Címke: fegyelem

Szeretet állapotának megőrzése

Ebben a bejegyzésben a már a szeretet központja (szívcsakra) szintjén működő, vagy erre a szintre törekvő számára igyekszünk egy nézőpontot adni arra, hogyan lehetséges ennek a szintnek a megőrzése, illetve mire kell felkészülni, ha ezen a szinten már képesek vagyunk működni.

Amennyiben még ismeretlen az energiaközpontok, mint életünk hét megoldandó területének nézőpontja, valamint a denzitások, mint a Teremtés hét fejlettségi szintje, először javasoljuk az energiaközpontokról és denzitásokról szóló anyag áttekintését.

Az Egység Törvénye könyvekben az egyes energiaközpontokat a rezgési frekvenciájukból következő színekkel azonosítja Ré és a kérdező. A kérdező ezen rezgési szinteknek a természetéről és megjelenési módjáról kérdez.

32.12

Kérdező: Tudnál példát mutatni arra, hogy a különböző színek… nehéz ezt a kérdést megfogalmazni. Nem nagyon találok megfelelő szavakat. Arra próbálok eljutni, hogy honnan – úgy mondanám: ered – a különböző színek funkciója, vagy hogy mint funkcióknak a tudatosság különféle megjelenési formáiban, mi az eredetük magja. Nem tudom, hogy ez a kérdés így elégséges-e.

Ré: Ré vagyok. A kérdés elegendően tiszta ahhoz, hogy megpróbáljunk magyarázatot adni ebben az intellektuális elme számára, miképp azt megfigyelted, nem könnyen felfogható anyagban. A vibráció természete olyan, hogy úgy tekinthető, mint ami matematikailag szűk vagy keskeny lépcsőfokokkal rendelkezik. E lépcsőfokok úgy szemlélhetők, mint amiket kontúrvonalak határolnak. Minden körülhatároláson belül a vibrációk vagy színek végtelen árnyalata található.

Ám a határhoz közelítve, a körvonal átlépéséhez erőkifejtés szükséges. Ezek a színek denzitásotok határvonal felosztásának leegyszerűsített kifejezési módja. Van még az idő/tér-megfelelő, ami meg vehető úgy, mint maga a szín egy módosult nézőszögből.

Az egyes energetikai rezgésszintek tehát elhatárolódnak, mind mikrokozmikus („belül”), mind makrokozmikus („kívül”) szinten, mely határvonal átlépéséhez erőkifejtés szükséges.

A denzitások nem mások – ezen válasz alapján – mint a fejlődési területek megjelenési, megnyilvánulási módjai a makrokozmoszban. A hét denzitás – elemek (anyag), mozgás (növény- és állatvilág), öntudat (ember), szeretet, bölcsesség, egység és végtelenség denzitásai – az ember energetikai rendszerének kifejezései módjaként is értelmezhető. Ahhoz, hogy az ember maga is átléphessen – egyéni szintjén – egy magasabb szintre, erőkifejtés szükséges. Tehát ha valaki eddig elsősorban a narancsszín energiaközpont (harmadik csakra – napfonat csakra) szintjén működött, ami az önbecsülés, önértékelés, önérdek-érvényesítés, hatalmi-, egoisztikus-, hierarchikus játszmákat jelenti, ha erről a szintről tovább szeretne lépni a negyedik (zöld) energiaközpont szintjére, a szeretet (szívcsakra) szintjére, ahhoz erőt kell kifejtenie. Ez logikus, hiszen a személyiségén kell változtatnia, a személyiségét kell tisztítania, mely nem könnyű feladat. Ugyanígy, ha a szívcsakra szintjéről a spirituális megértés irányába kívánunk elmozdulni, el kell kezdenünk tanulni, szolgálni, tudatosan fejlődni, ami szintén erőkifejtést jelent.

Ré kijelenti, hogy a határvonalon belül a színek végtelen árnyalata található. Értelmezésünk szerint, ahogyan egy denzitáson belül végtelen sok al-denzitás létezik (nemcsak „kifelé”, hanem „befelé” is végtelen a Teremtés), ugyanúgy energetikai szintünkön belül is megtalálható ez a végtelen sok árnyalat. Ezért aztán minden ember személyisége és egyénisége egyedi és változó, attól függően, hogy épp mely árnyalat dominál jelenleg a személyiségében.

A Reciprok Rendszer alapján talán meg lehet érteni, hogy ha a tér/idő (általunk ismert és tapasztalt 3D világ) rendszerében jelennek meg ezek a határvonalak, akkor az idő/tér ebből a szempontból a határvonalak „reciprokai”, tehát a határokat kitöltő minőségek. A kettő (tér/idő – idő/tér) együtt alkotja a rezgés (makrokozmoszban denzitások – mikrokozmoszban egyéni energiaközpontok) egységét és teljességét.

Amennyiben elértünk egy fejlettségi szintet, például a szívcsakra szintjét, mennyire stabil ez? Ha elértük, akkor az már a miénk és soha nem eshetünk vissza?

32.14

Kérdező: Csak arra gondoltam, hogy mondjuk egy személy, aki elsődlegesen zöld színben aktivált, váltogatja-e mindkét irányba a zöld színt kisebb vagy nagyobb mértékben az energiaaktiválás szempontjából, vagy pedig megmarad elsődleges zöld színűként?

Ré: Ré vagyok. Felfogtuk az általad kért anyag újdonságát. Azért nem volt világos, mert úgy gondoltuk, hogy ezt az anyagot már átbeszéltük. A már átvett rész a következő: A zöld színben aktivált mindig sebezhető marad a sárga vagy narancs színű birtoklásra, főként a sárga színűre, de gyakran narancsszínbe is visszaesik. Félelem a birtoklástól vagy attól, hogy őt birtokolják, vágy a birtoklásra, vagy arra, hogy őt birtokolják – ezek azok a torzulások, melyek a zöld színű energiacsere deaktiválását okozzák.

Az új anyag pedig ez: mihelyst elérte a zöld sugarat, az entitás azonnal be is léphetne a kék színbe, ez csupán az egyén erőfeszítésére vár. Az indigó sugár már csak jelentős fegyelmen és gyakorláson keresztül nyílik meg, mely szorosan kötődik az én elfogadásához, nemcsak a polarizált és kiegyensúlyozott énként, hanem a Teremtőként is, tehát egy végtelenül értékes entitásként. Ez kezdi el felaktiválni az indigó színsugarat.

A válasz első felében Ré kijelenti, hogy aki a szeretet szintjén működik, mindig „sebezhető marad” az alacsonyabb rezgésszintek síkjai irányából. A három alacsonyabb rezgésszint (megoldandó életterület) (1) a pénz, anyagiak szintje, (2) a vágyak és intim kapcsolatok és a (3) ego, hatalmi harcok, alá- és fölérendeltségi játszmák szintjei. Aki elérte a szeretet, mások szolgálata rezgésszintjét, érdemes felkészülni, hogy az alsóbb szintek befolyása kísértések, vágyak és félelmek formájában mindig meg fog maradni! Ezzel nagyon fontos tisztában lennünk. Ezen vágyak és félelmek képesek arra, hogy a zöld színű energiaközpont (szeretet szintje) deaktiválódását okozzák. Csak azért, mert elértünk egy szintet, még nem azt jelenti, hogy automatikusan meg is tudjuk tartani, vagy hogy nem kell tennünk azért, hogy ezt a szintet megőrizzük.

A válasz második feléből megtudjuk, hogy törekvéseinkkel tovább is haladhatunk a magasabb szintek irányába. Harmadik denzitású lényként, emberként elsősorban a szívcsakra szintjét kell megvalósítanunk, azonban lehetséges további szinteket is ostromolni. Minél magasabb energiaközpont szintjére kívánunk eljutni, annál inkább szükséges a személyiség megfegyelmezése és a lelki gyakorlatok alkalmazása. Ahogyan a válaszban olvashatjuk, erőfeszítés szükséges a magasabb szintek határvonalainak átlépéséhez.

A legmagasabb szintekhez szükséges az én polarizálása, kiegyensúlyozása és elfogadása, de nemcsak egyénként, hanem lépésről lépésre haladva felismerni azt, hogy lényünkben hordozzuk az Egy Végtelen Teremtőt, sőt – ha valóban megértjük, hogy a Teremtő Végtelen – egy napon magunkat is felismerhetjük ezen a szinten.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Az eredményt hozó tanulási mód

Ebben a bejegyzésben a tanulás egy lehetséges módját igyekszünk bemutatni az Egység Törvénye könyvek alapján, melyet alkalmazva eredményekre számíthatunk.

A kérdező a negyedik könyv Tarot elemzési kérdései során le szeretné cserélni azokat a Tarot képeket, amelyeket addig használtak, ugyanis szerzői jogok miatt nem publikálhatják a képeket a könyvekben. Arra kíváncsi, van-e jelentősége annak, hogy mely Tarot készletből származó képeket használják. A válaszból megtudhatjuk, hogy Ré szerint mi lehet az egyik legfontosabb tényező a tanulás során.

99.6

Kérdező: Van már egy másik tarot képsorunk is. A Royal Road képekként fogunk hivatkozni rájuk, mivel ez a címe annak a könyvnek, amelyikből valók. Hasonlóak, de némely esetben különböznek C.C. Zain képeitől. E két sorozat közül melyik áll közelebb Ré eredeti szándékához? Ha pedig ez vegyes, akkor mondd meg.

Ré: Ré vagyok. A tanítás/tanulás dinamikájával leghatékonyabban együtt mozgó vezérelv az állandóság. Feltárhatjuk az archetípusi elmét annak a képsornak a használatával, melyet a Fathmanként ismert készített, vagy használhatjuk azt, amelyiket eddig használtunk.

Ami azt illeti, a jelenleg használton vannak némi finomságok, melyek gazdagítják a kérdezést. Mint mondtuk, ez a képsor nem az, amit mi átadtunk. Ez nem anyag. Használhatnánk származtatott tarot készletek bármelyikét. Habár ennek a kérdező legjobb belátása szerint kell történnie, javasoljuk az egyik és csak az egyik eltorzult képsor megtartását a kérdezéshez, és megjegyezzük, hogy a képek, amiket most használtok, jók.

Először a válasz második felét nézzük meg. A válasz második felében Ré azt mondja, nem igazán lényeges melyik Tarot készletet használja a kérdező. Annyit javasol, hogy ne keverje őket, hanem vagy csak az egyikből, vagy csak a másikból dolgozzon/kérdezzen az ülések során.

A – véleményem szerint – kiemelten fontos gondolat a válasz első felében hangzik el: „A tanítás/tanulás dinamikájával leghatékonyabban együtt mozgó vezérelv az állandóság”. Vagyis az állandóság az az elv, az a hozzáállás, amely a leghatékonyabb a tanulás során. Érdemes igyekezni állandóan a tanult anyaggal (tananyaggal) foglalkozni. Legyen ez a tan akármi, ha állandóan, nap mint nap azzal foglalkozunk, eredményekre számíthatunk.

Például valaki festeni tanul. Ha a tanuló minden nap rászánja az időt és egy-két órát festést gyakorol, foglalkozik vele, szabadidejében könyveket olvas a témában, számíthat arra, hogy hamarosan szép festményt készít. Ha valaki teniszezni tanul, és minden nap gyakorol és foglalkozik vele, hamarosan szintén eredményre számíthat. Akármit tanuljon egy tanuló, ha hatékony akar lenni a tanulásában, érdemes, hogy igyekezzen állandóan azzal foglalkozni. Ha nem így tesz, az eredmények valószínűleg nehezebben jönnek. Ha mondjuk a spanyol nyelvet akarjuk megtanulni, de csak heti kétszer foglalkozunk vele, amikor a spanyol órák vannak a nyelviskolában, beláthatjuk, hogy nem valószínű, hogy tökéletesen elsajátítjuk a spanyol nyelvet.

Ugyanez igaz a szellemi úton történő tanulásra is. Ha valaki szeretne haladni és eredményeket elérni a szellemi úton, érdemes az állandó tanulásra törekednie. Mit jelent ez a gyakorlatban? Érdemes minden nap olvasni a témában, végezni a testi-, szellemi-, és lelki gyakorlatokat és amikor csak teheti az ember, a szabadidejében azzal foglalkozni. Egy idő után azt vesszük észre, hogy a folyamatos igyekezet hatására átalakul az életünk és állandó tanulásban létezünk majd. Belátható, hogy ez jóval hatékonyabb tanulási mód lehet, mintha csak ekkor-akkor, vagy csak amikor kedvünk van hozzá, foglalkozunk a tanulás tárgyával.

Ahhoz, hogy képesek legyünk mindig a tanulás tárgyával foglalkozni, szükséges a személyiségünk megfegyelmezése. Kísértések, lustaság, kishitűség, kételyek meg fognak jelenni az úton és ezeken túllépni valószínűleg azok képesek csak, akik ezek ellenére is folytatják a tanulást. Akinek még nincs ilyen jellegű tapasztalata és ki szeretné próbálni, határozzon el valami önfejlesztő jellegűt. Például 30 napon keresztül minden reggel 15 percet olvasson egy könyvből, amivel régóta nem halad már. Valószínűsíthető, hogy a 30 nap alatt meg fog jelenni néhány olyan dolog, ami megnehezíti, hogy a reggeli 15 perc olvasás megtörténjen.

Önmagunk megfegyelmezésének fontosságát – különösen a szellemi úton haladás esetén – talán a következő kérdés-válasz pár is megvilágítja:

74.10

Kérdező: Mármost, a személyiségbeli önfegyelmezést egy mindenek fölé tornyosuló munkaként látom bárki előtt, aki az evolúció folyamatával tudatosan tisztába került. Igazam van-e ezzel a kijelentéssel?

Ré: Ré vagyok. Meglehetősen.

Amennyiben a tanulásban haladunk és elkezdenek megjelenni az eredmények, felelősségünké válik az, hogy az életünkben, mások javára és szolgálatára alkalmazzuk is a tanultakat, ahogyan ezt a Felelősség Törvénye bejegyzésben korábban már tárgyaltuk.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A böjtölés hatásai metafizikai szinten

A tavaszt tartják az egyik legalkalmasabb időszaknak a böjtölésre. Télen általában kevesebbet mozgunk, kevésbé élő és tápláló ételeket eszünk, és a hangulatunk is komorabb. Ideális lehet tehát tavasszal egy böjttel vagy valamilyen tisztítókúrával megtisztítani a testi- és finomabb struktúráinkat.

A böjtölés az a tevékenység, amikor önszántunkból részben vagy teljesen tartózkodunk az evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenységtől. A hétköznapi értelemben legtöbbször a táplálkozás részleges megvonására gondolunk, amikor azt halljuk, valaki böjtöl. Változó időtartamú és intenzitású lehet, például csak egy napig nem fogyasztunk húst, vagy akár több hétig csak folyadékot, esetleg hónapokon át csak egy bizonyos táplálékot veszünk magunkhoz. A legtöbbször egészségügyi vagy vallási megfontolásból gyakoroljuk. Van kivétel, például hallhattunk már olyanról, hogy valaki politikai okból „éhség sztrájkol”, de azt nem sorolnám a böjt közé, ugyanis a böjttel önmagunkban igyekszünk a harmónia felé elmozdulást kiváltani, a sztrájk pedig általában arra irányul, hogy más (pl. munkaadó, állam) működjön máshogyan.

Az összes ősi tradíció, orvostudomány, vallás, spirituális út alkalmazza a böjtölést valamilyen formában. Ismert, hogy Buddha, Zarathustra, Konfuciusz, Mohamed és Jézus is böjtölt. A böjt célja a testi, tudati és lelki megtisztulás és/vagy megerősödés. Az egészségügyi vonatkozás megtárgyalása nem témája ennek a bejegyzésnek, azonban általánosságban elmondható, hogy tisztító, harmonizáló hatású az egész testre, az emésztő- és kiválasztórendszert tehermentesíti, működésüket javítja, valamint a már lerakódott mérgező, kártékony salakanyagok kiürülését beindíthatja a megfelelően megválasztott böjt.

A testi érzeteken, tüneteken, hatásokon túl a finomabb rétegeinkben, struktúráinkban is változást indít be, tisztítja az elmét és erősíti az akaraterőt. A keresztény hagyomány a Karácsony és a Húsvét előtti időszakot jelöli meg a böjtölésre, hogy „megtisztuljunk” és rákészüljünk a Karácsony és Húsvét Szentségére. Ezek az időszakok igen alkalmasak és praktikusak a böjtre, nemcsak a keresztények, hanem mindenki számára.

Az Egység Törvénye könyvekben is szóba kerül a böjt és annak hatásmechanizmusa a kifinomult síkokon.

41.21

Kérdező: Legutóbbi ülésünkön említetted, hogy a böjtölés egy módszer a nemkívánatos gondolatformáktól való megszabadulásra. Mesélnél még erről a folyamatról és elmagyaráznád kicsit, hogyan működik?

Ré: Ré vagyok. Ezt, ugyanúgy, mint minden gyógyító technikát, a tudatos lény képes felhasználni, vagyis olyan lény, aki tudatos abban, hogy test komplexumának feles vagy nemkívánatos anyagtól való megszabadítása analóg a tudatnak vagy szellemnek a feles vagy nem kívánatos anyagtól való megszabadításával. Így az önfegyelmezés, avagy a nem kívánatos rész megtagadása mint az énnek méltó része, az elme fáján a törzsön keresztül lejut a tudattalan szintekre, ahol a kapcsolat kiépül, s így a test, a tudat és a lélek, immár egyhangúan fejezik ki azt, hogy megtagadják mint az egyén része a nem kívánt spirituális vagy mentális anyag többletét.

Ekkor mindez kihullik, az entitás pedig, miközben megérti ha úgy tetszik és nagyobb énjének részeként becsüli a kivetett anyag jellegét, az akarat tetti kinyilvánításán keresztül tisztítja és finomítja az elme/test/lélek komplexumot, érvényre juttatva ezáltal a kívánt tudat komplexumi illetve lelki komplexumi hozzáállást.

Fontos a böjtölésben (hasonlóan minden más gyógyító technikához) a tudatosság. Ha valaki ránk erőlteti vagy kényszeríti a böjtöt, de mi magunk nem értünk egyet vele és szenvedünk, mert végeznünk KELL, az nem böjt és jelentősen romolhat a hatásfoka. Ré a válaszban kijelenti, hogy a tudatos lény által végzett böjtölés nemcsak testi szinten hat, hanem tudati és lelki szinten is. Segít megszabadulni nemcsak a testi, hanem tudati és lelki „salakanyagoktól” is, így megtisztulhat az elme/test/lélek komplexum (mi magunk) minden szintje.

Ré megemlíti még az önfegyelmezés hasznosságát is, mely gyakorlására a böjt szintén kiválóan alkalmas tevékenység. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora fegyelmet gyakorolunk a táplálkozásunk felett a mindennapokban! Manapság a fegyelem és önfegyelem szó szinte negatívnak hangzik, azonban a tudatosan vállalt (ön)fegyelem szükséges a test jó állapotában való megőrzéséhez (például rendszeres testmozgás, odafigyelés az egészséges táplálkozásra), az elme fókuszáló képességének megszerzéséhez és megőrzéséhez (a fegyelmezetlen elme ide-oda csapong és céljainkat így nagyon nehezen érhetjük el) és a lelki fejlődésünkhöz szükséges úton maradáshoz.

Megjegyezzük, hogy a komolyabb böjtök felkészülést és tudatosságot igényelnek! Amennyiben nem vagyunk gyakorlott böjtölők, először enyhe formában, rövidebb ideig érdemes kipróbálni a böjt valamely formáját, hogy ne okozzunk a test komplexumnak sokkot. Bármilyen közepesen vagy annál erősebb, esetleg több hetes böjt előtt érdemes egy orvos véleményét kérni, hogy a testünk számára mi lenne az elfogadható és helyénvaló böjt. A böjt rendkívül hatásos eszköz a testi- és finomabb struktúráink megtisztítására, akaratunk megacélozására, elménk fegyelmezésére, azonban – ahogy Ré is kijelenti – a böjtöt „mint minden gyógyító technikát a tudatos lény képes felhasználni”. Legyünk hát tudatosak a böjtünk megtervezésekor és végzésekor a legjobb hatás elérése érdekében.

Néhány, a témába illő könyv, melyet az olvasó figyelmébe ajánlok:

  • Dr. Tamasi: Böjt-Terápia link
  • Ferencsik István: Kúrák Könyve link

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek