Címke: gyógyulás (2 / 3 oldal)

Gyakorlatok a torzító befolyások elleni védelem erősítésére

A mai, több szempontból nézve szennyezett világunkban gyakran találkozhatunk olyan „mű-anyagokkal”, „mű-gondolatokkal”, melyek idegenek testünk, lelkünk számára. Ilyen lehet a drog, gyógyszerek, vegyszerek az élelmiszerekből, felzaklató hírek, uszító-, felháborító- vagy elkeserítő kommunikáció, stb. Így azután tudatosan, öntudatlanul, félelemből vagy bátorságból/nagyképűségből könnyen előfordulhat, hogy valamilyen olyan kémiai anyag, vegyszer vagy gondolat kerül a testünkbe, elménkbe, mely aztán negatív hatással van ránk testi-, energetikai-, és/vagy szellemi szinten.

Ebben a bejegyzésben az ilyen torzító hatások, befolyásoló tényezők elleni védelem erősítésére igyekszünk gyakorlati módszereket adni az Egység Törvénye könyvek alapján.

32.1

Kérdező: Van egy kisebb kérdésem, amit bedobnék így az elején, Jimtől. Felolvasom. A közvetítő fizikai komplexuma a felépülés szakaszában van most a vegyi anyag bevételéből. Ő mit sem tudott az ezzel létrehozott nyílásról. Hogyan lehetünk mi hárman, akik itt jelen vagyunk, jobban tisztában azzal, hogy miként jönnek létre tetteink és gondolataink nyomán ilyen és hasonló lyukak? Lehetséges, hogy efféle nyílásokat szándékunkon kívül akkor is létrehozunk, amikor ezen ülések során kérdéseinkkel bizonyos területekre tévedünk? Majd pedig: Mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat a torzító befolyásoktól? Van erre szertartás vagy meditáció?

Több kérdés is elhangzott, így tagoljuk a választ, az egyes kérdésekre vonatkozóan.

Ré: Ré vagyok. Habár szimpatizálunk a hőn áhított vággyal, hogy szolgálatotokra legyünk abban, amit a kérdés jól példáz, válaszunkat behatárolja a Zavar Útjának torzulása. Elmondunk néhány általános dolgot, melyek segíthetnek az ügyben.

A „Zavar Útja”, vagyis szabad akaratunk tiszteletben tartása érdekében csak általánosságban válaszolhat Ré a feltett konkrét kérdésekre. A zavar útja (szabad akarat) kérdéskörét már többször tárgyaltuk, például egy korábbi bejezésben vagy éppen a Teremtéselmélet alapfogalmai között.

Először is, mikor ez az instrumentum testi komplexumát a már tárgyalt eset hatására az alacsony vitális energia irányába torzította, azt egy felismerhető vegyi anyag okozta. Ez nem egy úgymond természetes anyag volt, de az elme/test/lélek komplexum sem volt kellően tisztában a fizikális gyengeség irányába torzulásával. A – mondjuk úgy – mindennapi élet természetes tevékenységei, melyeket az entitás a heves hatékonyságú vegyi anyagok elfogyasztása okozta torzulások nélkül él meg, a mindenkori megfelelő jellegűnek tekinthetők. Nincsenek véletlenek, ennek az instrumentumnak a tetteit is beleértve.

Akármilyen vegyi anyag is kerül be a testünkbe, azért mert vagy megteszünk valamit, vagy nem teszünk meg valamit, oka van. Ahogyan Ré fogalmaz, nincsenek véletlenek, ami megtörtént – vagy meg-nem történt – annak megvan a maga oka, magyarázata, célja és következménye. A válasz ezen részében Ré azt mondja az instrumentumnak, hogy a „mindennapi élet természetes tevékenységei” megfelelőnek jellegűnek tekinthetők, azonban ha valamilyen tettünkkel „lyukat nyitunk” negatív erők/hatások beáramlásának, az is okkal történik. A 41.10-es válaszban Ré egészen konkrétan így fogalmaz: „Semmi véletlenszerű nincs sem ebben, sem az evolúció bármely más részletében„. Bármi történt, azt felhasználhatjuk valamilyen módon személyes fejlődésünkre.

Lehetséges-e és ha igen, hogyan lehet a negatív, torzító hatásoktól megvédeni magunkat?

Másodszor a pozitív ösvény járói számára negatív avagy erőtlenítő befolyások elleni védelem módozatait ez az instrumentum már igen nagy mértékig fölvonultatta. Gondoljátok csak végig, milyen esélyeket adtak ezen adott események a negatív befolyásoknak az instrumentumba belépni. Az instrumentum egyedüllétekor és más-éneket érintő tettei közben a Teremtőre gondolt, folyamatosan dicsőítve és hálát adva a Teremtőnek a megélt tapasztalataiért. Ez cserébe olyan energiák kisugárzását tette lehetővé ezen adott entitásnak a másik énje felé, hogy katalizátorává váljék a másik én ama képessége megnyitásának és megerősítésének, hogy az egy pozitívabban sarkosult állapotában működjék. Tehát olyan védelmet láthatunk itt, ami igen egyszerű. Adj hálát minden pillanatért. Lásd énedet és más-énedet a Teremtőként. Nyisd ki a szíved. Mindig ismerd a fényt és magasztald. Ez minden szükséges védelem.

A lelki-mentális hozzáállásunk igencsak döntő tényező abban, hogy az árnyékos oldal minél kevésbé tudja kifejteni hatását életünkben. Néhány igen egyszerű elvre hívja fel Ré a figyelmünket:

  1. Adj hálát minden pillanatért.
    Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi áldás és kegyelem van jelen életünkben. Valószínűleg nem éhezünk, nem fázunk, van hol aludni, nincs háború, van ruhánk, van közvilágítás, ki lehet hívni a tűzoltóságot, mentőt, rendőrséget, van tömegközlekedés, akkor megyünk ki az utcára, amikor akarunk, tiszta víz folyik a csapból, nincs földrengés, tiszta levegőt lélegezhetünk, világít a lámpa ha felkapcsoljuk, ehetünk süteményt, házhoz rendelhetünk akár a világ másik feléről a számunka fontos dolgokat, meg tudjuk emészteni az ételt, amit elfogyasztunk, a víz csillapítja szomjunkat, elérhetőek az előttünk élt lelki tanítómesterek tanításai, a nap ma reggel is felkelt és így tovább, a végtelenségig lehetne folytatni, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Érdemes ezekre fókuszálni, nemcsak arra, hogy mi nem tetszik nekünk. Teljesen más lesz a lelkiállapotunk, ha a hála érzés folyamatosan lényünkben jelen van.
  2. Lásd énedet és más énedet a Teremtőként.
    Mindannyiunkban maga a Teremtő lakozik. Pontosabban fogalmazva mi magunk is az Egy Végtelen Teremtő egy individualizálódott része vagyunk. De ez nemcsak ránk igaz, hanem mindenki másra is, hisz a Teremtő végtelen. Ha pedig végtelen, nem létezhet más rajta kívül. Bővebben a Teremtéselmélet című videóban bontjuk ki ezt a témakört. A Végtelen Teremtő így nemcsak bennünk, hanem másokban is, sőt még az utolsó fűszálban is jelen van. Ha elsajátítjuk ezt a nézőpontot, a másokhoz és az egész világhoz való viszonyunk jó eséllyel szeretetteljessé és önzetlenné válik.
  3. Nyisd ki a szíved.
    A szív kinyitását értelmezhetjük úgy is, minthogy tudatosan a negyedik csakra (szívcsakra) szintjéig emeljük a Teremtő felfelé emelkedő (fenntartó) energiáját. Részletesebben az Energiaközpontok videókban tárgyaltuk ezt a témakört. Itt annyit említenénk meg, hogy érdemes törekedni megoldani és meghaladni az alsó három energetikai központ csakrapszichológiai területét (pénz – szexualitás – becsvágy) és ezután automatikusan a szívcsakra tudatszintjére emelkedhetünk. Ennek eredményeként nem valamiért „cserébe” viszonyulunk a másikhoz, hanem önzetlenül, feltétel nélkül, csak azért mert Ő is van, benne is a Teremtő megnyilvánulását köszönthetjük. Az első két elv tudatosítása nagymértékben segítheti a szívcsakra szintjéig történő felemelkedést.
  4. Mindig ismerd a fényt és magasztald.
    Az Egy Végtelen Teremtőt mindenben megtalálhatjuk. Minden entitás az elsőtől a hetedik denzitásig végighalad a fejlődési szinteken, míg visszatér, visszaolvad a Teremtőbe. Az, hogy egy létező most épp melyik denzitás szintjén létezik és tapasztal (kavics, fűszál, ember vagy épp félisten), csak látszólagos, a tér-idő keretben való gondolkodásunk eredménye. A fény, a lélek, a Teremtő mindenhol, mindenkor jelen van. Nemcsak jelen van, hanem fenntartja lényünket testi-, energetikai-, és lelki szinten egyaránt. Természetesnek vesszük például, hogy elfogyasztunk egy almát vagy egy ebédet és elmúlik az éhségünk. Ez azonban, ahogyan bármi más, a Teremtő energiája megnyilvánulásának köszönhető. Minden pillanatban hálásak lehetünk és magasztalhatjuk, mert itt lehetünk és tapasztalhatunk.

Ez minden szükséges védelem.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Egyensúlyi hozzáállás a gyógyulás témaköréhez

Az elvek a gyógyító tevékenységek végzéséhez címmel egy korábbi cikkben igyekeztünk bemutatni egy olyan hozzáállást a gyógyításhoz, gyógyuláshoz, mely összhangban van az Egység Törvénye könyvekben található filozófiával. Ebben a bejegyzésben ezt a témát vezetjük tovább, most a gyógyulás oldaláról megközelítve.

Kijelenthetjük, hogy mindig a „finomabb” struktúra határozza meg, nyilvánul meg a „durvább” struktúra felé. A tudati szintjeink, a kauzális sík határozza meg energetikánkat, és az energetikai rendszerünk egyensúlya, harmoniája határozza meg a testi szöveteink, szerveink mibenlétét. Amennyiben a tudati szinten rendben, harmóniában, egyensúlyban vagyunk, az energetikai minőségeink is harmonikusak, kiegyensúlyozottak lesznek, ami viszont az egészséges testi működést teremti meg, tartja fenn.

Ré a 66.34-es válaszban így fogalmaz:

Ré: […]

Katalizátor kerül felajánlásra az entitásnak. Ha azt nem használja fel az elme komplexum, akkor az kiszivárog a test komplexumra és valamilyen formájú fizikai torzulásként manifesztálódik. Mennél hatékonyabb a katalizátor felhasználása, annál kisebb fizikai torzulás található. […]

Vagyis a katalizátor előbb az elmében jelenik meg, majd ha ott nem tudjuk felhasználni, feldolgozni, kibillent a tudati egyensúlyunkból. Ennek jele lehet, hogy aggódunk, frusztrálódunk vagy „kattogunk” valamin. Ez a katalizátor így aztán kiszivároghat a testünk szintjére és valamilyen formájú fizikai betegségként, torzulásként manifesztálódhat.

Hogyan zajlik ez a folyam le? A kérdező a következő kérdésben összefoglalja, hogy általánosan hogyan alakul ki egy betegség vagy testi rendellenesség.

73.19

Kérdező: Egy általános kijelentést tennék, amit kijavíthatsz. A gyógyító-páciens összképet én úgy látom, hogy a gyógyításra szorulónak elzáródás lehet egy vagy több energiaközpontjában, de mi csak egy konkrét problémát fogunk figyelembe venni… ezen energiaközponti elzáródás következtében a fölfelé spirálozó fény, mely a hét test egyikének létrehozója, meg volt gátolva ennek a testnek a karbantartásában, s ez egy eltorzuláshoz vezetett eme test tökéletességétől, amit mi betegségnek vagy testi rendellenességnek nevezünk, mely aligha tökéletes. A gyógyító, miután megfelelően konfigurálta energiaközpontjait, a helyesen beállított energiaviszonyain keresztül képes fényt, lefelé ömlő fényt csatornázni a gyógyítandóhoz. Ha a gyógyítandónak megvan a mentális konfigurációja arra, hogy ezt a fényt elfogadja, akkor a fény belép a fizikai komplexumba és újrakonfigurálja a torzulást, melyet az eredeti elzáródás hozott létre. Biztos vagyok benne, hogy ejtettem néhány hibát ebben. Kijavítanád őket, ha megkérlek?

Ré: Ré vagyok. A hibáid aprók voltak. Jelenleg nem kísérelnénk meg túl nagy finomítást tenni a kijelentésen, mivel előzetes anyag jár hozzá, amely kétséget kizáróan elő fog majd kerülni. Elmondhatunk annyit, hogy többféle formájú gyógyítás létezik. Sokban csupán a szakértő energiáját használják. A tűz gyakorlatában némi fizikai komplexumi energia is csatornázásra kerül.

Megjegyezhetjük továbbá, hogy amikor a gyógyításra vágyó, hiába hogy őszinte, de gyógyulatlan marad – miként e torzulást nevezitek –, akkor inkarnáció előtti választásokat is fontolóra vehettek, és egy ilyen entitásnak azzal a javaslattal tehettek hatékonyabb segítséget, hogy meditáljon el az igenlő felhasználásán bármely korlátozásnak, amit csak tapasztal. Azt is megemlítenénk, hogy az indigó színű munkák ilyen esetekben gyakran segítenek.

E megjegyzéseken kívül másban nem kommentálnánk a megjegyzésedet ezen a munkaülésen.

Összefoglalva, valamilyen energetikai blokk kialakulása akadályozza a felfelé áramló energiát, mely a Teremtő mindent átható és fenntartó energiája. Ez az energia az első energia központon, a gyökércsakrán lép be energetikai testünkbe és végighalad a hét energetikai központunkon (csakrán), aktiválva, táplálva, fenntartva az adott energetikai szinteket. Az Energia, energiaközpont, chakra bejegyzésben részletesebben kifejtjük ezt a témakört. A blokkolt energia nem jut el mindegyik csakrához, vagy energetikai testhez, mely így hiányosan van fenntartva, „karban tartva”. Az energiatestekről a Energiaáramlás és a finomabb testi struktúrák bejegyzésben olvashatunk bővebben.

A gyógyító a saját „helyesen beállított energiaviszonyain” keresztül képes a fényt csatornázni a gyógyítandóhoz, aki ha képes rá („megvan a mentális konfigurációja”), befogadja ezt a fényt, mely helyreállítja az energetikai hiányosságot, egyensúlytalanságot és ezáltal a fizikai betegséget, torzulást. Kijelenthetjük tehát, hogy az ilyen gyógyító saját maga is tudati, energetikai és testi egyensúlyban kell, hogy legyen azért, hogy képes legyen minél tisztábban átvezetni lényén a Teremtő (gyógyító) energiáit, fényét.

Azt is kijelenthetjük, hogy nem a gyógyító gyógyít, hanem a Teremtő, amennyiben a gyógyítandó (a beteg) képes befogadni a gyógyító energiát. Például, a Bibliából ismerjük Jézus csodáit, melyben mindig kijelenti, hogy „a hit” és „az Atya” gyógyít, nem Ő maga. „Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony.” (Mt. 9.22) „Aztán így szólt hozzá: »Kelj föl és menj; a hited téged megtartott.«” (Lk. 17.19). Jézus Krisztus olyan tiszta volt, hogy lényén keresztül csodálatos gyógyulások történhettek, Ő azonban nem sajátítja ki magának a gyógyítás képességét. Ha a betegnek nem lett volna hite, nem lett volna képes befogadni a gyógyító energiákat, így gyógyulása is elmaradt volna.

A korábban hivatkozott cikkben megtaláljuk a 66.10 kérdés-válasz párban Ré válaszát, melyben kijelenti, hogy „a gyógyító nem gyógyít„. A gyógyító egy „kikristályosult csatorna” az intelligens energia számára, mely lehetőséget kínál a gyógyulásra.

A válaszból kiderül, hogy sokféle formájú gyógyítás létezik, a fenti gondolatokkal nem kívánjuk lebecsülni a hagyományos gyógyítók, orvosok munkájának szükségességét és hasznosságát. Mindössze arra igyekeztünk rávilágítani, hogy a „finomabb” szinten működő gyógyító önmaga is harmonikus, kikristályosult egyensúlyi állapotban kell legyen, valamint hogy a gyógyulás a betegen múlik elsősorban, hiszen ha Ő maga nem teszi lehetővé saját magának a gyógyulást, a gyógyító tevékenységének eredménye is csökkentett hatásfokú vagy blokkolt lesz.

Végül, amennyiben a beteg, a gyógyulandó személy őszintén meg szeretne gyógyulni, tehát képes lenne befogadni a gyógyító energiát, mégsem gyógyul meg, akkor az arra utalhat, hogy egy inkarnáció előtti választás vagy döntés tartja fenn a jelenlegi, egyensúlytalan helyzetet. Ez pedig azt jelenti, hogy Ő mégsem képes befogadni a gyógyulást, egy születés előtti döntés vagy „programozottság” okán. A feledés fátyla miatt ezekre nem láthatunk rá, azonban Ré úgy fogalmaz, hogy ilyen esetekben az „indigó színű” munkák gyakran segítenek. A betegségekben, korlátozásokban a beteg megtalálhatja ennek az inkarnáció előtti döntésnek az értelmét és hasznosságát. Az Egység Törvénye könyvekben Ré sokszor említi és ad is néhány konkrét példát ilyen pre-inkarnitív programozottságra (pl. 21.9-11, 33.6-7, 50.4-5, stb.). További példa, Carla az Egység Törvénye ötödik könyvben elmondja saját esetét, hogy a testi nehézségei (pl. tartós ízületi gyulladás) és betegségei (pl. veseleállás) mind ahhoz segítette, hogy ne a külső világ felé éljen, hanem befelé forduljon, szemlélődjön, kontempláljon és imádkozzon. Ez hozzásegítette a meditációhoz és ahhoz a mentális fegyelemhez és elmélyüléshez, hogy később a Ré kapcsolat instrumentuma tudott lenni, illetve életcélját a viszonzás nélküli mások szolgálatát minél jobban be tudja teljesíteni.

Az indigó szín a homlokcsakrához (harmadik szem csakra) tartozó rezgési szint, ide tartozik – többek között – az egyéni vagy csoportos meditáció, őszinte imádkozás, kontempláció és maga a korábban felvázolt „finom” szintű gyógyítás tevékenysége is.

Tehetünk-e valamit az energetikai blokkjainkkal, testi korlátozottságunkkal, betegségeinkkel?

75.35

Kérdező: A harmadik denzitásban bárki megvalósíthat valamilyen fokú gyógyítást, amennyiben rendelkezik a megfelelő akarattal, vággyal és polaritással, vagy pedig ehhez az energiaközpontoknak egy minimális egyensúlya is szükséges a gyógyító részéről?

Ré: Ré vagyok. Bármely entitás, bármikor, egy pillanat alatt megtisztíthatja és kiegyensúlyozhatja az energiaközpontjait. Sokszor ezért normál esetben meglehetősen elzáródottak, legyöngültek és eltorzultak szeretet és erős akarat révén ideiglenes gyógyítókká válhatnak. A természettől fogva gyógyítóvá váláshoz az illetőnek csakugyan ki kell képeznie magát a személyiségbeli önfegyelmezésekben.

Bármelyikünk egy pillanat alatt kiegyensúlyozott állapotba kerülhet. Ezt legtöbbször az akadályozza meg – véleményem szerint -, hogy túlságosan azonosulunk egy szituációval, problémával, nehézséggel vagy éppen örömmel, vággyal, sikerrel és elfeledjük, kik vagyunk valójában. Nem a testünk vagyunk, nem az elménk, nem a gondolataink vagy a személyiségünk, hanem az Egy Végtelen Teremtő „egyéni tükröződése”, mely a Végtelenben tapasztalja Önmagát rajtunk és mindenki máson keresztül. Amennyiben képesek vagyunk „kívülről” szemlélni egyfajta „tanú-állapotban” azt, ami velünk történik, kevésbé tudnánk beleragadni a különféle diszharmoniákba és egyensúlytalanságokba. Ezt azonban megtanulni, begyakorolni nem könnyű, nem kis feladat, akár egy (vagy sok) életen át tartó lecke is lehet. Miután sikerült elérnünk ezt a „tanú-állapot” tudatosságát, legyen bánat vagy öröm, kudarc vagy siker, a szituációk nem fognak tartósan kibillenteni bennünket az egyensúlyi, harmonikus állapotunkból.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Elvek a gyógyító tevékenységek végzéséhez

A harmadik denzitásban a mások szolgálatának egyik – magasabb szintű – formája az a tevékenység, amit gyógyításnak hívunk. A gyógyítás kifejezés alatt itt nemcsak tényleges betegségek megszüntetését értjük, hanem bármilyen olyan tevékenységet, amitől a másik személy jobb állapotba kerül testileg, lelkileg vagy tudatilag. Manapság sokan végeznek valamiféle spirituális gyógyító tevékenységet, noha ezek a tevékenységek jó szándékkal történnek, érdemes odafigyelni néhány elvre.

A gyógyító tevékenységek általában vagy egyéni kezelések (pszichológiai beszélgetések, coaching jellegű segítségnyújtás, energiakezelések, masszázs, stb.) vagy csoportos tevékenység (mozgásterápia, családállítás, közös gyakorlás, csoportos meditáció, stb.) keretében zajlik. Az Egység Törvénye könyvekben megismerhetünk egy kiegyensúlyozott hozzáállást ezen tevékenységekhez. Megjegyezzük, hogy a téma jóval nagyobb, mint egy bejegyzés terjedelme, ezért akit ezen téma jobban érdekel, azok számára mindenképpen javasoljuk az Egység Törvénye könyveket tanulmányozni. Ez a bejegyzés nem teljességében tárgyalja ezt a kérdéskört.

66.10

Kérdező: Filozófiailag mi a különbség aközött, ha egy elme/test/lélek komplexum gyógyítja meg önmagát mentális – hogy úgy mondjam – konfiguráció révén, vagy ha egy gyógyító gyógyítja meg?

Ré: Ré vagyok. Félreértésben vagy. A gyógyító nem gyógyít. A kristályosult gyógyító egy csatorna az intelligens energia számára, mely lehetőséget kínál az entitásnak, hogy az meggyógyítsa önmagát.

Semmi esetben sincs másik leírása a gyógyításnak. Ennek következtében különbség sincs addig, amíg a gyógyító soha nem közelít meg olyat, akinek segítségkérése azelőtt nem jutott el hozzá. Ez kultúrátok bevettebb (hagyományos) gyógyítóira is igaz, és ha ezek a gyógyítók képesek volnának csak annak teljes felismerésére, hogy ők csupán a gyógyulás lehetőségének felajánlásáért felelősek és nem a gyógyulásért, akkor sok ezek közül az entitások közül egy tévesen felfogott felelősség roppant terhét érezné leesni válláról.

Néhány igen fontos kijelentés hangzik el (véleményem szerint) ebben a válaszban.

Akik komolyan foglalkoznak a gyógyítással, (pl. hagyományos orvosok) megerősítik, ha a páciens „nem akar” meggyógyulni, ők semmit sem tudnak tenni. A gyógyulást igyekeznek és tudják segíteni, és ugyan vannak életmentő beavatkozások, de hosszútávon, ha a páciens nem akar meggyógyulni, nem is fog. Ez érthető is „a gyógyító nem gyógyít” kijelentésből következően. Egy tiszta és jó állapotban lévő gyógyító tényleges tevékenysége tehát nem a gyógyítás, hanem az Egy Végtelen Teremtő Szeretetének (intelligens energiának) a csatornázása a beteg felé, amellyel találkozva a beteg meggyógyíthatja Önmagát. Ez jelentős különbség a hétköznapi hozzáálláshoz képest, ahol sokszor a beteg a gyógyítótól várja azt, hogy meggyógyítsa, vagy a gyógyító önmagának tulajdonítja azt az eredményt, hogy a beteg meggyógyult.

Elhangzik a „kristályosult” jelző annál a gyógyítónál, aki képes csatornává válni az intelligens energiára. A szójegyzékk” betűjénél igyekeztünk ezt a kifejezést minél kevésbé torzítva körülírni. Megértésünk szerint, a „kikristályosult” jelző itt megfeleltethető az „energiaközpontok tekintetében kiegyensúlyozott” kifejezésnek.

Fontosnak gondoljuk kiemelni azt is, hogy a gyógyításnál ugyanúgy elsődleges a Szabad Akarat figyelembe vétele, mint bármely másokat szolgáló tevékenységnél. „A gyógyító soha nem közelít meg olyat, akinek segítségkérése azelőtt nem jutott el hozzá”. A hétköznapi orvoslásban is úgy van, hogy a beteg keresi fel az orvost és kéri a segítségét. Mindenféle gyógyítási tevékenységnél érvényesnek gondoljuk tehát azt az elvet, hogy ha a beteg nem kéri a segítséget, akkor a gyógyító nem avatkozik be a folyamatba a beteg beleegyezése nélkül. Ezzel ugyanis a minden entitás alapjogát, a Szabad Akaratot vesszük el a másiktól. A Szabad Akarat fontosságáról egy másik bejegyzésben már volt szó, illetve beszéltünk róla, mint az Egy Végtelen Teremtő „elsődleges torzulásainak” egyike.

Végül pedig, a fenti válasz megnyugtató lehet mindenkinek aki bármilyen gyógyító tevékenységet végez akár átmenetileg, akár hivatásszerűen. Mivel nem a gyógyító gyógyít, ezért ha nem sikerül meggyógyítani a beteget, az nem a gyógyító kudarca, ugyanúgy ahogy a sikeres gyógyítás nem a gyógyító sikere. A gyógyítónak, különösen ha hivatásos, komoly feladata és felelőssége van, hogy „kikristályosítsa” Önmagát (máshogy fogalmazva kitisztítsa az energetikai blokkjait, kiegyensúlyozza energiaközpontjait). Ez nem kis munka és nem érdemes a fontosságát és jelentőségét lebecsülni.

66.15

Kérdező: Ez a vágy vagy akarat, amely az idő/tér részlegen keresztül operál, csak a gyógyított entitás hatásköre, vagy a gyógyítóé is, a kristályosult gyógyítóé is?

Ré: Ré vagyok. Szabadjon kihasználnunk ezt az alkalmat annak kimondására, hogy ez a Teremtő tevékenysége. Közelebbről válaszolva meg kérdésedet, a kristályosult gyógyítónak nincs akarata. Egy lehetőséget kínál fel a kimenetelhez való kötődés nélkül, mivel tudatában van annak, hogy minden egy és hogy a Teremtő ismeri meg Önmagát.

Amikor egy gyógyító már kiegyensúlyozta energiaközpontjait (életterületeit) és harmóniában van, nincs önálló akarata arra, hogy gyógyításon. Másként fogalmazva nem ragaszkodik ahhoz, hogy „meggyógyítsa” a beteget. Aki hozzá fordul, felajánlja a lehetőséget a gyógyulni kívánónak azáltal, hogy rajta keresztül megnyilvánulhat a Teremtő intelligens energiája és a gyógyulni kívánó, amennyiben képes ezt befogadni, meggyógyíthatja önmagát.

A Bibliában, ha megvizsgáljuk Jézus Krisztus csodás gyógyításait, mindig úgy fogalmazott, hogy „Menj el, és legyen a te hited szerint” (Mt. 8.5), „Menj el, a hited megtartott téged.” (Mk. 10.52). Nem úgy fogalmaz, hogy Ő a gyógyító, hanem a Teremtőbe vetett hit, és Ő maga a közvetítő a Teremtő (az Atya felé).

Az energiaközpontok kiegyensúlyozásáról bővebben beszélünk az energiaközpontok kiegyensúlyozásának fontossága videóban valamint többek között az energiaközpontjaink kiegyensúlyozása bejegyzésben.

75.35

Kérdező: A harmadik denzitásban bárki megvalósíthat valamilyenfokú gyógyítást, amennyiben rendelkezik a megfelelő akarattal, vágygyal és polaritással, vagy pedig ehhez az energiaközpontoknak egy minimális egyensúlya is szükséges a gyógyító részéről?

Ré: Ré vagyok. Bármely entitás, bármikor, egy pillanat alatt megtisztíthatja és kiegyensúlyozhatja az energiaközpontjait. Sokszor ezért normál esetben meglehetősen elzáródottak, legyöngültek és eltorzultak a szeretet és erős akarat révén ideiglenes gyógyítókká válhatnak. A természettől fogva gyógyítóvá váláshoz az illetőnek csakugyan ki kell képeznie magát a személyiségbeli önfegyelmezésekben.

Bármikor képesek lehetünk megtisztítani energetikai blokkjainkat, kiegyensúlyozatlanságunkat. Érdemes kipróbálni, hogy ez tényleg lehetséges. Például, a következő alkalommal amikor valakire megharagszunk (ez valószínűleg narancs (második csakra) vagy sárga szín(t)ű (harmadik csakra) blokk lesz), próbáljuk meg, hogy egy pillanat alatt változtatunk a hozzáállásunkon. Ehhez szükséges, hogy tudatosak legyünk a pillanatban és az érzelmeink mellett az eszünk is „kéznél legyen”. Meg fogjuk látni, hogy némi gyakorlással lehetséges az érzelmeket nem elfojtani, hanem „mederbe terelni”. Akire egy perccel ezelőtt még idegesek és dühösek voltunk, képesek lehetünk megértéssel és szeretettel fordulni hozzá, köszönhetően az energiaközpontjaink tudatos kiegyensúlyozásának. Ebben a pillanatban képesekké váltunk árasztani a Teremtő Fényét és Szeretetét.

A tartósan kiegyensúlyozott állapot elérése a legtöbbünk számára nagy munkát jelent. Amennyiben hivatásszerű gyógyítókká kívánunk válni, a felelősség törvénye miatt nem kerülhetjük el a személyiségünk megfegyelmezését, miáltal tartósan képessé válunk arra, hogy az Egy Végtelen Teremtő Intelligens Energiáját csatornázni tudjuk a világba.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A böjtölés hatásai metafizikai szinten

A tavaszt tartják az egyik legalkalmasabb időszaknak a böjtölésre. Télen általában kevesebbet mozgunk, kevésbé élő és tápláló ételeket eszünk, és a hangulatunk is komorabb. Ideális lehet tehát tavasszal egy böjttel vagy valamilyen tisztítókúrával megtisztítani a testi- és finomabb struktúráinkat.

A böjtölés az a tevékenység, amikor önszántunkból részben vagy teljesen tartózkodunk az evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenységtől. A hétköznapi értelemben legtöbbször a táplálkozás részleges megvonására gondolunk, amikor azt halljuk, valaki böjtöl. Változó időtartamú és intenzitású lehet, például csak egy napig nem fogyasztunk húst, vagy akár több hétig csak folyadékot, esetleg hónapokon át csak egy bizonyos táplálékot veszünk magunkhoz. A legtöbbször egészségügyi vagy vallási megfontolásból gyakoroljuk. Van kivétel, például hallhattunk már olyanról, hogy valaki politikai okból „éhség sztrájkol”, de azt nem sorolnám a böjt közé, ugyanis a böjttel önmagunkban igyekszünk a harmónia felé elmozdulást kiváltani, a sztrájk pedig általában arra irányul, hogy más (pl. munkaadó, állam) működjön máshogyan.

Az összes ősi tradíció, orvostudomány, vallás, spirituális út alkalmazza a böjtölést valamilyen formában. Ismert, hogy Buddha, Zarathustra, Konfuciusz, Mohamed és Jézus is böjtölt. A böjt célja a testi, tudati és lelki megtisztulás és/vagy megerősödés. Az egészségügyi vonatkozás megtárgyalása nem témája ennek a bejegyzésnek, azonban általánosságban elmondható, hogy tisztító, harmonizáló hatású az egész testre, az emésztő- és kiválasztórendszert tehermentesíti, működésüket javítja, valamint a már lerakódott mérgező, kártékony salakanyagok kiürülését beindíthatja a megfelelően megválasztott böjt.

A testi érzeteken, tüneteken, hatásokon túl a finomabb rétegeinkben, struktúráinkban is változást indít be, tisztítja az elmét és erősíti az akaraterőt. A keresztény hagyomány a Karácsony és a Húsvét előtti időszakot jelöli meg a böjtölésre, hogy „megtisztuljunk” és rákészüljünk a Karácsony és Húsvét Szentségére. Ezek az időszakok igen alkalmasak és praktikusak a böjtre, nemcsak a keresztények, hanem mindenki számára.

Az Egység Törvénye könyvekben is szóba kerül a böjt és annak hatásmechanizmusa a kifinomult síkokon.

41.21

Kérdező: Legutóbbi ülésünkön említetted, hogy a böjtölés egy módszer a nemkívánatos gondolatformáktól való megszabadulásra. Mesélnél még erről a folyamatról és elmagyaráznád kicsit, hogyan működik?

Ré: Ré vagyok. Ezt, ugyanúgy, mint minden gyógyító technikát, a tudatos lény képes felhasználni, vagyis olyan lény, aki tudatos abban, hogy test komplexumának feles vagy nemkívánatos anyagtól való megszabadítása analóg a tudatnak vagy szellemnek a feles vagy nem kívánatos anyagtól való megszabadításával. Így az önfegyelmezés, avagy a nem kívánatos rész megtagadása mint az énnek méltó része, az elme fáján a törzsön keresztül lejut a tudattalan szintekre, ahol a kapcsolat kiépül, s így a test, a tudat és a lélek, immár egyhangúan fejezik ki azt, hogy megtagadják mint az egyén része a nem kívánt spirituális vagy mentális anyag többletét.

Ekkor mindez kihullik, az entitás pedig, miközben megérti ha úgy tetszik és nagyobb énjének részeként becsüli a kivetett anyag jellegét, az akarat tetti kinyilvánításán keresztül tisztítja és finomítja az elme/test/lélek komplexumot, érvényre juttatva ezáltal a kívánt tudat komplexumi illetve lelki komplexumi hozzáállást.

Fontos a böjtölésben (hasonlóan minden más gyógyító technikához) a tudatosság. Ha valaki ránk erőlteti vagy kényszeríti a böjtöt, de mi magunk nem értünk egyet vele és szenvedünk, mert végeznünk KELL, az nem böjt és jelentősen romolhat a hatásfoka. Ré a válaszban kijelenti, hogy a tudatos lény által végzett böjtölés nemcsak testi szinten hat, hanem tudati és lelki szinten is. Segít megszabadulni nemcsak a testi, hanem tudati és lelki „salakanyagoktól” is, így megtisztulhat az elme/test/lélek komplexum (mi magunk) minden szintje.

Ré megemlíti még az önfegyelmezés hasznosságát is, mely gyakorlására a böjt szintén kiválóan alkalmas tevékenység. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora fegyelmet gyakorolunk a táplálkozásunk felett a mindennapokban! Manapság a fegyelem és önfegyelem szó szinte negatívnak hangzik, azonban a tudatosan vállalt (ön)fegyelem szükséges a test jó állapotában való megőrzéséhez (például rendszeres testmozgás, odafigyelés az egészséges táplálkozásra), az elme fókuszáló képességének megszerzéséhez és megőrzéséhez (a fegyelmezetlen elme ide-oda csapong és céljainkat így nagyon nehezen érhetjük el) és a lelki fejlődésünkhöz szükséges úton maradáshoz.

Megjegyezzük, hogy a komolyabb böjtök felkészülést és tudatosságot igényelnek! Amennyiben nem vagyunk gyakorlott böjtölők, először enyhe formában, rövidebb ideig érdemes kipróbálni a böjt valamely formáját, hogy ne okozzunk a test komplexumnak sokkot. Bármilyen közepesen vagy annál erősebb, esetleg több hetes böjt előtt érdemes egy orvos véleményét kérni, hogy a testünk számára mi lenne az elfogadható és helyénvaló böjt. A böjt rendkívül hatásos eszköz a testi- és finomabb struktúráink megtisztítására, akaratunk megacélozására, elménk fegyelmezésére, azonban – ahogy Ré is kijelenti – a böjtöt „mint minden gyógyító technikát a tudatos lény képes felhasználni”. Legyünk hát tudatosak a böjtünk megtervezésekor és végzésekor a legjobb hatás elérése érdekében.

Néhány, a témába illő könyv, melyet az olvasó figyelmébe ajánlok:

  • Dr. Tamasi: Böjt-Terápia link
  • Ferencsik István: Kúrák Könyve link

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A fizikai- és életenergia megkülönböztetése és felhasználása

Az Egység Törvénye könyvekben sokszor szóba kerül az energia és ezen belül is a fizikai és vitális energia témaköre. Ebben a bejegyzésben megtalálhatjuk ezen két energiatípus értelmezését, egymáshoz való viszonyát és hogy mire lehet érdemes odafigyelni a felhasználásukkal kapcsolatban.

72.10

[…] A fizikai energiaszint a tudat/test/lélek komplexum test komplexuma számára rendelkezésre álló energiamennyiség mércéje. A vitális energiamérték a tudat/test/lélek komplexum számára meglévő energia mennyiségét fejezi ki. […]

A fizikai energiaszint az, ami a testünk számára rendelkezésre álló energiamennyiség, míg a vitális energia a mi magunk számára (mint tudat-test-lélek komplexum) rendelkezésre álló energiamennyiség. A teljes 72.10-es kérdés-válasz a bejegyzés végén megtalálható.

63.6

Kérdező: Adnál definíciót a vitális vagy élet energiára?

Ré: Ré vagyok. A vitális energia a tudat, a test és a szellem energiaszintjeinek együttese. A fizikai energiától eltérően a vitális energiának az kell, hogy az integrált komplexumok hasznos módon vibráljanak.
Az akarat ereje változó mértékig kipótolhat hiányzó vitális energiát, és ez előfordult már a ti időmértéketek szerinti elmúlt ülések alkalmával ennél az instrumentumnál. Ez nem tanácsos. […]

A vitális, másnéven életenergia tehát a tudat, test és lélek energiaszintjeinek együttese. Érdekes, hogy az akarat képes lehet pótolni a vitális energiát. Valószínűleg mindannyian voltunk már teljesen kimerültek, mégis képesek voltunk tovább aktívak maradni és helytállni amiben kellett, pedig legszívesebben lepihentünk volna. A mai felpörgetett világban különösen gyakori, hogy kimerült állapotunkat nem pihenéssel, feltöltő tevékenységekkel kezeljük, hanem akaraterővel. Ráparancsolunk magunkra, hogy ezt még el kell végezni, le kell dolgozni, stb. Ré szerint ez nem tanácsos.

Hogyan értelmezhetjük azt a gondolatot, miszerint a vitális vagy életenergiának az kell, hogy „az integrált komplexumok hasznos módon vibráljanak”?

63.7

Kérdező: Igazam lenne-e akkor, ha azt vélelmezném, hogy az életenergia az entitás tudatosságának vagy hajlamának függvénye, a polaritása vonatkozásában, vagy Teremtővel vagy a teremtéssel való általános egysége vonatkozásában.

Ré: Ré vagyok. Nemkonkrét értelemben jóváhagyhatjuk állításod helyességét. Az életenergiára lehet úgy tekinteni, mint mély szeretetre az élet iránt vagy az élettapasztalatok iránt, amilyen a teremtés gyönyörűsége, és nagyra értékelésére más-éneknek és társ-Teremtőtök azon alkotói torzulásainak, amelyek szépséggel bírnak.

E vitális energia nélkül a legkevésbé torzult fizikai komplexum is erejét veszti és elpusztul. Birtokában e szeretetnek vagy életenergiának vagy elánnak, az entitás még akkor is folytathatja útját, ha a fizikai komplexum nagymértékben torzult.

A Szeretetet az Egység Törvénye könyvekben nem, mint egy érzés, vagy egy állapot értelmezzük, hanem mint egy rendkívül magasrendű, tiszta energia, ami az Egység Törvénye második „torzulása”. Erről a témáról hosszabban olvashatunk a Teremtéselmélet. Szabad Akarat, Szeretet, Fény írásban.
Amikor sétálunk, gyönyörködünk a természetben, feloldódunk valamilyen felemelő tapasztalásban, eseményben, – például egy jó beszélgetésben, könyvben, előadásban, kiállításban, szeretkezésben, vagy bármi más tevékenységben vagy állapotban -, akkor az életenergiáink töltődnek. Használjuk is a „feltöltő” kifejezést bármire, ami „feltölt” bennünket és jobb állapotba kerülünk annak eredményeként. Ez nem ugyanaz, mint ami pihentető. Lehet, hogy egy esemény, tevékenység után fizikailag fáradtak vagyunk, mégis feltöltődtünk – például egy jól sikerült túra után egy szép erdőben.

Amennyiben vitális energiánkat nem tudjuk pótolni, elhalványulunk, elgyengülünk és a fizikai komplexum elpusztul. Amennyiben viszont vitális energiánk rendelkezésre áll, nincs kimerülve, még fizikai, testi problémák ellenére is tudunk létezni. Sőt, akár jobban tudunk élni, mint aki fizikailag „jól” van, csak vitális energiái nincsenek. Elképzelhető, hogy van olyan ismerősünk, rokonunk, aki noha testileg nincs jól, mégis öröm vele beszélgetni, vagy a társaságában lenni. Ő tölt fel bennünket, pedig látszólag mi vagyunk jól.

Először a fizikai energiánk fogy el. Elfáradunk, kimerülünk, belefáradunk dolgokba. A fájdalom (fizikai és nem-fizikai) szintén kimerít, lemerít fizikailag, ezért amennyiben lehetségeséges, érdemes elkerülni.

70.4

Általános esetben a fájdalom (miként nevezitek ezt a torzulást) […] a fizikai komplexum energiájának kimerítése után megkezdi kimeríteni a vitális energiát.

Ha elfogytak fizikai energiáink, elkezdjük kimeríteni vitális energiáinkat.

72.10

Kérdező: A legutóbbi ülésen említetted, hogy ha a közvetítő bármennyit is elhasználna a megnövekedett vitális energiából, amelyet most fizikai tevékenységek tekintetében tapasztal, azért ő „kemény árat” fizetne. Felfednéd nekem e kemény árnak a jellegét, s hogy miért jelentkezne?

Ré: Ré vagyok. A fizikai energiaszint a tudat/test/lélek komplexum test komplexuma számára rendelkezésre álló energiamennyiség mércéje. A vitális energiamérték a tudat/test/lélek komplexum számára meglévő energia mennyiségét fejezi ki.

Ez az entitás nagy torzulásokkal rendelkezik a tudat komplexumi tevékenységek, a lélek komplexumi tevékenységek, valamint a nagy csatorna felé a Teremtőhöz: az akarat irányába. Ennélfogva eme instrumentum vitális energiája még bármely mérhető fizikai tartalék hiányában is meglehetősen kiadós.

Ám amellett ennek az akarati, tudati és lelki energiának a fizikai komplexum dolgaira történő felhasználása sokkal nagyobb torzulást kelt a vitális energia lecsökkenésében, mint ezen energiának ama dolgokra fordítása, melyek a tudat/test/lélek komplexum akarata és legmélyebb vágyai közöttiek. Ebben az entitásban e vágyak a Teremtőnek tett szolgálatra irányulnak.

Ez az entitás minden szolgálatot a Teremtőnek tett szolgálatnak tekint, s ez az, amiért óva intettük a támogató csoportot és magát az instrumentumot is e tekintetben. A torzulás mélységére nézve nem egyenlő minden szolgálat. A túlhasználása e vitális energiának – hogy prózaiak legyünk – az életerő gyors megszüntetését jelenti.

Ez a kérdés-válasz elsősorban a Ré-vel kapcsolatban lévő csoportnak szólt, azonban számunkra is értelmezhető gondolatokat tartalmaz. Az életenergiánkat nem érdemes elpazarolni olyan tevékenységekre, amelyek nem a mélyebb vágyainkból fakadnak. Ha fizikai szinten elhasználjuk az életenergiánkat arra „méltatlan” tevékenységekre, az jobban meríti vitális energiánkat, „nagyobb torzulást kelt a vitális energia lecsökkentésében”. Magunk is érezhetjük ezt olyankor, amikor a „többre lennék képes” vagy „biztos erre kell pazarolnom a energiáimat” gondolatokkal foglalkozunk. Például napi 10-12 órát dolgozom, de csak azért, hogy nagyobb anyagi javaim legyenek (nagyobb ház, autó, stb). Ez azonban alaposan kimerít, fáradt, goromba és fásult vagyok. Biztos, hogy a mélyebb vágyaim tényleg ezek, amikre „elköltöm” energiáimat? Tényleg nagyobb autót szeretnék? Vagy inkább minőségi emberi kapcsolatokat? Amennyiben felmerül bennünk a kérdés, hogy biztos ezt vagy azt akarom-e, ez már árulkodó jel arra, hogy lehet, hogy nem a saját utamat járom.

„A torzulás mélységére nézve nem egyenlő minden szolgálat”, mondja Ré. Lehetnek olyan tevékenységek, szolgálati módok, területetk amikért érdemesebb felhasználni vitális energiánkat. Ezek általában lelkesítő, felemelő, lelkünk szintjéről fakadó késztetések. A felszínes vagy pótcselekvések területeire pedig kevésbé lehet érdemes vitális energiáinkat felhasználni.

Ha vitális energiáink felhasználását túlzásba visszük, Ré úgy fogalmaz, az életerő gyorsan megszűnik, kiapad. Mi magunk kiégünk, levertté, kedvetlenné, depresszióssá válhatunk. Értelmetlennek és céltalannak tarthatjuk az életünket és nem értjük mi baj van velünk. Mindez elkerülhető lehet, ha értjük, a különbséget a fizikai és vitális energiáink között. Ha ezt értjük, felismerhetjük, hogy érdemes lehet életenergiánkra (vitális energiánkra) vigyázni és nem elhasználni, pazarolni különféle felszínes, vagy pótcselekedetekben.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

« Régebbi bejegyzések Újabb bejegyzések »

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek