésre a katalizátorok feldolgozásának megkönnyítéséhez? Ahány ember, annyi eszköz. Például van, akinek a kikapcsolódás valamelyik formája, van aki a barátainak önti ki szívét, van aki különféle lelki vagy szellemi oldási technikákat alkalmaz. Kiemelnénk azonban a meditációt, mint általánosan használható eszközt, melyet érdemes naponta gyakorolni, többek között azért, hogy hamarabb észrevegyük azt, hogy az „elme komplexumunk” már „pörög” valamilyen katalizátoron és felismerjük még azelőtt, hogy a testi tünetek megjelennek. A meditáció áldásos hatásainak egyike az érzelmi stabilitás és immunitás erősödése és kialakulása a külső eseményekkel szemben. A másik fontosnak vélt eszköz pedig az, hogy legyünk tudatosak a katalizátorra, hogy a tapasztalás választott polaritásunknak megfelelően tudjon működni.

Az autós példát folytatva, ha a másokat szolgálók útját járom, akkor a jelszavam az „elfogadás és szeretet”. Elfogadom a helyzetet és nem kattogok tovább rajta. Nem bántom magam, hogy milyen ostoba, figyelmetlen, felületes voltam és nem bántom a másikat sem, hanem próbálok valamilyen megoldást találni, ami megnyugtat, így a Szeretet állapotában tudok kerülni/maradni.

A Vándorok esetében egy plusz nehézség, hogy tudat alatt tudják, érzik, hogy ezek a katalizátorok szükségtelenek, mégis azzal szembesülnek folyamatosan, hogy itt, ebben a denzitásban folyamatosan jelen vannak. Tehát, ha Vándornak tartjuk magunkat, akkor még inkább érdemes lehet igyekezni, hogy tudati eszközeinket kicsiszoljuk és megfelelően felhasználva a katalizátort, tudatosan polarizálódjunk az események, katalizátorok hatására. Érdemes rendszeresen gyakorolni a meditációt, imádkozást, éneklést, táncot, harcművészetet, jógát, futást, úszást vagy bármilyen olyan módszert, amely lelki-, érzelmi-, tudati stabilitásunkat elősegíti.

A fentiek, Ré kijelentése alapján, általánosítás. Sokszor előfordul például, hogy egy születés előtti döntés hatására tapasztalunk meg nehézségeket, betegségeket valami olyan céllal, amit itt a harmadik denzitás tér/idő keretében nem látunk vagy nem értünk. A meditáció ebben az esetben is segíthet, hisz a feledés fátyla fellebbentésének is egyik eszköze lehet.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A fizikai- és életenergia megkülönböztetése és felhasználása

Az Egység Törvénye könyvekben sokszor szóba kerül az energia és ezen belül is a fizikai és vitális energia témaköre. Ebben a bejegyzésben megtalálhatjuk ezen két energiatípus értelmezését, egymáshoz való viszonyát és hogy mire lehet érdemes odafigyelni a felhasználásukkal kapcsolatban.

72.10

[…] A fizikai energiaszint a tudat/test/lélek komplexum test komplexuma számára rendelkezésre álló energiamennyiség mércéje. A vitális energiamérték a tudat/test/lélek komplexum számára meglévő energia mennyiségét fejezi ki. […]

A fizikai energiaszint az, ami a testünk számára rendelkezésre álló energiamennyiség, míg a vitális energia a mi magunk számára (mint tudat-test-lélek komplexum) rendelkezésre álló energiamennyiség. A teljes 72.10-es kérdés-válasz a bejegyzés végén megtalálható.

63.6

Kérdező: Adnál definíciót a vitális vagy élet energiára?

Ré: Ré vagyok. A vitális energia a tudat, a test és a szellem energiaszintjeinek együttese. A fizikai energiától eltérően a vitális energiának az kell, hogy az integrált komplexumok hasznos módon vibráljanak.
Az akarat ereje változó mértékig kipótolhat hiányzó vitális energiát, és ez előfordult már a ti időmértéketek szerinti elmúlt ülések alkalmával ennél az instrumentumnál. Ez nem tanácsos. […]

A vitális, másnéven életenergia tehát a tudat, test és lélek energiaszintjeinek együttese. Érdekes, hogy az akarat képes lehet pótolni a vitális energiát. Valószínűleg mindannyian voltunk már teljesen kimerültek, mégis képesek voltunk tovább aktívak maradni és helytállni amiben kellett, pedig legszívesebben lepihentünk volna. A mai felpörgetett világban különösen gyakori, hogy kimerült állapotunkat nem pihenéssel, feltöltő tevékenységekkel kezeljük, hanem akaraterővel. Ráparancsolunk magunkra, hogy ezt még el kell végezni, le kell dolgozni, stb. Ré szerint ez nem tanácsos.

Hogyan értelmezhetjük azt a gondolatot, miszerint a vitális vagy életenergiának az kell, hogy „az integrált komplexumok hasznos módon vibráljanak”?

63.7

Kérdező: Igazam lenne-e akkor, ha azt vélelmezném, hogy az életenergia az entitás tudatosságának vagy hajlamának függvénye, a polaritása vonatkozásában, vagy Teremtővel vagy a teremtéssel való általános egysége vonatkozásában.

Ré: Ré vagyok. Nemkonkrét értelemben jóváhagyhatjuk állításod helyességét. Az életenergiára lehet úgy tekinteni, mint mély szeretetre az élet iránt vagy az élettapasztalatok iránt, amilyen a teremtés gyönyörűsége, és nagyra értékelésére más-éneknek és társ-Teremtőtök azon alkotói torzulásainak, amelyek szépséggel bírnak.

E vitális energia nélkül a legkevésbé torzult fizikai komplexum is erejét veszti és elpusztul. Birtokában e szeretetnek vagy életenergiának vagy elánnak, az entitás még akkor is folytathatja útját, ha a fizikai komplexum nagymértékben torzult.

A Szeretetet az Egység Törvénye könyvekben nem, mint egy érzés, vagy egy állapot értelmezzük, hanem mint egy rendkívül magasrendű, tiszta energia, ami az Egység Törvénye második „torzulása”. Erről a témáról hosszabban olvashatunk a Teremtéselmélet. Szabad Akarat, Szeretet, Fény írásban.
Amikor sétálunk, gyönyörködünk a természetben, feloldódunk valamilyen felemelő tapasztalásban, eseményben, – például egy jó beszélgetésben, könyvben, előadásban, kiállításban, szeretkezésben, vagy bármi más tevékenységben vagy állapotban -, akkor az életenergiáink töltődnek. Használjuk is a „feltöltő” kifejezést bármire, ami „feltölt” bennünket és jobb állapotba kerülünk annak eredményeként. Ez nem ugyanaz, mint ami pihentető. Lehet, hogy egy esemény, tevékenység után fizikailag fáradtak vagyunk, mégis feltöltődtünk – például egy jól sikerült túra után egy szép erdőben.

Amennyiben vitális energiánkat nem tudjuk pótolni, elhalványulunk, elgyengülünk és a fizikai komplexum elpusztul. Amennyiben viszont vitális energiánk rendelkezésre áll, nincs kimerülve, még fizikai, testi problémák ellenére is tudunk létezni. Sőt, akár jobban tudunk élni, mint aki fizikailag „jól” van, csak vitális energiái nincsenek. Elképzelhető, hogy van olyan ismerősünk, rokonunk, aki noha testileg nincs jól, mégis öröm vele beszélgetni, vagy a társaságában lenni. Ő tölt fel bennünket, pedig látszólag mi vagyunk jól.

Először a fizikai energiánk fogy el. Elfáradunk, kimerülünk, belefáradunk dolgokba. A fájdalom (fizikai és nem-fizikai) szintén kimerít, lemerít fizikailag, ezért amennyiben lehetségeséges, érdemes elkerülni.

70.4

Általános esetben a fájdalom (miként nevezitek ezt a torzulást) […] a fizikai komplexum energiájának kimerítése után megkezdi kimeríteni a vitális energiát.

Ha elfogytak fizikai energiáink, elkezdjük kimeríteni vitális energiáinkat.

72.10

Kérdező: A legutóbbi ülésen említetted, hogy ha a közvetítő bármennyit is elhasználna a megnövekedett vitális energiából, amelyet most fizikai tevékenységek tekintetében tapasztal, azért ő „kemény árat” fizetne. Felfednéd nekem e kemény árnak a jellegét, s hogy miért jelentkezne?

Ré: Ré vagyok. A fizikai energiaszint a tudat/test/lélek komplexum test komplexuma számára rendelkezésre álló energiamennyiség mércéje. A vitális energiamérték a tudat/test/lélek komplexum számára meglévő energia mennyiségét fejezi ki.

Ez az entitás nagy torzulásokkal rendelkezik a tudat komplexumi tevékenységek, a lélek komplexumi tevékenységek, valamint a nagy csatorna felé a Teremtőhöz: az akarat irányába. Ennélfogva eme instrumentum vitális energiája még bármely mérhető fizikai tartalék hiányában is meglehetősen kiadós.

Ám amellett ennek az akarati, tudati és lelki energiának a fizikai komplexum dolgaira történő felhasználása sokkal nagyobb torzulást kelt a vitális energia lecsökkenésében, mint ezen energiának ama dolgokra fordítása, melyek a tudat/test/lélek komplexum akarata és legmélyebb vágyai közöttiek. Ebben az entitásban e vágyak a Teremtőnek tett szolgálatra irányulnak.

Ez az entitás minden szolgálatot a Teremtőnek tett szolgálatnak tekint, s ez az, amiért óva intettük a támogató csoportot és magát az instrumentumot is e tekintetben. A torzulás mélységére nézve nem egyenlő minden szolgálat. A túlhasználása e vitális energiának – hogy prózaiak legyünk – az életerő gyors megszüntetését jelenti.

Ez a kérdés-válasz elsősorban a Ré-vel kapcsolatban lévő csoportnak szólt, azonban számunkra is értelmezhető gondolatokat tartalmaz. Az életenergiánkat nem érdemes elpazarolni olyan tevékenységekre, amelyek nem a mélyebb vágyainkból fakadnak. Ha fizikai szinten elhasználjuk az életenergiánkat arra „méltatlan” tevékenységekre, az jobban meríti vitális energiánkat, „nagyobb torzulást kelt a vitális energia lecsökkentésében”. Magunk is érezhetjük ezt olyankor, amikor a „többre lennék képes” vagy „biztos erre kell pazarolnom a energiáimat” gondolatokkal foglalkozunk. Például napi 10-12 órát dolgozom, de csak azért, hogy nagyobb anyagi javaim legyenek (nagyobb ház, autó, stb). Ez azonban alaposan kimerít, fáradt, goromba és fásult vagyok. Biztos, hogy a mélyebb vágyaim tényleg ezek, amikre „elköltöm” energiáimat? Tényleg nagyobb autót szeretnék? Vagy inkább minőségi emberi kapcsolatokat? Amennyiben felmerül bennünk a kérdés, hogy biztos ezt vagy azt akarom-e, ez már árulkodó jel arra, hogy lehet, hogy nem a saját utamat járom.

„A torzulás mélységére nézve nem egyenlő minden szolgálat”, mondja Ré. Lehetnek olyan tevékenységek, szolgálati módok, területetk amikért érdemesebb felhasználni vitális energiánkat. Ezek általában lelkesítő, felemelő, lelkünk szintjéről fakadó késztetések. A felszínes vagy pótcselekvések területeire pedig kevésbé lehet érdemes vitális energiáinkat felhasználni.

Ha vitális energiáink felhasználását túlzásba visszük, Ré úgy fogalmaz, az életerő gyorsan megszűnik, kiapad. Mi magunk kiégünk, levertté, kedvetlenné, depresszióssá válhatunk. Értelmetlennek és céltalannak tarthatjuk az életünket és nem értjük mi baj van velünk. Mindez elkerülhető lehet, ha értjük, a különbséget a fizikai és vitális energiáink között. Ha ezt értjük, felismerhetjük, hogy érdemes lehet életenergiánkra (vitális energiánkra) vigyázni és nem elhasználni, pazarolni különféle felszínes, vagy pótcselekedetekben.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Gondolataink egyre inkább valóságunk lesz

Földünk jelenleg a negyedik denzitás rezonancia síkján létezik. Mi, jelenleg a Földön élő emberek a szüret, a betakarítás idejében élünk. Ez azt jelenti, hogy jelenleg van az az időszak, amikor az emberiség vagy annak tagjai felmérettetnek, hogy képesek-e továbblépni a negyedik denzitásba akár a másokat, akár az önmagukat szolgáló úton. Azok, akik még nem állnak készen a továbblépésre, megismétlik a harmadik denzitást.

40.11

Kérdező: Elindulván akkor 45 évvel ezelőttről, és véve a teljes vibrációnövekedést, amit e denzitásváltás során fogunk átélni, körülbelül hány százalékánál járunk akkor most ennek a vibrációnövekedésnek?

Ré: Ré vagyok. Környezetetek vibrációs természete zöld valódi színű. Ezt jelenleg súlyosan átszövi planetáris tudatotok narancsszín sugara. […]

Fent kérdés 1981-ben hangzott el. Környezetünk magasabb rezonanciasíkja egy érdekes jelenséggel jár:

40.9

Kérdező: Az alap, a foton, a minden részecskénk vibrációjának frekvencianövekedése már megtörtént?

Ré: Ré vagyok. Ez így van. Ez a befolyás az, amely megkezdte előidézni, hogy gondolatok dolgokká válnak. Példaként megfigyelhetitek a méreg gondolatainak a fizikai testi komplexum azon uralmát vesztett sejtjeivé válását, melyből az származik, amit úgy hívtok, hogy rák.

Ré kijelenti, hogy a részecskék vibrációjának növekedése eredményeképpen a gondolatok egyre inkább dolgokká válnak. A spirituális irodalomban már-már közhely, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van, és amit gondolunk, azzá válunk. A tudományos vonalon a kvantumfizika is megerősíti ugyanezt. Földünk, környezetünk magasabb rezonancia szintje ezt a folyamatot tovább segíti, erősíti.

Hogyan lehetséges az, hogy a negyedik denzitás felé közeledve egyre erősebben hatnak a gondolatok az anyagra?

40.12

Kérdező: Említetted, hogy méreg gondolatok most rákot okoznak. Ki tudnád egészíteni ezt a mechanizmust, hogy hogyan működik ez katalizátorként vagy hogy mi a teljes célja?

Ré: Ré vagyok. A negyedik denzitást a feltárult információk jellemzik. Az ének nincsenek elrejtve maguk vagy más-ének elől. Az egyensúlytalanságok avagy destruktív jellegű torzulások nyilvánvalóbb módokon mutatkoznak meg, a tudat/test/lélek komplexum hordozója ezért tanító eszközként működik közre az önfeltárásban. Ily betegségek, mint a rák, ennek megfelelően nagyon is engedelmeskednek az öngyógyításnak, mihelyst az egyén a romboló hatású befolyások működését felfogja.

40.13

Kérdező: Azt mondod tehát, hogy a rák egész könnyen gyógyítható az elmével és hogy egy jó tanító eszköz, mivel egész könnyen gyógyítható az elmével, és hogy mihelyst az entitás megbocsát a másik-énnek, akire mérges, a rák el fog tűnni. Így van?

Ré: Ré vagyok. Ez részben így van. A gyógyulás másik részéhez az énnek való megbocsátás és nagymértékben megnövelt önbecsülés is szükséges. Ez kényelmesen kifejezhető az étrendre való odafigyeléssel. Ez elég gyakran része a gyógyulási és megbocsátási folyamatnak. Az alapfelvetésed helyes.

Ahogyan a romboló gondolatok romboló dolgokat hoznak létre testünkben és azon kívül, úgy az építő, szeretettel telt, megbocsátó gondolatok gyógyító hatást váltanak ki testünkre és a világra. Megbocsátás, elfogadás, szeretettel való odafordulás. Mind másokhoz, mind pedig Önmagunkhoz. Ez lehet a mindenféle értelemben vett gyógyulási folyamat alapja, hiszen gondolataink egyre inkább „dolgokká” válnak.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Újabb bejegyzések »

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek