Az arkánum elterjedtebb neve: Mérték

81.14

Kérdező: És végül, a tizennegyediket, a Test Útját az Alkimistának nevezik, mivel végtelen idő van a különféle testek belső működéséből a fejlődéshez szükséges leckék megtanulására. Ez helyes?

Ré: Ré vagyok. Ez nem teljesen helyes, mivel a Test Nagy Útját, csakúgy, mint a test valamennyi archetípusát, az elmetevékenység döfésirányának tükörképeként kell szemlélni. A test az elme kreálmánya, valamint az elme és a lélek gyümölcseinek megnyilvánulási eszköze. A testet tehát úgy tekintheted, mint ami az athanort* adja, amellyel az alkimista aranyat manifesztál.

* egy tűzhely, kemence, emésztő kohó; korábban az alkímiában használták, úgy volt megépítve, hogy egyenletes és állandó hőfokot tartson.

103.10

Kérdező: Ebben az esetben a Hetes Kártyáról lenne pár kérdésem, hogy lezárjuk az első átfutásunkat a tudat archetípusain. Egy T van, ölötte két derékszöggel az entitás mellén a Hetes Kártyán. Arra tippeltünk, hogy az alsó T a bármelyik ösvény kiválasztásának lehetőségével kapcsolatos az átalakulásban, a fölső két szög pedig a bal vagy a jobb oldali ösvény nagy útját képviseli egy tudati átalakulásban, amely megteszi a váltást a tér/időből az idő/térbe, mondhatnád. Nehéz ezt kifejezni. Van bármi helyes [kuncog] ebben a tippben?

Ré: Ré vagyok. Igen.

103.11

Kérdező: Észrevételezné Ré?

Ré: Ré vagyok. A tau* valamint az építész négyzetének használata valóban sugallni szándékozik a Nagy Út környezete tér/idejének közelségét az idő/térhez. Igen figyelmesnek találjuk ezt a megfigyelést.

A Nagy Út egész – mondjuk úgy: – hangulata csakugyan a Szignifikátortól való megfigyelhető különbség alárendeltje. A Szignifikátor a szignifikáns én, amit nagy mértékig de nem kizárólag befolyásol a fátyol leeresztése.

Az Elme, A Test vagy a Lélek Nagy Útja azt a környezetet rajzolja meg, amely az elfátyolozási eljárás előidézte új felépítés, és, ennek folytán, megmártózott az idő/tér nagy és határtalan árjában.

* A tau a görög ABC 19. betűje (τ). A tau kereszt vagy Antalkereszt a latin keresztnek egy T alakú változata.

Ez az írás tartalmazhat félreértéseket, félreértelmezéseket. Elképzelhető, hogy más máshogyan értelmezné a fenti gondolatokat, mely értelmezés ugyanúgy lehet helyes. A teljesebb megértés érdekében javasoljuk az Egység Törvénye könyveket olvasni, tanulmányozni.