Bizonyára hallottuk már azt, hogy a „törvény nem ismerete nem mentesít a következmények alól”. Például, ha nem ismerem, vagy nem értek egyet a gravitáció törvényével és kiugrom az emeletről, ugyanúgy leesek, mint aki ismeri. A különbség ott van, ha ismerem a gravitáció törvényét, akkor nem ugrok ki az emeletről, vagy pedig tudom, mire számíthatok.

A szójegyzékben megtalálható a Felelősség Törvénye definíciója, melyet ebben a bejegyzésben igyekszünk érthetőbbé tenni.

Az Egység Törvénye könyvekben a denzitások témakörében olvashatunk arról, hogy a Földi harmadik denzitás második ciklusában (második 25 ezer évében) az átlagéletkor jelentősen magasabb volt, mint jelenleg. A Biblia Ószövetségéből is ismert Matuzsálem (Noé nagyapja) 969 évet élt meg, illetve a bibliai ősatyák átlagéletkora 7-900 év körül mozgott. Mi az oka annak, hogy az átlagéletkor ilyen drasztikusan lecsökkent?

22.5

Kérdező: Feltételezhetem akkor, hogy a hétszáz évről kevesebb, mint száz évre történő drasztikus lecsökkenést az átlagéletkor hosszában e második 25 ezer év során a mások szolgálata hiányának elmélyülése okozta?

Ré: Ré vagyok. Ez részben igaz. A második ciklus végére foganatosodni kezdődött a Felelősség Törvénye az entitások egyre növekvő képessége révén, hogy értelmezni tudjanak olyan leckéket, amiket ez alatt a denzitás alatt kell elsajátítani. Ekképpen az entitások számos utat-módot fedeztek fel, amivel harcias természetről tettek tanúbizonyságot nemcsak törzsek között vagy amit nemzeteknek mondanál, hanem egyének személyes kapcsolatai tekintetében is; a cserekereskedelem elképzelése sok esetben utat nyitott a pénz fogalmának, a birtoklás koncepciója pedig szintúgy fölénybe került a nem-tulajdonlás elvével szemben egyéni- és csoportszinten egyaránt.

Aztán az egyes entitásoknak sok más kifinomult mód is elérhetővé vált arra, hogy kimutassa a szolgálatot vagy mások iránt, vagy mások manipulációjának torzulásával saját maga felé. Amint megértették az egyes leckéket: megosztani, adni, kötetlen hálával kapni – valamennyi leckét elutasíthatták a gyakorlatban.

Az efféle tanulás/tanítás gyümölcseinek felmutatása híján az élettartam drasztikusan lecsökkent, mivel a megtiszteltetés/kötelesség szabályai nem kerültek elfogadásra.

A Földi harmadik denzitású lények (emberek) „harcias természetről tettek tanúbizonyságot”, „a cserekereskedelem elképzelése sok esetben utat nyitott a pénz fogalmának, a birtoklás koncepciója pedig szintúgy fölénybe került a nem-tulajdonlás elvével szemben egyéni- és csoportszinten egyaránt”. Lehetséges, hogy manapság még elképzelnünk is nehéz, hogy nem tulajdonjog-viszonyokban gondolkodjunk. Minden közös lenne, nem lenne pénz, nem lenne versengés – hacsak abban nem, hogy jobban szolgáljuk a másikat.

Tovább haladva a válaszban, kiderül, hogy az emberek „amint megértették az egyes leckéket: megosztani, adni, kötetlen hálával kapni – valamennyi leckét elutasíthatták a gyakorlatban”. Nem tudjuk mekkora hányada utasította ténylegesen el ezeket a leckéket, azonban „az efféle tanulás/tanítás gyümölcseinek felmutatása híján az élettartam drasztikusan lecsökkent, mivel a megtiszteltetés/kötelesség szabályai nem kerültek elfogadásra”.

Az átlagéletkor lecsökkenésének oka tehát, hogy az emberek nem vették figyelembe a Felelősség Törvényét.

Hogyan lehet figyelmen kívül hagyni egy törvényt? Egy hétköznapi példa lehet, ha például megtanulom, hogyan és miért érdemes rendszeresen végeznem testmozgást, felelősségem, hogy mozogjak is rendszeresen, különben „hiába” kaptam meg ezt a tudást. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ebben az esetben elpazarolom a tudást vagy méltatlan vagyok a tudásra, amit megkaptam.

Egy másik kérdés-válasz alapján egy fontos jellemzővel kiegészíthetjük a Felelősség Törvényét.

20.17

Kérdező: Feltételezem, hogy a ciklusok valamelyikének kezdetén lehetett volna vagy egy pozitív polarizáció, amely általánosan a 25 ezer év folyamán gyűlt volna össze, vagy pedig egy negatív polarizáció. A negatív sarkosulás és az élettartam lecsökkenésének oka vajon […] [mi]?

Ré: Ré vagyok. […] Az élettartam lecsökkenése elsődlegesen a pozitív orientáció kiépülésének hiányából származott. Ahol nincs előrehaladás, ott az előrehaladást segélyező feltételek fokozatosan elvesznek. A polarizálatlanul maradás nehézségeinek egyike ez. A – mondjuk úgy – fejlődés esélyei egyre csak csökkennek.

Érdemes lehet kiemelni a következő gondolatot: „Ahol nincs előrehaladás, ott az előrehaladást segélyező feltételek fokozatosan elvesznek”. Ez a gondolat megerősíti azt, hogy felelősek vagyunk azért amit megtanulunk. Amennyiben nem ültetjük gyakorlatba a tanultakat, és így nem polarizálódunk és fejlődünk tovább, az előrehaladást segélyező feltételek fokozatosan elmaradnak. Ez pedig tovább rontja az esélyét és lehetőségét fejlődésünknek, végül pedig előfordulhat, hogy nem jutunk el arra a szintre, hogy a következő denzitásba, fejlettségi szintre lépjünk tovább. Így meg kell ismételnünk a harmadik denzitás ciklusát, akár többször is, amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a Felelősség Törvényét.

Tehát ha megszereztünk egy tudást, elértünk egy fejlettségi szintet, akkor azért a szintért felelősek vagyunk, hogy alkalmazzuk is, különben a fejlődési lehetőségek csökkennek és elhalványodnak.

Amennyiben erre nem vagyunk tudatosak, előfordulhat, hogy észre sem vesszük, hogy az esélyek a további fejlődésre jelen életünkben már elmentek. Ez a gondolat szomorúnak tűnhet és a törvény szigorúnak. Viszont, ha felelősséget vállalunk fejlődésünkért és elkezdjük gyakorlatba ültetni amiket megtanulunk, a lehetőségek megnyílnak, új utakat találunk, így a Felelősség Törvénye ismerete már nem szigorú, hanem támogató, bátorító, segítő lehet számunkra.

A Felelősség Törvényét megfogalmazhatjuk a következő módon: ahogyan fejlődünk és növekszik a képességünk, hogy ennek a denzitásnak a leckéit felfogjuk, megértsük, úgy növekszik a felelősségünk, hogy ezt a megszerzett megértést gyakorlatba is ültessük. Azaz felelőssé válunk arra, amit megtanulunk. Amennyiben ezt a felelősséget nem tudjuk, vagy nem akarjuk felvállalni, akkor a továbbiakban nehezebbé válik mind a fejlődés maga, mind pedig a segítő tényezők megtalálása, felhasználása.

Megértésünk szerint a Felelősség Törvénye tehát azt kéri minden Keresőtől, hogy legjobb képességei szerint használja életében azt, amit megtanult, hogy felfedje a szeretetet önmagának, önmagáért, másoknak, másokért.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.