Kategória: Szolgálat (2 / 2 oldal)

A „Ré kapcsolat” negyvenedik évfordulója

Az Egység Törvénye könyvek lejegyzésének alapja, a „Ré kapcsolat” 40 évvel ezelőtt, 1981. január 15-n kezdődött. Az L/L Research kutatócsoport a szokásos csoportos meditációját végezte ezen a napon. Az összejövetel során Carlán keresztül egyszercsak megszólalt egy hang: „Ré vagyok„. Ezzel kezdetét vette az a több, mint három éves időszak, mely során 106 ülés alatt több, mint 2600 kérdést sikerült feltenni egy hatodik denzitású társas memómrai komplexumnak, aki(k), mit Ré azonosították magukat. Ennek a három éves munkának eredménye az Egység Törvénye könyvek lejegyzése.

Az Egység Törvénye könyvekben Ré csak válaszokat ad a feltett kérdésekre azért, hogy a kérdező és a csoport szabad akaratát tiszteletben tartsa és ne befolyásolja a kutatási irányt. Ezért felmerülhet a kérdés, hogy mért kezdeményezett és döntött úgy Ré, hogy megszólal?

1.0

Ré: Ré vagyok. Még nem szóltam ezen az instrumentumon keresztül. Várnunk kellett, hogy pontosan behangolódjék, mivel egy keskeny sávú vibrációt küldünk. Köszöntünk benneteket a Végtelen Teremtőnk szeretetében és fényében.

Figyeltük a csoportotokat. Hívást éreztünk a csoportotoktól, mivel szükségetek mutatkozott a médiumi közvetítés által nyújtandó tapasztalatok diverzitására, mely egy intenzívebb – vagy ahogy ti mondanátok, magasabb szintű – megközelítést jelent testetek, tudatotok és lelketek illúzió-mintázatának tanulmányozási rendszeréhez, amit úgy
neveztek, hogy az igazság keresése. Reméljük, hogy egy valamelyest eltérő nézőponttal szolgálhatunk számotokra az információkról, melyek mindig és örökké ugyanazok.

A Végtelen Teremtőt Szolgáló Bolygók Konföderációjának csak egy fontos kijelentése van. E kijelentés, barátaim, mint tudjátok is, hogy „minden dolog, minden élet, a teremtés egésze egy eredeti gondolat része”.

Végiggyakorlunk minden csatornát, ha sikerül. A mi nyalábunk vétele valamelyest nagyobb bravúr, mint némely szélesebb vibrációs csatornáé, amiket inkább bevezető és középhaladó jellegű munkákra más tagok nyitottak meg.

Időzzünk el egy pillanatra a gondolat fogalmán. Mit jelent, barátaim, gondolkodni? Elgondolkodtatok-e ma? Milyen gondolatokat gondoltatok ma? Mely gondolatotok volt az eredeti gondolat része? Gondolataitok közül hánynak állt középpontjában a teremtés? Volt-e bennük szeretet? És volt-e önként nyújtott szolgálat? Nem egy materiális univerzum részei vagytok. Egy gondolat részei vagytok. Olyan bálteremben táncoltok, ahol nincs anyag. Táncoló gondolatok vagytok. Testetek, elmétek és lelketek némiképp szeszélyes utakat bejárva mozgatjátok, mivel még nem teljesen értettétek meg a felfogást, miszerint az eredeti gondolat részei vagytok.

Az L/L Research kutatói, Don Elkins, Carla Reckert és Jim McCarty tehát készen állt és szükségük volt egy „magasabb szintű” igazság keresésére és noha nem mondták ki, ez a vágy és szándék tette lehetővé, hogy Ré kapcsolatba lépjen velük. Megjegyezzük, hogy ekkorra már több évtizedes keresés, meditációs tapasztalat és földönkívüli jelenségek kutatási információjával rendelkezett Don, Carla és Jim csoportja. További anyagok ezekről a Ré kapcsolatot megelőző kutatásokról az L/L Research honlapján a Transcripts Library menüpontban érhető el, angol nyelven, 1972-től napjainkig.

„Honnan” jött és mi a szándéka Ré-nek?

1.1

Kérdező: Úgy tűnik, hogy a Konföderáció tagjainak kimondott céljai vannak. Rád is igaz-e ez, és ha igen, mondanál nekünk valami közelebbit arról, hogy mi a szándékod?

Ré: Ré vagyok. Most kommunikálunk. Nekünk is megvan a magunk helye. Mi már nem a Szeretet vagy a Fény szerintiek vagyunk, hanem azok közül, akik az Egység Törvénye szerintiek. A mi vibrációnkban a polaritások harmonizálnak, a komplexitások leegyszerűsödnek, a paradoxonoknak megoldásuk van. Mi egyek vagyunk. Ez a mi természetünk és célunk.

A ti bolygótokon mi idősnek számítunk, és változó mértékű sikerrel szolgáltuk az Egy, Egység, Egységesség Törvényének továbbítását népeitek felé. Jártuk a Földeteket. Láttuk társaitok arcát. A Konföderáció sok tagjáról ugyanez nem mondható el. Azt találtuk, hogy ez nem vezet eredményre. Mindamellett nagy felelősséget éreztük aztán, hogy megmaradjunk ama kapacitásban, hogy torzulásokat és hatalmakat, melyeket az Egység Törvényére aggattak, eltávolítsunk. Ezt tesszük továbbra is, amíg – mondjuk úgy – a ciklusotok, a maga rendje és módja szerint véget nem ér. Ha nem ez, akkor a következő. Nem vagyunk részei időnek, és ennélfogva veletek lehetünk időitek bármelyikében.

Ré tehát az Egység denzitásából, a hatodik denzitásból szól hozzánk. A csoport a Ré kapcsolatot megelőzően negyedik („Szeretet”) és ötödik („Fény” – tudás) denzitású entitásokkal kommunikált (lásd Transcript Library). Ré szándéka, hogy az Egység Törvénye üzenetét átadja számunkra, mivel az emberiség egy része készen áll ennek az információnak a befogadására. Nem először közvetíti felénk az információt és azt is kijelenti, hogy jártak (meg is testesültek) a Földünkön, azonban ez a tanítási mód nem volt hatékony. Tanításaikat elferdítették, Őt pedig istenitették, pedig testvérekként jöttek. Így visszavonultak a földi síkról, azonban velünk maradnak addig, amig ezek a torzítások, elferdítések eltávolításra nem kerülnek.

Az Egység Törvénye lényegét Ré már az első ülés során megfogalmazza számunkra.

1.7

Kérdező: (A kérdés elveszett, mert a kérdező túl messze ült a magnótól, így a beszéde nem hallatszódik.)

Ré: Ré vagyok. Tekintsétek úgy, ha gondoljátok, hogy az univerzum végtelen. Ez idáig nem lett igazolva vagy cáfolva, de biztosíthatunk benneteket afelől, hogy saját magatoknak, a felfogásotoknak és annak, amit a keresésetek útjának mondanátok, vagy az érzékeléseteknek a mindenséget illetően, soha nincs vége.

Abból, ami végtelen, nem lehet több, mert a számosság véges fogalom. Ahhoz, hogy végtelen legyen, azonosítanotok vagy definiálnotok kell a végtelent mint egységet, máskülönben a kifejezésnek nincs megfelelője vagy értelme. Egy Végtelen Teremtőben csak egység van. Láttatok egyszerű példákat az egységre. Láttátok a prizmát, amely megmutatja az összes színt, ami a napból ered. Ez egy leegyszerűsített példa az egységre.

Igazából nincs helyes vagy helytelen. Nincs polaritás, mert egyszer minden összebékül táncotok egy pontján a tudat/test/lélek komplexumon át, amellyel magatokat szórakoztatjátok különböző módokon torzítva e jelen időszakban. Ez a torzítás semmi esetre sem szükséges. Ezt ki-ki maga választja egy alternatívaként a minden dolgot összekötő gondolat teljes egységének megértésére. Itt nem hasonló entitásokról vagy dolgokról beszélünk. Ti vagytok minden dolog, minden lény, minden érzés, minden esemény, minden helyzet. Ti vagytok az egységesség. Ti vagytok a végtelenség. Fény/szeretet vagytok, szeretet/fény vagytok. Vagytok. Ez az Egység Törvénye.

Ez a hatodik denzitás nézőpontja és igazsága. A jelen (harmadik) denzitásunkban emberként tapasztalunk polaritásokat, elkülönülést, helyest, helytelent, stb. de végsősoron ez csupán látszat, felület és valójában az Egységes Végtelennek a különböző arculatai, nézőpontjai. Előbb-utóbb „minden összebékül” a „táncunk egy pontján” és fel fogjuk ismerni az Egységet.

Tudunk-e tenni azért, hogy mi magunk vagy mások közeledjenek az Egység felismerése felé?

1.10

Kérdező: Más kérdés. Lehetséges-e más entitások megértésében gyorsítást kelteni, vagy minden erőfeszítés … önmagunkra … ? (nem hallható). Más szóval, ha egy egyén erőfeszítéseket tesz arra nézve, hogy általánosságban katalizátorként működjék a planetáris öntudatra ébresztés fokozása céljából, jelenthet-e ez valamilyen segítséget ez irányban, vagy azon kívül, hogy önmagára hatással van, mást nem érhet el vele?

Ré: Ré vagyok. Két részletben fogunk válaszolni a kérdésedre, mely részletek egyenlő fontossággal bírnak.

Először is, meg kell értened, hogy a megkülönböztetés saját magad és mások között nem látható a mi számunkra. Mi nem tekintjük úgy, hogy szétválasztás létezne az általad személyiségként kivetített torzulás tudatosság-növelő törekvései és az általad másik személyiségként kivetített torzulás között. Ebből a megfontolásból tehát tanulni ugyanazt jelenti, mint tanítani, hacsak nem valami mást tanítasz, mint amit tanulsz, mert ez esetben vajmi kevés jót tettél magadnak/nekik. Ezen a felfogáson érdemes eltöprengened a tudat/test/lélek komplexumoddal, mivel ez egy olyan torzulás, ami a tapasztalataid részét képezi jelen nexusban.

A hatodik denzitás, az Egység denzitása szintjéről nézve nincs elkülönülés. Csak Egység létezik. Tehát nincs különbség például az „én” és a „te” között, így nincs különbség például a tanulás és tanítás között sem, hiszen mind a tanuló, mind a tanító „magunk vagyunk”.

Válaszunk második részéhez fordulva hadd mondjuk ki saját, noha korlátolt felfogásunkat.

A csoport-személyiségű öntudat a közös felfogás egy állapota a tudat/test/lélek komplexumok azon többi torzulásával, akik a tudat/test/lélek komplexum-egyén vagy -csoport közvetlen közelségében találhatók. Vagyis mi beszélünk hozzátok és közben elfogadjuk mind a saját, mind a ti torzulásaitokat azért, hogy kinyilatkoztassuk a mindenség törvényeit, különös tekintettel az Egység Törvényére. Nem vagyunk elérhetők az emberek nagy tömege számára, minthogy a kommunikációnak itt nem egy könnyen megérthető módjáról vagy egy könnyen emészthető filozófiáról van szó. Lényünk ennek ellenére remélhetőleg a tanítási törekvés egy éles példáját képezi, annak mind
szükségességére, mind majdhogynem reménytelenségére nézve.

E kis csoport minden tagja igyekszik felhasználni, megemészteni, változatokká szőni az információkat, melyeket eme instrumentum tudat/test/lélek csatornáiba torzítás nélkül küldünk. A kevesek, akiket megvilágosítotok azáltal, hogy fényetek megosztjátok velük, az elégségestől jóval nagyobb érvet képeznek a lehetséges legnagyobb erőfeszítésre. Egyet szolgálni annyi, mint mindenkit szolgálni. Következésképp a kérdésre feleletként mi azt a kijelentést kínáljuk fel, hogy csakugyan, egyetlen tevékenységet érdemes csak végezni, és ez nem más, mint a tanulás/tanítás vagy tanítás/tanulás. Más semmi nincs, ami segítségére lenne az eredendő gondolat kimutatásának saját önvalótokat kivéve, éspedig a torzulásoknak, amik a felderítetlen, kimondhatatlan vagy misztérium övezte lényből jönnek, igen nagy a számuk.

Így, próbálni letisztázni, és tanításotok útvonalán társaitok között mind több csoporttudat/test/lélek-torzuláson keresztülvergődni, egy nagyon derék törekvést jelent. Bátrabban nem is szólhatnánk a szolgálatra irányuló vágyatok felől.

A kommunikáció létrejötte és maga az Egység Törvénye filozófia nem könnyen érthető. Az emberiség nagy része jelenleg a harmadik denzitás tudatszintjén létezik, ezért sokaknak még nem aktuális ez a filozófia. Nem igazán érdemes tehát erőltetni, vagy „meggyőzni” a másikat az Egység Törvénye könyvekben leírtak igazáról.

Mindazonáltal vannak keresők, akik rezonálnak ezekkel a gondolatokkal, ezzel a filozófiával. Ezen keresők számára, Ré úgy fogalmaz, hogy „egyetlen tevékenységet érdemes csak végezni”, ez nem más, mint a tanulás/tanítás vagy tanítás/tanulás. Ez az ami segít megmutatni, felfedni az eredendő gondolatot. A másik segítség ennek kifejezésére a saját önvalónk, lényünk, mely az eredendő gondolat megtestesülése itt a harmadik denzitásban.

Don, Carla és Jim teljesen e kapcsolatnak szentelték életüket és arra törekedtek, hogy az Egység Törvénye filozófiát minél teljesebben és tisztábban fogadják és elérhetővé tegyék számunkra. Az Egység filozófiája nem új; a már elfelejtett és amire még visszaemlékszünk történelmünk során valamilyen formában mindig rendelkezésre állt nagy tanítóinkon keresztül. Azonban a 40 évvel ezelőtti elismétlése ennek a filozófiának aktualizálta és tisztázta a korábban átadott információt, mely így „felfrissülve” áll a rendelkezésünkre. A Egység Törvénye könyvek nyelvezete nehezen érhető, hiszen Ré a hatodik denzitásból, az Egység denzitásából kommunikált a csoporttal (és a könyveken keresztül velünk), és így nem emberi, hanem a sokkal tisztább és torzulásmentesebb formában áll rendelkezésünkre az információ.

A kapcsolat létrejöttének 40. évfordulóján megemlékezünk Ré, Don, Carla és Jim elkötelezett munkásságáról és kifejezzük feléjük végtelen hálánkat és szeretetünket.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Szülő – gyermek viszonyulás

A szülő egész életén át táplálja, neveli, óvja, más kifejezéssel szolgálja gyermekét. Szerencsés esetben ez kölcsönös és a gyermek is szeretettel és gondoskodással fordul a szülő felé. Érdemes lehet ezt a hatalmas szolgálatot összhangba hozni az Egység Törvényével, hogy a lehető leghasznosabb irányba polarizálja a szülőt is és a gyermeket is.

Mit tehetnek a leendő szülők azért, hogy a gyermekáldás megtörténjen? Van-e valami eszköz, tevékenység vagy bármi, ami garantálja vagy elősegíti, hogy sikerül a fogantatás?

31.6

Kérdező: Azon gondolkodtam, vajon létezik-e vezérelv azon tény mögött, hogy egy nemi együttlét nem szükségszerűen vezet megtermékenyüléshez. Nem a kémiai vagy fizikai törvényei érdekelnek. Az érdekelne, létezik-e metafizikai princípium, amelyből következik, hogy a párnak lesz-e gyereke vagy sem, avagy tisztán véletlenszerű ez?

Ré: Ré vagyok. Ez véletlenszerű, bizonyos korlátokon belül. Ha az entitás elérte a korelsőbbséget, melynél maga választja meg élettapasztalata alapszerkezetét, akkor ő egy olyan fizikai komplexumba való megtestesülést is választhat, amely nem képes a szaporodásra. Vagyis találunk néhány entitást, aki a terméketlenséget választotta. Más entitások a szabad akarat révén különböző fogásokat használnak fel a megtermékenyülés kivédésére. E körülményeket leszámítva a feltételek véletlenszerűek.

A korelsőbbséget (seniority by vibration) a szójegyzékben, mint a „Rezgés Magasabb Rangja” találjuk meg. Ebben a válaszban ez a fogalom arra utal, hogy az entitás elérte azt a tudatossági szintet, hogy születése előtt tudatosan programozza az élettapasztalatait vagy annak egy részét.

A válaszban Ré azt mondja, hogy metafizikai szempontból véletlenszerű, hogy a nőnek sikerül-e megtermékenyülni egy nemi együttlét során. A válaszból azt olvashatjuk ki, hogy csak azért tudunk tenni, hogy ne sikerüljön a megtermékenyülés, például különböző fogamzásgátló eszközök vagy gyakorlatok segítségével.

Miután megszületett a gyermek, elkezd tudatosodni, ebből következően egy idő után felelőssé válik saját magáért a harmadik denzitásban.

18.7

Kérdező: Amint a gyermekkorában cseperedik, egy entitás fokozatosan ébred rá a felelősségeire. Van-e egy olyan életkor, mely alatt az entitás nem felelős a tetteiért, vagy pedig már születése pillanatától felelős értük?

Ré: Ré vagyok. A földi síkra leszületett entitások a kontinuumon keresztüli idő/tér előrehaladásuk más-más pontján válnak öntudatossá. Ennek talán olyan tizenöt hónapos kor körül van a mediánja, ha mondhatjuk így. Néhány entitás egy a megtestesüléshez közelebbi időpontban lesz öntudatossá, mások egy ettől az eseménytől távolabbi időpontban. A felelősség minden esetben attól a ponttól lesz visszamenőleg érvényes a kontinuumban, hogy a torzulásokat az entitás megérthesse, és azok feloldódhassanak, amint az entitás tanul.

Tehát átlagosan 15 hónap után a gyermek már felelős tetteiért. Ez meglepőnek tűnhet számunkra.

18.8

Kérdező: Akkor mondjuk egy négyéves entitás teljesen felelős minden tettéért, ami ellenkezik vagy nincs harmóniában az Egység Törvényével?

Ré: Ré vagyok. Ez így van. Hozzáfűzhetnénk talán, hogy társas komplexum szervezeteitek úgy alakították, hogy az újonnan megtestesült entitásoknak fizikai tudat/test/lélek komplexum gondozók állnak rendelkezésükre, hogy így gyorsan megtanulhassák, mi harmonizál az Egység Törvényével.

A válaszból kiderül, hogy igen, felelős a gyermek a tetteiért. Azonban az is kiderül, hogy a „gondozók” állnak rendelkezésére, hogy gyorsan megtanulja, mi helyénvaló és mi kevésbé, az Egység Törvénye szempontjából.

18.9

Kérdező: Kik ezek a gondozók?

Ré: Ré vagyok. Ezek azok a gondozók, akiket ti szülőknek, tanároknak és barátoknak hívtok.

A szülők, tanárok és barátok segítenek a gyermeknek abban, hogy kialakuljanak számára azok a minták, amelyek mentén a gyermek viselkedni, megnyilvánulni vagy működni fog. Tudjuk, hogy a gyermek utánzással tanul. Leutánozza azt, amit a nagyoktól lát. Érdemes lehet tehát, hogy mi magunk az Egység Törvényével összhangban éljünk, így gyermekünk ezt a mintát tanulja meg.

Egy későbbi kérdés-válaszban Ré hosszabban beszél a szülő – gyermek viszonyulásról, illetve hogy a nevelés során a szülőknek mire érdemes odafigyelnie.

42.20

Kérdező: Köszönöm. Ha a szülő-gyermeki tanító/tanuló kapcsolatot vesszük elő, ott milyen típusú tettek mutatják meg az egyes energiaközpontok felaktiválását sorban a vöröstől az ibolyáig?

Ré: Ré vagyok. Ez lesz az utolsó teljes kérdése ennek az ülésnek.
Az entitás, legyen bár gyermek vagy felnőtt, ahogy ti mondjátok, nem egy hangszer, amin játszani lehet. Szülő-gyermek iránynál a megfelelő tanítás/tanulási eszköz a szülő nyitott szívű lénye és a gyermeki lény teljes elfogadása. Ez befogadja majd azt a bárminemű anyagot, amit élettapasztalata gyanánt a gyermek entitás e létsíkra magával hozott.

Két dolog különösen fontos ebben a kapcsolatban a szülőnek a gyerek felé való alap elfogadásán túl. Először is, azt a valamilyen módú átélést, melyet a szülő az Egységes Végtelen Teremtő tiszteletére és hálát adására használ, meg kell, ha lehetséges, osztani a gyermek entitással, napi szinten, ahogy mondjátok. Másodszor a szülői együttérzés nagyon jól ellensúlyozható azon megértéssel, hogy a gyermek entitásnak a szülő másik-éntől kell megtanulnia a mások szolgálatának vagy önmaga szolgálatának hajlamát. Ez az oka, amiért némely fegyelmezés helyénvaló a tanítás/tanulásban. Az energiacentrumok aktiválására ez nem érvényes, mivel minden entitás egyedi és minden én–másik-én kapcsolat kétszeresen is egyedi. Az átadott irányvonalak csupán általánosak ez okból.

Érdemes megjegyezni a válasz alapján, hogy a másikunk, mégha gyermek is, nem egy érzéketlen, idomítani való játékszer. A másikunk (más – énünk) is az Egy Végtelen Teremő tükröződése a teremtésben.

Három dologra irányítja figyelmünket Ré. Az első, hogy a szülő nyitott szívvel létezzen, ebből következően a gyermek teljes elfogadása megtörténhet. Ez a „zöld sugár„, a feltétel nélküli szeretet rezgésszintje. Van egy régi magyar mondás, amely jól leírja a szülő feltétel nélküli szeretetét: „az anya szoknyája akkora, hogy mindent eltakar”. A gyermek akármit csinálhat, akár még felnőtt korában is, az anya akkor is szeretni, védeni fogja. Ilyen közegben bonthatja ki a gyermek, amit e létsíkra magával hozott.

A második, hogy a szülő átadja, megossza a gyermekkel azt az élményt, tapasztalást, rítust, formát, bármit, amit az Egy Végtelen Teremtő tiszteletére és hálát adására használ. Ez lehet egy ima az étkezés vagy elalvás előtt. Lehet templomba járás, meditálás vagy bármi, amivel a szülő a Teremtővel igyekszik kapcsolódni. Ez a gondolat magától értetődően tartalmazza azt, hogy a szülő valamilyen módon viszonyul a Teremtőhöz.

A harmadik pedig az, hogy a gyermeknek meg kell tanulnia a szülőtől a mások szolgálatának vagy önmaga szolgálatának hajlamát. Általában elmondható, hogy a gyermek azt tanulja meg, amilyen a szülő, hiszen másol. Ré ebbe a válaszba is beemeli a szeretet és a megértés (bölcsesség) egyensúlyát. A szülő ugyan feltétel nélkül szereti a gyermekét, de ha a gyermek nem annak megfelelően viselkedik, amelyik pólust tanulja, időnként van helye a fegyelmezésnek. Szerencsés, ha a szülő már tudja, melyik pólus felé kíván közeledni, nem pedig hol így, hol úgy viselkedik, melyet a gyermek is leutánoz.

Minden gyermek egyedi, egyéni, ahogyan minden ember is az. A szülő-gyermek kapcsolat így kétszeresen is egyedi, ennek ellenére a fenti pontok általánosságként megfogalmazhatóak és használhatóak lehetnek.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

A legnagyobb szolgálat

Ahogyan haladunk szellemi fejlődésünk útján, eljöhet egy pont, ahol a elbizonytalanodunk, hogy mi is lenne a legjobb, amit tehetünk. Milyen úton szolgáljuk legjobban a világot vagy önmagunkat. Milyen eszközöket vegyünk igénybe, milyen tanfolyamokon vegyünk részt, hova adjuk el életidőnket, életenergiánkat.

15.7

Kérdező: Mi a legnagyobb szolgálat, amit az ember ezen a bolygón egyénileg megtehet?

Ré: Ré vagyok. Csak egyfajta szolgálat van. A Törvény Egy. Az én felajánlása a Teremtőnek: ez a legnagyobb szolgálat, az egység, a mindenek forrása. Az Egységes Teremtőt kereső entitás végtelenül intelligens. Ebből a keresésből, ebből a felajánlásból a lehetőségek sokszorosa fejlődhet ki a tudat/test/lélek komplexumok torzulásai szerint, tekintettel illúziótok különböző komplexumai energiacentrumának változatos illúziós aspektusaira.
Vagyis egyesek gyógyítók lesznek, mások dolgozók, megint mások tanítók, és így tovább.

Az Egység Törvénye értelmében minden Egy. Ebből következően bármilyen szolgálatot is teszünk, végső soron az Egy Végtelen Teremtőt szolgáljuk. Azonban különféle mértékben és minőségben lehetséges a Teremtőt szolgálni. A válaszban Ré kijelenti, hogy az én felajánlása a Teremtőnek a legnagyobb szolgálat. Ez a kijelentés az összes nagyobb vallási irányzatban is megtalálható.

Miután megtettük ezt a felajánlást, lehetőségek fognak nyílni. Hogy milyen lehetőségek, az elsősorban saját magunktól függ. Attól függően, hogy milyen területen vagyunk „erősebbek” vagy „gyengébbek”, más és más formáját találhatjuk meg a szolgálatnak. A „klasszikusan” elfogadott szolgálati formák, mint a „gyógyító”, „tanító”, stb. nem biztos, hogy több és értékesebb szolgálat, mint bármi más. Valaki, aki a pénzhez ért, lehetséges, hogy a szolgálatának formája a pénzügyi tanácsadás lesz. Másvalaki, aki szívesen beszélget és játszik a gyerekekkel, lehetséges, hogy óvónő lesz az a forma, ahogyan szolgál. Megint más tűzoltó, rendőr, benzinkutas, informatikus, kőműves vagy bármi, ahogyan szolgál.

Nem a szolgálat formája számít, hanem a tartalom, az esszencia. Ha a hétköznapinak és átlagosnak tűnő tevékenységeinket a Teremtőnek felajánlva, mások szolgálatának céljával végezzük, magát a Teremtőt szolgáljuk. Mert „minden egy, és ez az egy a szeretet/fény, a fény/szeretet, a Végtelen Teremtő” (4.20).

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.

Újabb bejegyzések »

© Az Egység Törvénye könyvek szerzői jogának tulajdonosa az L/L Research.

Adatkezelési irányelvek