Címke: korszakváltás (1 / 2 oldal)

Illúzió az illúzióban

Az elmúlt évtizedekben egyre inkább életünk részé váltak a digitális világ eszközei. A múlt század közepétől gyorsult a folyamat, először a rádió, majd a televízió és a vezetékes telefon. Az elmúlt 30 évben szép lassan a számítógépek és az internet is életünk részévé váltak, majd az okostelefonok. Manapság már elképzelhetetlen a kapcsolattartás, az üzleti élet, az információ megszerzése ezen digitális eszközök nélkül. A digitális eszközök használói számára pedig felépítettek egy digitális világot, melyben megtalálhatunk szinte mindent, amire vágyunk, akárcsak a fizikai világunkban. Milyen hatással van ez szellemi fejlődésünkre?

Az Egység Törvénye könyvekben is szóba kerül ez a téma. Az alábbi kérdést 1981-ben tette fel a kérdező. Akkor még nem voltak személyi számítógépek, okostelefonok, sőt még internet sem.

34.12

Kérdező: Meg tudnád adni ugyanazt az ismertetést, mint amit […] az én és a kütyük, játékok stb.- találmányok kapcsolatára is?

Ré: Ré vagyok. Ebben az adott esetben újra csak – legnagyobb részt – a narancs és citrom energiaközpontokra koncentrálunk.

Egy negatív értelemben a népetek közti sok ketyere – azok, amiket a kommunikációs eszközeiteknek mondotok, és más figyelemelterelő kikapcsolódások, például a kevéssé versenyszellemű játékok – tekinthetők úgy, hogy az elme/test/lélek komplexum tétlenségét előidéző torzulással rendelkeznek, hogy így a citrom és narancs sugár aktivitása nagyon legyöngül, gondosan lecsökkentvén ezzel a végül-aztán zöld színű aktiválódás lehetőségét is.

Más szerkentyűitek tekinthetők olyan eszközöknek, melyekkel az entitás felfedezheti fizikai-, elme- vagy néhány kevés esetben lelki komplexumának képességeit, s ezzel aktiválni képes a narancsszín sugarat abban, amit a csapatsportjaitoknak mondotok, vagy más masinákban, úgymint a közlekedési eszközeitek. Ezek tekinthetők a hatalom érzésének tanulmányozási eszközeként is, mely konkrétabban a mások feletti hatalom, vagy pedig egy csoport hatalma más-ének egy másik csoportja felett.

A válasz első felében Ré úgy tekint a már a 80-as években rendelkezésre álló ketyerékre, hogy azok lecsökkentik az alsó energiaközpontok aktivitását és ebből következően a zöld szín aktiválódás lehetőségét is. Ez egy igen jelentős gondolat. Addig amíg a televízió, internet, közösségi oldalak, sorozatok előtt ülünk, nem kapcsolódunk másokhoz személyesen. Csökken a katalizátorok száma, így a polarizáció lehetősége is. Amennyiben beragadunk az első energiaközpont szintjén, vagyis csak magunkkal foglalkozunk, nem fog tudni felemelkedni a belső energia a szívcsakra (zöld energetikai központ) szintjére. A zöld és magasabb energiaközpontok megébredése, aktiválódása nélkül lehet ugyan élni, és tömegek élnek is így, azonban a választás meghozatalához szükséges ezen szint aktiválása, amennyiben mások szolgálata mentén kívánunk továbblépni a negyedik denzitásba. Erről a témáról bővebben is olvashatunk ezen az oldalon.

A válasz második fele utal arra, hogy ezen eszközök, kütyük, ketyerék valamelyest használhatóak az önmegismerési úton. Ezenkívül képes lehet aktiválni az alsó energiaközpontokat is, amennyiben megfelelően használjuk őket. A narancs- és citromszín energiaközpont másokkal való bensőséges vagy hivatalos viszonyulásunk szintje. Ezen kütyük használata során másokkal tudunk kommunikálni, másokkal játszani, vagy például valamilyen közlekedési eszközben (pl. autó, vonat) közlekedni, mely eredményeképpen másokkal találkozunk, kapcsolódunk. A válasz nem minősíti, hogy ez önmagunk vagy mások szolgálata irányába polarizál, vagyis használhatjuk mindkét irányú polarizálódásra. Pl. ülünk egy közlekedési dugóban az autóval, és lehetünk idegesek, kiabálhatunk másokkal, szidhatjuk őket, vagy lehetünk türelmesek, hallgathatunk felemelő zenét, előadást a dugóban, vagy beszélgethetünk útitársainkkal.

Tehát önmagában nézve ezek az eszközök, kütyük szellemi fejlődésünk nézőpontjából lehetnek hasznosak és haszontalanok is, attól függően, hogy hogyan és mire használjuk őket. A következő kérdésben a kérdező arra kíváncsi, hogy társadalmi szinten milyen hatása van az egyénekre nézve ezeknek az eszközöknek. Ne feledjük, a kérdés 1981-ben hangzott el, az akkor elérhető eszközökre, elsősorban a televízióra vonatkozóan.

34.13

Kérdező: E katalízis szempontjából nézve a televíziónak mi az általános, átfogó hatása a társadalmunkra?

Ré: Ré vagyok. Anélkül, hogy semmibe vennénk sokak zöld színű igyekezetét, hogy e médiumon keresztül olyan információkat, igazságokat és szépséget kommunikáljanak, amelyek hasznosak lehetnek, muszáj rámutatnunk, hogy e készülék összhatása a figyelemelterelődés és az alvás.

A televízió mellett ma már az internet, közösségi oldalak, online videócsatornák, okostelefonok is megjelentek, amelyek előtt jelentős mennyiségű időt tölt az emberiség. Noha kétségtelen, hogy ezen eszközöket fel lehet használni a oktatásra, szolgálatra, tanításra, szeretet és kommunikáció megosztására, elaltató és figyelemelterelő hatásuk a 80-as évek óta vélhetően sokszorosára erősödött.

Végtelen számú TV csatorna, online videó, közösségi oldal, játékprogram, filmsorozat áll rendelkezésünkre a mai világban, melyek túlzásba vitt használata oda vezethet, hogy nem lesz időnk, kedvünk, érdeklődésünk arra, hogy valódi keresőkké váljunk. Fogalmazhatunk úgy is, hogy beleragadhatunk a digitális világba. Ha elfogadjuk azt, hogy ahol most élünk, az sem a végső valóság, akkor fogalmazhatunk úgy is, hogy az illuzórikus világ illúziójába kerülünk. Nem biztos, hogy ezután marad érdeklődésünk, időnk, kedvünk például a régi tanítók könyveit, a szentírásokat, szépirodalmi műveket olvasni. Lehet, hogy elmulasztjuk tanulmányozni azokat a területeket, amelyekhez tehetségünk lenne. Sőt extrém esetben akár el is idegenedhetünk a fizikai világunktól és egész életünket a virtuális, digitális világban tölthetjük el. A szabad akarat nézőpontjából ez rendben is van, azonban az, hogy most vagyunk itt a harmadik denzitásban nem véletlen. Okkal vagyunk itt. A korszakváltás című bejegyzésben tárgyaltuk már a következő választ:

33.12

Ré: […]

A szüret idejére azok helyeződtek testbe, akiknek legjobb esélyük van az élettapasztalatok felhasználására a begyűjthetővé váláshoz.

Jelenleg van a betakarítás időszaka, a korszakváltás, a „vizsgaidőszak”, amikor meg kell történnie a választásnak és továbbléphetünk a magasabb denzitásokba. Azoknak, akik a valóság felé törekednek, érdemes lehet ezt az időszakot nem „alvásra” vagy kevésbé fontos tevékenységekre szánni, hanem igyekezni, hogy életünk során amennyire csak lehetséges polarizálódjunk, így vagyis távolodjunk az illúziótól és amennyiben érdemesekké válunk, egy denzitással közelebb kerüljünk a valósághoz, az Egy Végtelen Teremtőhöz.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Védelem a nehéz időkben

Úgy láthatjuk, jelenleg nehéz időket élünk. Jelen, katalizátorokkal teli időszakunkban mind az önmagukat szolgálók, mind pedig a másokat szolgálók jelenléte, munkássága megtapasztalható, érzékelhető. A feledés fátyla hatására nem láthatunk rá a másik ember (másik énünk) valódi szándékára és ezért sokunk számára érthetetlennek és zavarosnak tűnik a jelen időszak. Milyen értékek és hozzáállás lehet a megfelelő, mely az Egység Törvénye könyvekben található filozófiával összhangban van, illetve létezik-e bármiféle védelem, mellyel magunkat felvértezve megtarthatjuk az egyensúlyi állapotunkat?

Miért van egyáltalán szükség a feledés fátylára?

82.22

Kérdező: Akkor, minthogy az egyedüli lehetőség ebben az adott időben [amikor még nem létezett a Feledés Fátyla], ahogy én látom, a mások szolgálata felé polarizálódás volt, abból amit elmondtál, azt kell feltételezzem, hogy jóllehet mindenki tisztában volt ezzel a másokat szolgáló szükséggel, mégis képtelenek voltak elérni azt. Mi volt az elmekonfigurációja az akkori elme/test/lélek komplexumoknak? Tudatában voltak a polarizáció szükségességével, vagy nem tudtak róla? És ha igen, akkor miért esett oly nehezükre az érettségihez szükséges mértékben másokat szolgálni, amikor ez volt az egyedüli lehetséges polaritás?

Ré: Ré vagyok. Vedd fontolóra, ha tetszik, hogy a mennyei boldogságban élők – miként hívjátok e torzulást – hajlamosak kis sürgetést érezni a helyzetükön változtatni vagy jobbítani. Ez következik abból az elme/test/lélekből, amely nem komplex. Van lehetőség a más-ének szeretetére és szolgálatára, de az énben benne van a Teremtő ellenállhatatlan tudatossága. A Teremtővel való kapcsolat akár a köldökzsinór. A biztonságérzet teljes. Ennélfogva semmilyen szeretet nem rettentően fontos, semmilyen fájdalom nem szörnyen rémisztő, semmi erőfeszítést nem tesznek hát a szeretetért való szolgálatra, vagy hogy előnyre váltsák a félelmük.

Az előző oktávban (teremtési ciklusban) még nem létezett a feledés fátyla, mely a harmadik denzitás lényei számára eltakarja az aktuális inkarnáció előtti és utáni életeket, a Teremtő közvetlen megtapasztalását és végtelen szeretetét, a másik énünkkel (másik emberrel) való azonosságunk tudatosságát.

A feledés fátyla hatására bármilyen katalizátor hatása jelentősen felerősödik, mivel érzelmeink sokkal erősebben jelennek meg. Félelem, odaadás, szeretet, düh, frusztráció, stb. Mindezek sokkal „halványabban” megélhető érzések lennének, amennyiben a Teremtő tudatossága énünkben teljesen jelen lenne. A fátyol nélkül úgy érezzük, nincs tökéletes biztonság, nincs garancia semmire, ezért megéléseinknek, félelmeinknek, örömeinknek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ennek eredményeként sokkal inkább képesekké válhatunk polarizálódni az általunk választott pólus irányába.

Milyen tetteket, tevékenységeket lehet érdemes megfontolni vagy megvalósítani ebben az időszakban?

14.14

Kérdező: Származna most előnye a bolygó népének abból, ha befejeznék ezt az [általános élettartam meghosszabbító] gépet?

Ré: Ré vagyok. A szüret most van. E ponton nincs értelme erőfeszítéseket tenni eme torzulások mentén a hosszú élettartam irányába, annál inkább az önvaló keresése felé irányuló torzulások bátorítására, mivelhogy ez a szív, mely világosan az ibolyaszín energiamezőben lakozik, lesz meghatározója minden egyes elme/test/lélek komplexum szüretének.

A válasz alapján kijelenthetjük, hogy az Önvaló keresése felé irányuló tetteknek van egyedül igazán értelme jelenleg. A Teremtő felé törekedhetünk, tanulhatunk és haladhatunk bárhogyan, ahogyan tudunk. Erre számtalan út létezik, néhány példa: jóga, zen, kereszténység, vagy bármi, ami a Teremtőhöz, magunkhoz, „befelé” vezet. Polarizációnknak érdemes a betakaríthatóság felé elmozdulnia, mivel jelen időszak a betakarítás időszaka. Mindannyian, akik most itt vagyunk, azért vagyunk itt, hogy növeljük azon lények számát, akik továbbléphetnek a következő denzitásba, illetve, hogy mi magunk is jelen életünk végén, megfelelően polarizálódva továbblépjünk.

32.1

Kérdező: […] Mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat a torzító befolyásoktól? Van erre szertartás vagy meditáció?

Ré: Ré vagyok. Habár szimpatizálunk a hőn áhított vággyal, hogy szolgálatotokra legyünk abban, amit a kérdés jól példáz, válaszunkat behatárolja a Zavar Útjának torzulása. Elmondunk néhány általános dolgot, melyek segíthetnek az ügyben.

[…] a pozitív ösvény járói számára negatív avagy erőtlenítő befolyások elleni védelem módozatait ez az instrumentum már igen nagy mértékig fölvonultatta. Gondoljátok csak végig, milyen esélyeket adtak ezen adott események a negatív befolyásoknak az instrumentumba belépni. Az instrumentum egyedüllétekor és más-éneket érintő tettei közben a Teremtőre gondolt, folyamatosan dicsőítve és hálát adva a Teremtőnek a megélt tapasztalataiért. Ez cserébe olyan energiák kisugárzását tette lehetővé ezen adott entitásnak a másik énje felé, hogy katalizátorává váljék a másik én ama képessége megnyitásának és megerősítésének, hogy az egy pozitívabban sarkosult állapotában működjék. Tehát olyan védelmet láthatunk itt, ami igen egyszerű. Adj hálát minden pillanatért. Lásd énedet és más-énedet a Teremtőként. Nyisd ki a szíved. Mindig ismerd a fényt és magasztald. Ez minden szükséges védelem.

Az instrumentum (Carla) képes volt akkor is hálával és szeretettel fordulni a Teremtő felé, amikor nehéz tapasztalásai voltak. Az Egység Törvénye könyvekben bővebben olvashatunk ezekről, a lényeg azonban az, hogy bármilyen tapasztalást is éljünk meg, ha tisztában vagyunk vele, hogy a Teremtő szeretete nem csökken, a megélt tapasztalatok hasznunkra vannak, képessé válhatunk mind magunk, mind mások számára olyan katalizátorrá válni, mely segítségével a másokat szolgálók irányába polarizálódhatunk mi magunk és mások is.

A hála egy rendkívül erős érzelem, mely kiüthet elménkből minden negativitást. Érdemes kipróbálni, hogy találjunk 10-20 vagy még több dolgot életünkben, amiért azonnal hálásak lehetünk. Bizonyára találunk ennyit, sőt, sokkal többet is találhatunk, hiszen akár életünk minden pillanatáért hálásak lehetünk. Lássuk Önmagunkat és másokat mint a Teremtő. Mindannyian ugyanannak az Egy Végtelen Teremtőnek egyedi megnyilvánulásai, tükröződései vagyunk. A Teremtő pedig Önmagát tapasztalja, ismeri meg életünk tapasztalásain keresztül. Nyissuk ki szívünket, ismerjük fel a fényt és adjunk hálát. Ez a mentális konfiguráció, ez a rezgésszint megadhat számunkra minden szükséges védelmet.

95.24

Kérdező: Ezt a kijelentést a következőképp értelmezem magamnak: Ha a Tudat Tapasztalata [a Tarot 4. lapja] a jobb oldali ösvényt elegendőképp kiválasztotta, hogy a jobboldali ösvény kiválasztásában a tökéletes tisztaságot megközelítette, akkor a baloldali katalizátor hatásaitól való teljes áthatolhatatlanságot is megközelítette ezzel. Ez így van?

Ré: Ré vagyok. Ez pompásan éleslátó. Azon keresőnek, aki tisztán kiválasztotta a másokat szolgáló ösvényt, bizonyosan nem lesz kézzelfogható változékony inkarnációs létélménye. Illúziótokban nincs külső menedék a gyors és kegyetlen katalizátor kitöréseitől, felindulásaitól és viharától.

Azonban a tisztáknak, minden, amivel csak szembetalálkoznak, az Egy Végtelen Teremtő szeretetéről és fényéről szól. A legdurvább csapást is felkínált kihívások és eljövendő lehetőségek légkörében szemlélik. Így aztán a nagy fényfáklya jó magasra van tartva egy ilyenvalaki felett, hogy valamennyi értelmezés a fény által védelmezettnek legyen tekinthető.

Az Egység Törvénye könyvekben Ré számtalanszor megemlíti, hogy a legnagyobb védelem a szeretet. „Folytassátok szeretetben, dicsőítéssel és hálaadással a Teremtőnek. Tanulmányozzátok a korábbi anyagot. A szeretet a nagy oltalmazó.63.5; „A legnagyobb oltalom, mint mindig, a szeretet.64.21; „Megemlíthetjük, hogy a torzulás a szeretetre – miként nevezitek e spirituális/érzelmi komplexumot –, amit ez iránt az entitás iránt mindegyikőtök érez, segítségül lesz akár kifejeződik ez, akár megnyilvánulatlan marad, hisz nincs is nagyobb védelem a szeretetnél.75.2.

Ugyanez a gondolat többek között a Bibliában is megtalálható. Például, János 1. levele 4-ik rész: „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.János 4:18.

A szeretet tehát a legnagyobb védelem a másokat szolgáló úton. Érdemes a szeretetet választanunk, akármilyen katalizátorral is szembesülünk életünk során. A szeretet, a hála és odaadás kiűzi elménkből azokat a rezgéseket, melyek negatív hatással lennének fizikai és szellemi egészségünkre, boldogságunkra.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Nehezebb körülmények okai, lehetőségei

Az elmúlt néhány évben, évtizedben felgyorsult változások és átalakulások zajlanak a világban. Ami régen érték volt, manapság értéktelennek tűnhet, amiért régen kiálltunk, sőt az életünket adtuk, manapság önként feladjuk. Úgy tűnhet, hogy egy meglehetősen diszharmonikus világ alakult ki, melyben összekeveredett az érték és értéktelen, az anyagi érdekek előbbre kerültek az emberségnél. Látszólag manapság szinte „semmi sem szent”, sem a család, sem a nemzet, sem az adott szó és így tovább. Ránézésre egy kaotikus, diszharmonikus világban élünk, amit különféle nehézségek sújtanak. Ebben a bejegyzésben ezzel kapcsolatban szeretnénk az Egység Törvénye könyvek alapján egy nézőpontot átadni.

Földünkön jelenleg zajlik az átmenet a negyedik denzitásba. A denzitás-váltás időszakát hívjuk „szüretnek” vagy „betakarításnak”. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy új világ van születőben. Erről több helyen is volt már szó, többek között a korszakváltás cikkben és videóban.

Egy denzitásváltás vagy szüret lehet pozitív, negatív vagy vegyes. Egy pozitív szüret azt jelentené, hogy egy bolygó öntudatra ébredt (azaz harmadik denzitású) őslakosai többsége alapvető hozzáállása egymáshoz a „mások szolgálatata”. Ez egy harmonikus, szeretetteli, elfogadó környezetet jelenthet bolygószinten, ahol szinte mindenki segítő, szolgáló és elfogadó hozzáállást tanúsít a többiekhez. Egy ilyen bolygón a jelmondat a „szeretet és elfogadás” lenne.

A negatív szüret ennek a fordítottja, amit talán úgy fogalmazhatunk meg, hogy az öntudatra ébredt harmadik denzitású lények többsége számára „önmaguk szolgálata” lenne az első. Az egyének elhatárolódnak egymástól és irányítani próbálnák egymást, mely egy alá-fölé rendelő, diktatórikus társadalmi rendszert alakítana ki. Egy ilyen bolygón a jelmondat az „elkülönülés és irányítás” lenne.

A vegyes szüret – mint amilyen Földünkön is zajlik jelenleg – az, amikor vegyesen polarizált öntudatra ébredt lények (emberek) népesítik be a bolygót a bolygószintű denzitásváltás során. Vannak, akik mások szolgálata mentén élik életüket, vannak akik önmaguk szolgálata mentén és vannak azok, akik hol így, hol úgy.

65.15

Kérdező: Akkor ahogy a ciklus ezen utolsó napjai elpárolognak, ha történetesen a szüret most történne meg, ma, akkor egy bizonyos számú pozitívan és negatívan leszüretelt lenne, meg egy bizonyos számú ismétlő. Azt fogom feltételezni, hogy a katalizátor miatt, mely a jelenlegi és a tényleges szüretidőszak közt lesz tapasztalható, a szüretelhető entitások mindkét száma emelkedni fog.

Általánosságban értve, nem konkrétan erre a bolygóra, hanem mondjuk, hogy az általános tapasztalatok szerint a szüreteknél, mekkora mértékű növekedést tudsz a katalízis hatására logikusan elképzelni az entitások számában arra az utolsó időszakra vetítve, vagy tévesen gondolom azt, hogy más bolygók katalizátort dobtak volna be egy szüreti időszak végén, mikor vegyes szüretük volt?

Ré: Ré vagyok. Vegyes szüret esetén majdnem mindig van diszharmónia, és ennek következtében hozzáadott katalizátor is, az általatok „földi változásoknak” nevezett formában. Ez a feltételezésed helytálló.

A Konföderáció vágya, hogy szolgálja azokat, akik esetleg valóban intenzívebben keresnek e hozzáadott katalizátor hatására. Nem kívánunk vállalkozni rá, hogy a szüretben megnövelt számok sikerét kivetítsük, mivel ez nem volna helyes. Mi szolgálók vagyunk. Ha hívnak minket, akkor minden erőnkkel szolgálunk. A százalékok számolgatásában nincs erény.

A vegyes szüret időszaka tehát – ahogyan Ré fogalmaz – diszharmonikus időszakot eredményez. Ha megnézzük az elmúlt 10 évet, volt hitelválság, migránsválság, hatalmas esőerdőtüzek, környezeti katasztrófák, járványok és sok más, amiről talán nem is hallottunk. Mindezen események katalizátorként szolgálnak, hogy vagy a pozitív, másokat szolgáló vagy a negatív, önmagunkat szolgáló ösvényen haladjunk.

Katalizátor lehet bármi, ami polarizáló hatással lehet valakire. Ez a téma részletesebben megtalálható a katalizátorok szerepe és jelentősége cikkben és videóban.

Tehát a mai furcsa, diszharmonikus világunk egy magasabb nézőpontból érthető, megvan az oka és magyarázata. Katalitikus hatású, amennyiben tudatosan használjuk a felmerülő helyzeteket, erősebben polarizálódhat az emberiség bármely tagja és nagyobb számban léphetünk tovább a magasabb denzitásokba.

Ré a válasz második felében kijelenti, hogy az Ő céljuk sem más, mint szolgáljanak bárkit, aki fejlődni kíván.

65.16

Kérdező: Namost a ciklusvégi hozzáadott katalizátor kimondottan a bolygót belakó öntudatok irányultságának függvénye. A tudat volt az, amely ellátta önmagát katalizátorral, arra irányítva gondolkodását, amire irányította, úgy hatva ezzel önmagára, ahogy egy testi fájdalom vagy betegség hat az egyéni elme/test/lélek komplexumra. Egyszer megtettem már ezt a hasonlatot, de most megismétlem, hogy letisztázzam saját gondolkodásom a planetáris entitás valamelyest egyéni entitásként való személetében, amely elme/test/lélek komplexumok milliárdjaiból áll. Helyes-e a nézőpontom?

Ré: Ré vagyok. Meglehetősen helyes.

A jelenleg tapasztalható diszharmoniák tehát a „bolygót belakó öntudatok irányultságának függvénye”. Az emberiség a jelenlegi körülményrendszert hozza létre bolygószinten. Amilyen a tudatszint, amilyen tisztaságú az emberiség tagjainak az elméje összességében, olyan lesz a világunk. Nincs kire haragudni, nincs kit hibáztatni. Megpróbálhatjuk a jelenlegi helyzetet elfogadni és szeretni, ez a másokat szolgáló út; vagy megpróbálhatunk elhatárolódni tőle és irányítani, ez pedig az önmagunk szolgálata felé polarizálhatja lényünket.

Amit mi egyénként tehetünk – meglátásom szerint – két dolog: dolgozunk magunkon és magunkat rendbetéve, a magunk rezonanciáját emelve emelhetjük a bolygószintű rezonanciát; továbbá tudatosan törekedhetünk mások szolgálatára, képességeink, lehetőségeink egy részét mások szolgálatába állíthatjuk, hogy a világ mások számára is harmónikusabb, békésebb és szeretettelibb legyen.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Az Új Világ (negyedik denzitás) jellemzői a pozitív ösvényen

A betakarítás időszaka jelenleg történik. Ez az az időszak, amikor polarizáltságunk „megmérettetik” és ha kész vagyunk rá, továbbléphetünk a harmadikból a negyedik denzitásba. Anyaföldünk már a negyedik denzitásban rezeg, és most a harmadik denzitásbeli gyermekei, mi emberek, léphetünk tovább. Ré leírása szerint ez az időszak néhány száz évet vesz igénybe.

40.8

Kérdező: Mennyi idő lesz tehát a harmadikból a negyedik denzitásba való átmenet ezen a bolygón?

Ré: Ré vagyok. Ezt nehéz megbecsülni az átmenet nem jellemző anomáliái miatt. Élnek leszületett lények ebben a tér/idő összeköttetésben, akik hozzáláttak a negyedik denzitású munkához. Azonban a planetáris tudat harmadik denzitású klímája hátráltatja a folyamatot. Ezen adott nexusban a lehetőségi/valószínűségi örvények valahol 100 és 700 évetek közöttire vetítik elő az átmeneti időszakot. Népeitek ingatagságából kifolyólag jelen tér/időben ez nem lehet pontos.

Mivel nem harmonikus az átmenet (pozitív és negatív polarizáltság együttes jelenléte a bolygó lakosai körében), ezért nem látható pontosan, mennyi ideig fog ez az átmeneti időszak tartani. A harmonikus átmenet alatt érthetjük, hogy az egész bolygó lakossága pozitív polaritású, tehát másokat szolgáló módon él; vagy az egész bolygó negatív polarizáltságú. Ez utóbbi – mint harmónikus – furcsa gondolat lehet számunkra, de az átmenet jellegéből következően valószínűleg egyszerűbb a folyamat, mint a vegyesen pozitív és negatív környezetben zajló átmenet.

Milyen „Új Világra” számíthatunk a másokat szolgáló (pozitív) ösvényen?

16.50

Kérdező: Köszönjük. Adható-e rövid leírás a negyedik denzitás körülményeiről?

Ré: Ré vagyok. Mialatt beszélünk, addig annak figyelembe vételére kérünk benneteket, hogy a negyedik denzitás pozitív leírására nincsenek szavak. Csak azt tudjuk elmagyarázni, hogy milyen nem, s ebből közelíthető, hogy milyen. A negyedik denzitás[kifejezésében és az]on túl képességeinket egyre szűkebbnek érezzük, mígnem szavak nélkülivé válunk.

Vagyis amik a negyedik denzitásra nem jellemzők: szavak használata, hacsak készakarva nem. Nincsenek súlyos kémiai hordozók a test komplexum tevékenységekhez. Nincs diszharmónia egyénen belül. Nincs összeférhetetlenség egyének között. Összeférhetetlenség keltése semmilyen módon nem esik a lehetőségek keretei közé.

Pozitív kijelentések közelítései: egyfajta kétlábú hordozó síkja, mely sokkal sűrűbb és élettelibb; egy sík, amelyben az egyén tudatában van más-ének gondolatának; egy sík, amelyben az egyén tudatában van más-ének rezgéseinek; egy olyan sík, mely könyörületet érez és megérti a harmadik denzitás kínját; egy sík, amely a bölcsesség avagy fény felé törekszik; egy sík, ahol az egyéni különbségeket kihangsúlyozzák, jóllehet ezek önkéntelenül is jól megférnek a közös akarattal.

A fenti válasz alapján a negyedik denzitásban nincs szükség a szavak használatára. Elképzelhető, hogy a telepatikus jellegű kommunikációt csak akkor törjük meg, ha valami pluszt, valami többet szeretnénk kifejezni a szavakkal. Ilyen példa lehet az ének, a dal, a vers, melyeket már a most, a harmadik denzitásban is több kifejezésére használunk, mint pusztán a szavak jelentése.

Fizikai testünk is valószínűleg könnyedebb, fénnyel teltebb lesz. Nem lesz diszharmónia bennünk, hiszen nem kell már viaskodnia bennünk az önmagunkat vagy más-énünket (másokat) szolgáló vágyaknak, erőknek, indíttatásoknak. Ahogyan lényünkben harmónia lesz, másokkal való viszonyunk is harmonikus lesz, hisz értjünk, éljük, hogy a többiek csupán más-énünk. Így eszünkbe sem jut az ellenségeskedés, összeférhetetlenség, vita, veszekedés, konfliktus. Igen nehezen érthető ez a harmadik denzitásbeli felfogásunkkal.

A negyedik denzitás fejlődési módja eltér a harmadik denzitás intenzív, durva, néha szinte elviselhetetlen tapasztalásaitól. Ré a 75.15 válaszban így fogalmazza ezt meg:

A negyedik denzitás intenzitása hasonló az elő-nagyjázott szobor kifinomításához. Ez, a maga módján, valóban elég intenzíven hat a tudat/test/lélek komplexumra, mind beljebb- és tovább-haladásra késztetve azt teljesebb kifejeződés utáni keresésében. Azonban a harmadik denzitásban tűzben kovácsolják a szobrot. Ez a fajta intenzitás nem jellemzője a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik denzitásoknak.

Valószínűleg ugyanúgy valamiféle kétlábon járó, fényesebb, élettelibb, finomabb szerkezetű testünk lesz. Tudatában leszünk annak, amit mások (más-énjeink) gondolnak, éreznek. Ez már-már ijesztő is lehet a harmadik denzitásbeli nézőpontunkból. Mennyi szégyenleni való gondolat, érzelem, vágy, titok, tett; mennyi dühítő, idegesítő gondolat létezik bennünk… Még a hozzánk közel állóknak is nagyon nehéz elmondani egy-egy érzést, gondolatot, vágyat, tettet… És a negyedik denzitásban magunkéra és egymáséra is rá fogunk látni. Mekkora szabadság lesz ez a jelenlegi frusztrációinktól, félelmeinktől, titkolózásainktól, hisz az igazsággal fogunk dolgozni, létezni! „az igazság szabaddá tesz” (János Evangéliuma 8. 32).

Az alacsonyabb denzitásokra jelenleg is rálátunk, így a negyedik denzitásból érteni, érezni fogjuk azt a szenvedést, küszködést, ami a harmadikra jellemző. Könyörülettel, kegyelemmel fordulunk a harmadik denzitás lényeihez, hisz mi magunk is végigjártuk a Választás denzitását és – Szabad Akaratukat tiszteletben tartva – segítő szándékkal fordulunk hozzájuk és számíthatnak ránk.

Mindannyian a tudás, bölcsesség – a fény – felé törekszünk (ötödik denzitás), noha különbözőek leszünk, a közös akarat, közös cél, közös polaritás összekovácsol bennünket egy egységgé, egységes lénnyé, amelyet társas memória komplexumnak hívhatunk, ezzel pedig a fejlődés egy új szintje nyílik meg számunkra.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Gondolataink egyre inkább valóságunk lesz

Földünk jelenleg a negyedik denzitás rezonancia síkján létezik. Mi, jelenleg a Földön élő emberek a szüret, a betakarítás idejében élünk. Ez azt jelenti, hogy jelenleg van az az időszak, amikor az emberiség vagy annak tagjai felmérettetnek, hogy képesek-e továbblépni a negyedik denzitásba akár a másokat, akár az önmagukat szolgáló úton. Azok, akik még nem állnak készen a továbblépésre, megismétlik a harmadik denzitást.

40.11

Kérdező: Elindulván akkor 45 évvel ezelőttről, és véve a teljes vibrációnövekedést, amit e denzitásváltás során fogunk átélni, körülbelül hány százalékánál járunk akkor most ennek a vibrációnövekedésnek?

Ré: Ré vagyok. Környezetetek vibrációs természete zöld valódi színű. Ezt jelenleg súlyosan átszövi planetáris tudatotok narancsszín sugara. […]

Fent kérdés 1981-ben hangzott el. Környezetünk magasabb rezonanciasíkja egy érdekes jelenséggel jár:

40.9

Kérdező: Az alap, a foton, a minden részecskénk vibrációjának frekvencianövekedése már megtörtént?

Ré: Ré vagyok. Ez így van. Ez a befolyás az, amely megkezdte előidézni, hogy gondolatok dolgokká válnak. Példaként megfigyelhetitek a méreg gondolatainak a fizikai testi komplexum azon uralmát vesztett sejtjeivé válását, melyből az származik, amit úgy hívtok, hogy rák.

Ré kijelenti, hogy a részecskék vibrációjának növekedése eredményeképpen a gondolatok egyre inkább dolgokká válnak. A spirituális irodalomban már-már közhely, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van, és amit gondolunk, azzá válunk. A tudományos vonalon a kvantumfizika is megerősíti ugyanezt. Földünk, környezetünk magasabb rezonancia szintje ezt a folyamatot tovább segíti, erősíti.

Hogyan lehetséges az, hogy a negyedik denzitás felé közeledve egyre erősebben hatnak a gondolatok az anyagra?

40.12

Kérdező: Említetted, hogy méreg gondolatok most rákot okoznak. Ki tudnád egészíteni ezt a mechanizmust, hogy hogyan működik ez katalizátorként vagy hogy mi a teljes célja?

Ré: Ré vagyok. A negyedik denzitást a feltárult információk jellemzik. Az ének nincsenek elrejtve maguk vagy más-ének elől. Az egyensúlytalanságok avagy destruktív jellegű torzulások nyilvánvalóbb módokon mutatkoznak meg, a tudat/test/lélek komplexum hordozója ezért tanító eszközként működik közre az önfeltárásban. Ily betegségek, mint a rák, ennek megfelelően nagyon is engedelmeskednek az öngyógyításnak, mihelyst az egyén a romboló hatású befolyások működését felfogja.

40.13

Kérdező: Azt mondod tehát, hogy a rák egész könnyen gyógyítható az elmével és hogy egy jó tanító eszköz, mivel egész könnyen gyógyítható az elmével, és hogy mihelyst az entitás megbocsát a másik-énnek, akire mérges, a rák el fog tűnni. Így van?

Ré: Ré vagyok. Ez részben így van. A gyógyulás másik részéhez az énnek való megbocsátás és nagymértékben megnövelt önbecsülés is szükséges. Ez kényelmesen kifejezhető az étrendre való odafigyeléssel. Ez elég gyakran része a gyógyulási és megbocsátási folyamatnak. Az alapfelvetésed helyes.

Ahogyan a romboló gondolatok romboló dolgokat hoznak létre testünkben és azon kívül, úgy az építő, szeretettel telt, megbocsátó gondolatok gyógyító hatást váltanak ki testünkre és a világra. Megbocsátás, elfogadás, szeretettel való odafordulás. Mind másokhoz, mind pedig Önmagunkhoz. Ez lehet a mindenféle értelemben vett gyógyulási folyamat alapja, hiszen gondolataink egyre inkább „dolgokká” válnak.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

« Régebbi bejegyzések

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek