Szellemi fejlődésünk útján felmerülhet a kérdés, hogy miért nincs mindig minden rendben. Hiszen haladunk az úton, nem az életnek kell „irányba terelnie” vagy „pofoznia”, mégis időről időre jönnek kényelmetlenségek, problémák, nehézségek, frusztrációk a fejlődés útján. Miért van ez így?

54.2

Kérdező: Jimtől van egy kérdésem, egy élménnyel kapcsolatban, ami akkor volt neki, mikor először kiköltözött a földjére, melyben azt az üzenetet kapta, „Túlélésed kulcsa indirekt módon jön, nyugtalanságon keresztül.” […] Tudnál neki felvilágosítást adni ezzel kapcsolatosan?

Ré: Ré vagyok. Igen.

54.3

Kérdező: Megtennéd, kérlek?

Ré: […] Sugallhatjuk, hogy a haladás érdekében némi elégedetlenségi állapot jelen lesz, ez adván lökést az entitásnak a további kereséshez. Ez az elégedetlenség, idegesség vagy ha úgy tetszik, szorongás, nem önmagában hasznos. A haszna tehát közvetett.

Noha a válasz Jim kérdésére irányul, ebből következően nem jelenthetjük ki, hogy mindenkire és mindig igaz, levonhatunk azonban egy olyan következtetést, hogy van haszna annak, hogy noha elindultunk a fejlődés útján, még mindig nem tökéletes minden. Ugyanis, ha tökéletes lenne, előfordulhatna, hogy elkényelmesedünk, mivel minden „szép és jó”, alábbhagyhatna az igyekezetünk és a keresés, így a fejlődésünk is lelassulna.

Ré a 82.28 válaszban így fogalmazza meg azt, amikor „nincs miért jeleskedni”:

Ré: Ré vagyok. […] Az entitást etetik, ruházzák és védik, függetlenül attól, hogy teljesítette-e a tananyagot. Következésképp az entitás nem végzi el a házi feladatot, inkább élvezi a játékidőt, az ebédidőt és a vakációt. Egészen addig, amíg nincs, amiért jeleskedni kívánjon abban, amiben a legtöbb entitás megpróbál majd jeleskedni.

Ezt a gondolatot erősíti a Feledés Fátyla megjelenése is. Az elfátyolozás előtt, amikor minden harmadik denzitású lény tisztában volt a Teremtő szeretetével, valódi önmagával. Ennek eredményeként nem volt túl nagy jelentősége az eseményeknek legyenek azok „jók” vagy „rosszak”. A fejlődés sebessége, ebből következően jelentősen lassabb volt, hiszen nem volt olyan erős motiváció a fejlődésre, az igyekezetre.

A haladás érdekében tehát „némi elégedetlenségi állapot” jelen lehet életünkben. Elégedetlenségünk irányulhat önmagunkra, másokra, a körülményekre, bármire. Ebből következően kulcsfontosságú és kikerülhetetlennek tűnik életünkben az elfogadás és megbocsátás, amennyiben a másokat szolgáló úton kívánunk haladni.

A Karma és könnyítése című korábbi bejegyzésben már szóba került a megbocsátás témaköre és jelentősége. Ebben a cikkben arra kívánunk egy nézőpontot adni, hogyan lehet érdemes megbocsátani.

18.12

Kérdező: Tegnap azt állítottad, hogy a megbocsátás a karma irtószere. Feltételezéseim szerint a karma teljes kiirtását célzó kiegyensúlyozott megbocsátás nemcsak a másoknak való megbocsátást igényli, hanem a saját magunknak valót is. Nincs igazam?

Ré: Ré vagyok. Igazad van. Hogy tisztázzuk, röviden kibővítjük ezt a megértést.

Megbocsátani egy más-énnek nem más, mint megbocsátani az énnek. Ennek megértése megköveteli a tudatos szintű teljes megbocsátást magadnak és másoknak, mivel ezek egyek. Vagyis éned kihagyásával képtelen leszel teljes megbocsátásra.

A megbocsátásnak tehát érdemes magába foglalni 1) énünk irányába és 2) mások (más-énjeink) irányába történő megbocsátást is. Ha például magamra haragszom, dühös és frusztrált vagyok magammal kapcsolatban, sokkal könnyebben felidegesít a másik (más-én), aki csupán tükröt tart, szembesít azzal, ami miatt magamra haragszom.

Talán hallottunk már a Hoʻoponopono-ról, ami ugyanerre az elvre épül. A Ho’oponopono egy hawaii eredetű gyógyító és problémamegoldó módszer. A filozófiájának lényege, hogy bármi, amivel „kívül” találkozom és kellemetlen, zavar, idegesít, az „belül” van, bennem van, különben nem jelenhetne meg az életemben. Így, ha magamban kitisztítom az engem zavaró „bármit”, az a világban is kitisztítja azt a területet.

Kiemelnénk még a válaszból a „tudatos szintű, teljes megbocsátás” kifejezést. Amikor megértjük, hogy az én és „más-én” (mások) nem különbözik, tudatosan képesekké válhatunk megbocsátani mind önmagunknak, mind pedig másoknak (hiszen mindkettő ugyanaz). Addig azonban, amíg elkülönültnek tartjuk magunkat másoktól, igen nehéz mindkét irányultságát megvalósítani a megbocsátásnak.

Összefoglalásként, életünk, fejlődésünk során várhatóan lesznek kellemetlenségek, elégedetlenségek, nehézségek, frusztrációk. Ezek velejárói lehetnek a fejlődésnek, hogy ne „lustuljunk el” az úton. Ebből következően mindig lesz mit megbocsátani mind önmagunknak, mind pedig másoknak. A fenti válasz egy lehetséges értelmezése, ha megbocsátok magamnak, csak akkor tudok megbocsátani másoknak. Ha megbocsátok másoknak, akkor leszek képes magamnak is megbocsátani. Egyik a másik nélkül nem elégséges, azonban az Egység megértése révén lehetségessé válik a tudatos megbocsátás mind saját magunk, mind mások irányába.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.